Egyszer említettem, Herr Igyli munkahelyén az ünnepelt visz sütit. Így, hogy eltelt pár év ezen a munkahelyen, kiderült, hogy csak néhány munkatárs készül sütivel. (Bezzeg a cégtől mindenki kap egy kis ajándékot). Az is kiderült ebben a pár évben, hogy semmi, azaz nulla visszajelzés érkezik ezekre a sütikre. Ugyanez vonatkozik a céges sportnapon és a nyári családi vacsorán készült fotókra is: mindenki elküldi a saját fotóit a céges hírmondóban, de soha nem beszélnek róla. Állati rossz ez, ha legalább egy szó lenne róla tudná az ember hogy miért is csinálja. Az idén már nem is küldte el a fotókat Herr Igyli, minek?.
Ebben az évben is elérkezett Herr Igyli születésnapja. Kérdeztem tőle, mit szeretne vinni az idén. "Majd megbeszéljük" volt a válasz. Aztán a gyerekek betegek lettek, a szülinap idehaza sem nagyon lett megtartva, de mikor rendbe jöttek a dolgok, ismét felhoztam a témát, hogy kissé késve, de szívesen készülnék sütivel a munkahelyére. Végülis Herr Igyli kibökte, hogy nem is akarja hogy készüljek bármivel is. Tavaly is finom, mutatós süti volt, aztán azt se mondták rá hogy "fapapucs", pedig elfogyott. (... szerintem is jók lettek, 80 db-ot készítettem a 30 fős cégnek, ahol épp a fele gárda szabadságon volt és 6 szem maradt csupán. Lehet ennyi itt a visszajelzés, megeszi aztán kész?)
Mit tehet ilyenkor az ember? Ha nem, hát nem. Aztán másnap egész nap ezen rágódtam: itt vagyunk, tök egyedül, ezek a népségek hozzánk sem szólnak, akár le is tojhatnám az egészet. Csesznek egy jó szót szólni a sütijeimre, de persze megeszik az egészet ... én vagyok ennek az oka? A fenébe velük, most változzak magam is zombivá, legyek olyan feleség, mint a kollégájának a búval bélelt felesége, aki köszönni se képes a céges vacsin? Nem mintha egy álomszakács lennék, a sütés-főzés sem hobbim, csinálom persze a sütiket-ételeket, de kizárólag azért, mert más nem csinálja meg helyettem. Nem magáról a sütésről van itt szó. Ez az egyetlen nap amikor hírt tudok adni bárkinek is ebben az országban, hogy itt vagyunk és ennek ez a ... süti az egyetlen módja. Ja, persze senkit nem érdekel hogy itt vagyunk, de még mindig nem akarok a totális nullával egyenlő lenni. ...majd talán később feladom, most még nem.
Úgyhogy erőt vettem magamon és este a vacsoránál ezt elmondtam Herr Igylinek. Szerintem bevillant neki az a bizonyos búval bélelt asszonyság -jó volt a hasonlatom ezek szerint :) - és mondta, hogy ha ez ilyen sokat jelet számomra, hát süssek. Sütök is. Kiválasztotta a sütisfüzetemből az ostoros rétest, kakaósat, azt megcsinálom.
És ez így lesz jó. ... ha másnak nem is, akkor nekem jó lesz :).
