Idén Eger volt a célpont. Frau Igyli ötlete volt, hogy arra felé jók a borok, azaz ööö, szép a táj, vannak fürdők, közel a Bükki Nemzeti Park, ráadásul nincs túl messze szüleimtől, egyszóval
tökéletes célpontnak látszott.
Sokat filóztunk hogy hotel vagy kemping legyen a szállás, végül arra jutottunk, hogy inkább Eger központjában keresünk egy szállodát, így a vár/városnézős napokon nagyon közel leszünk, a
kirándulásokhoz meg úgyis autózunk. Úgyhogy kinéztünk egy szállodát az egri strand közelében, ami elég jó döntésnek bizonyult.
Frau Igyli egy héttel előttem indult, így a gyerekekkel ők már Fagyis Mamánál töltöttek egy hetet mire én csatlakoztam hozzájuk, aztán egy hét családi nyaralás, majd egy hét az én szüleimnél
volt a terv. Szerintem egész jól sikerült a dolog, így végre mindkét oldal kedvére kiunokázhatta magát, talán még több is volt belőlünk, mint kellett volna :)
Eger nagyon jól sikerült. Természetesen megnéztük és bejártuk az egri várat, meg kóboroltunk a belváros sétálóutcáiban, strandoltunk, aztán kirándultunk egy jót a Szalajka-völgybe, aztán meg
kisvonatoztunk vissza. Egyedül a borokra nem maradt időnk, de legalább majd lesz miért visszamenni - gyerekek nélkül.
Az egri vár is egész jó volt, mondjuk az egyiptomi kiállítást először furcsálltam, de végülis ha úgy nézzük nem teljesen logikátlan, és nagyon szépen meg volt csinálva. Tetszett a felújított
kazamata is, az pedig külön jó, hogy egy egész jó kis interaktív játékot is raktak bele, nagyobbik Igyli-fiú szerintem itt több infóra tett szert játékosan, mint az egész várban máshol. Ami viszont
szerintem inkább ciki volt, az a „Repülő nemzet leszünk…” néven futó kiállítás volt. Jónéhány repülős egyenruha, egy-két kézzel barkácsolt repülős szemüveg, egy kis projektoros vetítés
ezeréves híradókból vagy propagandafilmekből, de repülő, na az nem volt. Talán még egy nyomi modell sem volt kiállítva... Ha egyszer nincs miből, akkor inkább ne csináljunk belőle kiállítást. Bár, végülis, a kiállítás pont olyan volt, amilyen repülős nemzet vagyunk mi...
Találkoztunk még szuperkedves jegykezelőnénivel, aki még azt is felajánlotta, hogy vigyáz a másfél éves legkisebb Igylire, míg mi megnézzük a kiállítást, meg kaptunk bónusz lövéseket a
nyilazós bácsitól aki szintén kedves volt, és akit aztán láttunk civilben százzal hazabringázni, immár hagyományőrzős ruha nélkül, mókás volt.
Ami úgy tűnik, még mindig nehezen megy, az a kommunikáció, főleg az idegennyelvi, Frau Igyli tolmácsolt a turistacsoportnak, akik nem tudtak bemenni az egyik kiállításra, mert ahhoz pótjegy
kellett volna, persze ez viszont nem volt kiírva a jegypénztárban. Hogy miért? A pénztáros szerint levették a többnyelvű táblát a nyelvtani hibák miatt, úgy egy hónappal azelőtt. Azóta meg még
hibásan sincs kiírva, ő meg ugye nem nagyon tud idegen nyelveket. Ennyi.
A másik ami mégannyira sem megy, az az útfelújítás. Mármint ami nem kiemelt projekt, persze. Egerbe menet gondoltam szépen lassan végigautózunk a kis falukon, nézni a tájat, meg a falvakat,
embereket, meg úgy rövidebb is az út vagy negyven kilométerrel. Hát, visszafelé inkább kerültünk egy nagyot az autópályán, mert némely utakon olyan brutális állapotok voltak, hogy talán még
harminccal sem mertünk menni.
A szalajka völgy nagyon tetszett, tök jót sétáltunk és a svájci tájak után is nagyon szép a vízesés és az egész környék, ettem kötelező-pisztrángot, a gyerekek pancsoltak a patakban, nagyobbik
Igyli-fiú pedig felavatta a szülinapjára kapott bicskájával az ujját, még jó, hogy Frau Igyli brutál felkészült mindig, úgyhogy hipp-hopp elsősegélyben részesítette a vízesés mellett.
Az árak viszont úgy látom eléggé konvergáltak a nyugatiakhoz, nem sok különbség maradt a frekventált helyeken. Kisvonatjegy, étterem, kalandpark, mind eléggé húzósnak bizonyultak. Nem
panaszkodásból, csak úgy észrevételként. Amit viszont teljes pofátlanságnak tartottam, hogy kiraknak egy kutyaközönséges trambulint a kalandpark bejáratához, használata 500 Ft / 5 perc,
aztán a szülő meg egyezkedjen a gyerekkel, hogy ezt talán mégsem. Itt Svájcban a legtöbb kirándulós helyen van az étterem mellett kisebb-nagyobb játszótér, trambulin, hasonlók, persze ingyen. Így a szülőknek több
ideje marad nyugodtan fogyasztani. Ja, és a kalandparkban is mondjuk a tíz pályából alig használhattak volna párat a gyerekek (értsd: 14 éves kor alatt), persze a belépőben ez nem
mutatkozik. Tegnapelőtt gyakorlatilag ugyanannyiért voltunk itt svájcban is egy hasonló helyen, ahol szinte bármit kipróbálhatott még középső Igylike is, már persze amit mert, mindezt úgy, hogy
felnőtteknek (ez én voltam...) is volt kihívás bőven.
Ami az értelmetlen vagy béna korlátozásokat illeti, nem ez volt az egyetlen példa amivel otthon találkoztunk, például a ceglédi aquapark tizensok csúszdájából sem engedték fel a 6 és 9
éveseinket csak háromra (leszámítva a bébicsúszdákat). Olyanokra sem mehettek fel, amit pl. néhány tíz km-rel odébb egy másik strandon simán és gond nélkül használtak, még úgy sem, hogy
belépéskor ki kellett töltenem a felelősségvállálási nyilatkozatot, stb. Én általában inkább az óvatosabb oldalukról közelítem meg a dolgokat, de hogy egy teljesen egyenes, négy elválasztott
sávos, még csak nem is nagyon meredek csúszdát miért nem használhatnak 12 év alattiak? Bezzeg a széles bébicsúszdán elválasztó nélkül mehettek a kisebbek párhuzamosan. Nem értem,
hogy ez mitől biztonságos, a másik meg mitől nem? Ahh...
Viszont, ha barkács-kellékekről van szó, Magyarország verhetetlen. Sikerült vennem méhsejtrácsos acéllemezt (hangfal-projekthez, mi máshoz :)), simán, raktárról, jó áron. Ez itt svájcban
teljesen esélytelen. Egyszerűen nincs ember aki ilyet keresne magától, a cégek meg ugye nem egy-két négyzetmétert vesznek.
A svájci kávéfőző-javítás kálváriája után elhatároztam, hogy hazavisszük Magyarországra megcsináltatni. (Azt hiszem nem írtam, hogy a sajátkezű javításom után pár nappal ismét kilehelte
lelkét). Valami miatt szinte biztosan éreztem, hogy nem fognak belekötni abba a pici rozsdába (a saját magam által kicserélt csatlakozóban már nem voltam olyan biztos).
Felkerestem a budapesti hivatalos szervízt, elmondtam, hogy külföldről kaptuk a gépet, de szándékosan nem említettem a garanciát. A munkafelvevő viszont megkérdezte, hogy van-e számlám,
mert ha igen, akkor elküldik a nemzetközi központba, és megkérdezik, hogy javíthatják-e garanciában, szoktak ilyet csinálni. Ha mégsem menne, akkor meg szólnak. Ez igen! Gondoltam, most
kiderül, a svájci szervíz jelent-e garanciaelutasítást globálisan. Nos, úgy néz ki nem, így a kávéfőzőnk kevesebb, mint egy hét alatt, garanciálisan(!!!) megjavult. Nem volt szó rozsdáról, meg
párás levegőről, egyszerűen csak megjavították. Többek szerint ezután vissza kellene vinni a svájci szervízbe (illetve a Fustba, ahol vettük), és jól az orruk alá dörgölni az esetet, de őszintén
szólva én erre már sajnálom az időt és az ősz hajszálaimat.
Még egy pozitív történet. Frau Igylivel gondoltuk, kihasználva a nagyszülők gyerekfelügyeletét, elmentünk mozizni. De nem ám csak úgy, hopp, beesünk a plázába módon. A film: A klán. Kiszemeltük a közeli kisváros moziját, annak is a kistermében tűzték műsorra az alkotást. A móka az internetes jegyfoglalásnál kezdődött, mert olyan is volt. A kisterem: három sor, összesen úgy harminc hely. Kezdés előtt két órával minden hely szabad. Na, gondoltam ez jó móka lesz, lefoglaltuk a hátsó sor két középső helyét. Odaérve átvettük a jegyeket, ahol a pénztárosnénivel beszélgető (mint később kiderült) mozigépész mosolyogva jegyezte meg, hogy a héten már mi vagyunk a negyedikek, akik megnézik a filmet :) Azaz az odakint várakozók mind a nagyteremben futó hollywoodi alkotásra kíváncsiak. Még volt egy kis időnk, úgyhogy romantikus séta a környéken, meg ilyenek, aztán visszatértünk a moziba, ahol még mindig a mozigépésszel futottunk össze, meg is kérdeztük, van-e még időnk egy popcornra. A válasz, természetesen, hiszen mi vagyunk az összes néző a filmre, úgyhogy a film akkor indul, amikor mi odaérünk, nyugodtan vegyünk csak amit akarunk :))) Pár percre rá a kisteremben már várt minket. Kiderült, hogy a hátsó-középső két szék egy nagy kanapé, ez jó választás volt. Kényelembe helyeztük magunkat, majd jött a következő kérdés vendéglátónktól: kérünk a reklámot, ajánlókat, vagy mehet-e rögtön a film. Hát, szemünk-szánk elállt a személyre szabott szolgáltatástól, komolyan. A film egyébként nagyon jó, amire távozásunkkor rá is kérdezett a gépész, hogy tetszett, milyen volt, meg hogy találtunk rá a mozira, és iratkozzunk fel a hírlevélre, stb.. Hihetetlen móka volt, és valahogy így kellene ennek mennie egy ilyen minimális forgalmú helyen, remélem nem zárják be a következő hazalátogatásunkig, talán a "nagyterem" eltartja. Késő este volt már, de még találtunk egy nyitva tartó migráns fagyizót, úgyhogy tettünk még egy sétát a folyóparti sétányon, csókolózó tinik között szlalomozva, padon üldögélve, kézen fogva, meg ilyenek...
Nagyjából ennyi a nyaralós történet idén, időközben pedig elkezdődött az iskola, idén Igyli-lányka is iskolás lett, de arról talán majd Frau Igyli ír.
