Az autós-nosztalgiás posztot ott hagytam abba, hogy elhatároztuk, hogy Magyarországon vásároljuk meg a verdát. Nézzük hogyan is ment ez.
A jelölt tehát már megvolt, innen csak meg kell beszélni az autókereskedéssel, hogy az autót EU-n kívüli exportra vásároljuk.
Ez nagyjából a következőket jelenti a kereskedésnek:
- Áfa nélküli számla. Vásárláskor nem fizetünk áfát és regisztrációs adót. Az értékesítő szerint az áfát azonban a kereskedésnek ennek ellenére is ki kell fizetni az imporőr felé, amit majd később visszakapnak. Nekünk megelőlegezték a bizalmat, és nem kértek semmiféle extra biztosítékot. (Persze a papírjainkból egyértelmű volt, hogy hol élünk.) A mindenféle terheket és illetékeket ez alapján fizetjük majd, úgyhogy fontos, hogy ne tartalmazzon áfát.
- Normál helyett Z-rendszámra lesz szükség, ami 30 napig érvényes. Ehhez kell egy hozzáillő biztosítás.
- Az autóval jön egy magyar típusbizonylat és egy Certificate of Conformity (COC). Ez nagyjából az előbbi EU-s verziója, nagyon fontos a svájci forgalombahelyezéshez.
Az exporthoz persze vámkezelés is kell, amivel inkább megbíztam egy otthoni céget. Ők a számla alapján ripsz-ropsz kiállítottak egy kiviteli bizonylatot, és ami nagyon fontos, egy EUR.1-es nyomtatványt, ez szükséges ahhoz, hogy a svájcba kedvezőbb feltételekkel importálhassuk be az autót.
A magyar rész röviden ennyi. Összességében tehát a következő dolgok kellenek, hogy elinduljunk az autóval svájcba:
- Z-rendszám az autón,
- forgalmi,
- biztosítás (a zöld biztosításos lap nem kell az EU-ban és svájcban sem!),
- COC,
- kiviteli vámpapír MRN számmal (ez azonosítja az exportra bejelentett árut),
- EUR.1 bizonylat
A Z-rendszám megszerzése elég vicces volt, ezt ugyanis csak a központi okmányirodában lehet kérni, a forgalmit kézzel töltik ki, és a rendszámon kívül alig írnak bele valami adatot. Mivel ezt a kereskedés intézte, persze kellett meghatalmazás is nekik. A mi esetünkben egy nagyon precíz ügyintéző még a legeldugottabb helyekre is céges aláírásokat kért, úgyhogy a kifutófiú háromszor ugrott neki, mire végre kézbekapta a hőn áhított rendszámtáblát és forgalmit. A gyakorlatban ez nekünk egy hét késést jelentett, pedig mondanom sem kell, Frau Igyli meg én is tűkön ülve vártuk, mikor mehetünk már a gépért.
Na de végül csak elintéződött minden magyarországi adminisztráció, én pedig már utaztam is haza érte az éjszakai vonattal.
Az átadás simán ment, leellenőriztem a papírokat, meg a hűűűű-de-piros-ejjj autót, aztán egy gyors tankolás a szomszéd benzinkútnál, és már suhantam is haza az új járgánnyal a szülőkhöz megmutatni a szerzeményt, akik ezután persze felpakoltak minden jóval a visszaútra.
Másnap, vasárnap reggel indultam Svájcba, és mire délutánra hazaértem, már nagyjából ki is tapasztaltam mi hogyan működik :) Vasárnap lévén a határon viszont egy áldott lélek sem volt, ahogy erre számítottam. Sebaj, majd hétfőn visszajövök.
Így is lett, hétfőn reggel elindultam elintézni a vámos dolgokat. Elméletileg a következő a teendő:
- Egy spedíciós cégnél a kiviteli vámpapír segítségével az autót ki kell léptetni az EU - jelen esetben ugye Ausztria - határán. Ami nekik kell az magyar kiviteli vámpapír, számla, COC és EUR.1.
- Az ott beszerzett papírok alapján a svájci oldalon kiszámolják az áfát és a gépjárműadót, amit ott helyben ki kell fizetni, az itt kapott papírokkal (13.20a nyomtatvány) lehet menni Verkehrsamt-hoz vizsgáztatni a kocsit
Nos, ez így egyszerűen hangzik, és valójában nem bonyolult, feltéve ha az ember nem lúzerkedik túl sokat. Ez persze nem én vagyok :)
Történt ugyanis, hogy az első svájci-osztrák határállomásnál megálltam, és bementem az ott található spedíciós cég kis fabódéjába. Odabenn három ember, de valahogy egyiküknek sem sikerült reagálni a köszönésemre. Sebaj, mégegyszer. Nagy szedelőzködés után csak megkérdezték mi a picsát akarok, mire az orruk alá toltam a papírokat, meg elmondtam, hogy mi járatban volnék. Hümm, hümm, khömm, ööö, hát, fingjuk sem volt a dologról, de adtak egy térképet, hogy hol van a legközelebbi nagyobb határátkelő, ott sok ilyen cég van, menjek oda.
Na jó, kocsiba be, határőrbódénál megfordulás :) sipirc a másik határátkelőhöz. Csak 10km, de végig a világ leghosszabb egyutcás városán (vagy inkább faluján), teleszórva lámpákkal és traffipaxokkal, mindenki 35-40-nel vánszorog, jó 15 perc mire odaérek. Megérkezek, megállít az osztrák határőr, neki is elmondom hogy mi járatban, mondja is, hogy oké, mutatja hogy majd hol álljak meg, de előtte még mutassam meg a csomagtartót, meg a papírjaim. Csomagtartó rendben, megnézi, adnám a papírokat, ...de hopp, a tárcám sehol! Na ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha fekete lyukba pottyantam volna. Basszus, itt vagyok az osztrák oldalán a határnak, papírok, igazolványok, pénz nélkül, egy elvámolatlan új autóval?! Határőr kicsit kezd bemerevedni, én meg közben kotorászok ezerrel a táskámban..., nem, ott nincs, kesztyűtartó..., nem nincs, de oda biztos nem raktam... Leesett volna? De nem... Uhh. És ekkor beugrott: basszus, lehet hogy otthagytam az előző határátkelőnél. Ááááá! Tuti. Na kész. Ebből mi lesz?!
Összeszedtem magam valahogy, és elmondtam a határőrnek, hogy tíz perce voltam a másik határátkelőnél, és valószínűleg ottfelejtettem a tárcám. Na, most mi lesz? Határőr néz furán, vagy keményen, szerintem nem tudta eldönteni, én vagyok-e a legnagyobb lúzer a környéken, vagy tényleg rosszban sántikálok. Aztán megkérdezte, hogy akkor tényleg Svájcban lakom-e, és ha igen, akkor svájci jogosítványom van-e? Igen, igen. Na, akkor jöjjek vele. Lélekben már-már beugrott a The Good Wife 6x01 epizódja, pont a múlt héten néztük meg, vajon milyen lehet az osztrák fogda...?
De nem :), bemegyünk a határátkelő épületébe, és ad egy cetlit, hogy írjam fel a nevem és a születésem idejét. Ezután pötyög egy kicsit a számítógépen, és voilá! ott a jogsim a rendszerben, fénykép, meg minden, én vagyok, yesss! Innen már megenyhült (az első variáció; ez tényleg ilyen lúzer), picit somolyogva mondja, hogy akkor most menjek el az igazolványaimért, és amikor visszajövök, állhatok rögtön az előbb említett helyre.
Az aznapi második forduló határátkelőnél, spuri vissza az igazolványért, a 30-cal vánszorgás mintha egy örök élet lenne, közben azon morfondírozom, hogy remélhetőleg csak taplók voltak köszönni, de azért az igazolványaim még biztos meglesznek. Már rutinosan parkolok le az őrbódé mellett az alig feltűnő piros kocsival, be a céghez, és igen! ott a tárcám, és bár továbbra sem mutatnak emberi érzelmeket vagy bármiféle kommunikációs formát, de a lényeget visszakapom, huhhh....
A harmadik forduló a határőrházikó körül és indulás vissza még egyszer a másik határhoz, talán most már tényleg elkezdhetem az autó papírjait is intézni. És lőn. Kis keresgélés után találok egy logisztikai céget, ami hajlandó elintézni a papírokat és az autó EU-ból kiléptetését, ekkor már rutinosan mozgok az osztrák és a svájci határ között, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Negyed óra, és el is készülnek az iratok.
Az egész csomagot be kell vinni az osztrák vámhatósághoz az utca túloldalára, ami belülről úgy néz ki mint valami kafkai hivatal, béna A4-es lapokon kiragasztva mi merre van, nekem a kivitel kell (Ausfuhr). Az ügyintéző nem köszön, nem szól, egy ötcentis résen lehet csak látni, letépi a saját cetlijét róla, pecsét hegyek, majd visszarepíti az egészet felém, de szó szerint, úgy kell elkapnom.
A maradékkal visszasétálok a svájci oldalra, az ottani vámhivatalba. Belépek, minden rendezett, kitáblázva, megkeresem a behozatali részleget, ami nekem kell (Einfuhr). Tágas, nyitott iroda, normális ügyfélpultok, ügyintéző lány köszön, papírokat elveszi, elkéri (kéri!) és megköszöni (!!!) a magyar forgalmit. Látszik rajta, hogy vágja mi a process, leellenőriz és kipipál mindent, pecsét hegyek. Végül kapok egy számlát amit be kell fizetnem (számla értékéből 8% áfa, 4% gépjárműadó). Csakhogy, közben dél lett, a kassza bezárt, de sebaj, hogy ne kelljen várni, kimehetek a kamionos kapuhoz, ott is tudok fizetni. ... felveszi a telefont, és odaszól, hogy jön egy ügyfél kifizetni az autóját. Mi a szösz!
Elsétálok a kamionos kapuhoz, az ottani pasi már vár, betessékel. Az egész kivitel során ő az első aki megkérdezi, hogy melyik autóról is van szó? Kimutatok a parkolóba, a piros :) Oké, fizetek, és kártyával is lehet ám. Megkapom az utolsó papírokat, elmondja, hogy ezekkel mehetek majd a Verkehrsamt-hoz, elköszönünk, kész, indulhatok haza!
Hát ennyi lett volna. Igazából egész simán ment az egész. Az osztrák határőr nagyon korrekt volt, én meg persze béna. A vámhivatalok leírása talán túlzásnak tűnhet, de nem az. Lehet, hogy csak kifogtam, de ég és föld volt a különbség a két oldal között, és ha valamit, hát azt nagyon értékelem a svájciakban, hogy ha már fizetni kell, akkor legalább nem nehezítik meg az ember dolgát, és nem rándul görcsbe a gyomrom csak attól,. hogy ránéz az ügyintéző (az összeg már más kérdés).
Következik a Verkehrsamt, de azt majd egy másik posztban mesélem el...
