igyli

Hatalmas dolog történt életünkben: Herr Igylivel beinvesztáltunk mindkettőnknek egy-egy télisport szettbe. Ez kizárólag svájci életünk miatt történhetett meg, mert 20 percnyire lakunk egy gyönyörű síelő helytől és itt mindenki tud síelni vagy snowboardozni. Az iskolásokat a sportszünetben elviszik a hegyekbe, belegondolva a lényegbe: itt azért van 2 hét szünet, hogy a családok menjenek el (!) síelni. Fiunknak kölcsönöztünk erre a szezonra egy síszettet és el is vittük síiskolába. Mi nem tudjuk megtanítani síelni, ne legyen hátrányban emiatt azokhoz képest, akik síléccel a lábukon jöttek a világra.

Jött az ötlet, hogy mi lenne, ha mi is vennénk felszerelést magunknak? Miért ne?! Aztán belegondoltam, hogy 2 síléc + 2 bot + 2 sícipő, amiben alig lehet már léc nélkül is közlekedni, ez sok nekem. Mi lenne, ha inkább snowboardoznék? Az csak 2 cipő + egy lap, a cipő pedig nem olyan holdjáró, el lehet benne jutni A-ból B-be anélkül, hogy ne fogyjon el az amúgy sem sok sportra szánt energiám.

El is mentünk és vettünk nekem snowboardot hozzá való cipővel. A következő szempontjaim voltak:
-olcsó legyen 
-annál is olcsóbb legyen.

Kiválasztott nekem egyet a -remélem- hozzáértő eladó: kezdő-női-snowboard. Na most ennek a színei ... ehhh, kértem mutasson egy olyan színűt, amitől nem vagyok rosszul ha ránézek. Megmutatta, sőt, nagyon is ajánlotta, aztán megfordította, ahonnan az árcédula meredt rám. Kidülledt szemekkel mereven bámultam a 200 frankkal drágább deszkára, ami szinte csak annyiban különbözött az előzőtől, hogy rá lehet nézni. "Jó lesz nekem az előző", mondtam, majd reméltem belepi a hó miközben nagy sebességgel csúszok lefele a fekete pályáról.
Cipőválasztáshoz érkeztünk, egyből az akciós cipők közé vetettem magam, ahol egy fekete alapon ciklámen virágocskás cipő árválkodott leárazva. Hihetetlen módon jó lett rám, pedig 3 számmal nagyobb van ráírva, mint a rendes cipőim mérete. Hmmm, akkor lehet, hogy a 10 frankos használt cipő az internetről nem is lett volna jó rám?

A deszkához kötés is járt, aminek az elkészüléséig pár napot várni kellett. Ezalatt Herr Igyli bevásárolt magának egy síszettet, Ő már síelt sikeresen párszor, neki indokolt egy jó szett vásárlása. Szép és jó lett a felszerelése.

Eljött a nap, amikor Herr Igyli hazahozta a snowboardom: uramatyám!!! Nem elég, hogy a színe lila-wc.kék-sárga-leírhatatlanáranyalatúzöld és a deszka tetején egy mellrák elleni logo díszeleg, ehhez egy rózsaszín kötést sikerült kapnom. Sebaj, a ciklámen virágocskás cipőmmel jól mutat majd! ...síruhám még ezelőtt kb. 6 éve vettem: piros gatya, narancssárga dzseki. De még ez nem minden: Herr Igyli még bukósisakot is vett, féltve saját és felesége fejecskéjét és az én nagy fejemre egy nagggyonkék bukósisak került. Azt hiszem engem találnak meg elsőkét ha lavina szaladna a pályára! Herr Igyli szerint a lavina inkább visszagurul, ha meglátja ezt a színkavalkádot...

Izgatottan vártam a hétvégét. Megnéztem a youtube-on pár snowboard oktatófilmet, meg fiatal fickókat, akik egy hegy tetéjőről jönnek le sziklákon keresztül vidáman snowboarddal. "Menni fog"...

Ment is!!! :) Igaz mindenkinek normális színű cucca volt körülöttem, de vidáman csúsztam lefelé az egyébként majdnem sík szakaszon, és jól éreztem magam! ...remélem látták azt a logót és nőtársaim el is mennek rákszűrésre még a héten :)!

Nem sportoltam sosem, sok közös családi programot találunk ki Herr Igylivel, de ezek közül a kirándulás az egyetlen, ami sportosnak mondható. Most annyira büszke vagyok magunkra: pár év, és lesz egy sportos program, ahova együtt indulhatunk el. Persze tudom, hogy otthagynak majd mint a fene, ki akarna a lüke anyjával együtt síelni -"tök égő vagy anya" :) - de most azt érzem, hogy tettünk valamit Herr Igylivel annak érdekében, hogy sportkedvelővé nevelhessük gyerekeink.

Aztán ha eljön az ideje és együtt csúszik a család lefelé a hegyről, majd hátulról csodálom az én gyönyörű, ügyes gyerekeim :).

Már második éve szorgalmasan járunk mukitornára. Fiam szereti, én nem -unalmasnak találom-, dehát a gyerekért mindent mottóval nem adom fel. Közösségi életnek nyoma sincs, ellötyögünk, aztán hazamegyünk. Az órán 2 vezető van, az egyikük rendes, a másikuk -aki kövér- nem.

Történt egyszer tavaly nyáron, hogy kint a kertben tartotta meg "Kövérke" a tornaórát. Fiam felfedezett egy lakatot a kapun, megrángatta, mint ahogy ez egy 3 évestől elvárható. Erre a Kövérke üvölteni kezdte a fiam nevét, még én is megijedtem, nemhogy szegény gyerek. Aztán egy másik alkalommal megint üvöltött valamiért, már nem emlékszem, csak arra, hogy pislogtam rá "mi a franc bajod van" nézéssel.

És eljött pár hónapja az alkalom, mikor csak annyit kérdeztem az órán a mellettem álló anyukától, hogy "hogy vagy", Kövérke ismét habzó szájjal üvöltötte fiaink nevét. Annyi történt, hogy a fiúk egymásba kapaszkodtak (németül a "wie geht's?" hamarabb lemegy mint magyarul, szóval ennyi idő telt el). Mégcsak nem is püfölték egymást vagy ilyesmi (erre nem is lett volna idejük). Csak néztem Kövérkét, a teremben néma csend lett, senki nem értett semmit. 

Óra után odamentem Kövérhez és közöltem vele, hogy ez a mai kiabálás sok volt. Néha otthon is van probléma a fiammal, tudom, hogy néha nehéz vele, de ne üvöltsön. Azt is elmondtam, hogy már többször is kiabált vele, mással nem, pedig svájci gyerek is csinált már a mukitorna alatt hülyeséget. Megsértődve otthagyott.

Mégis mit képzel? Hagyom majd, hogy kedvére kiabáljon a gyerekemmel, pláne indok nélkül? Ha betöri valaki fejét, persze kiabáljon, dehát a semmiért? Alkalomra vágyott egyszerűen, lehet, hogy az zavarta inkább, hogy valakik próbálnak emberi kapcsolatot kialakítani velünk, és gyerekeink lévén szakította ezt félbe.

Az esetet követően visszavett magából, ránk se nézett... hála az égnek :))). És valami fontos dolog történt azóta: az anyukák elkezdtek beszélgetni velem. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés -végülis 2 év után érik az emberben olyasmi, hogy szóbaálljon valakivel, akivel heti szinten találkozik- de azóta több helyre játszani is meghívtak minket. Igen, :), igazi svájciakhoz mentünk vendégségbe játszani. ...na jó, az egyik helyen az anyuka német :) és ők is eljöttek hozzánk (bi-bi-bííí: többször is). Még az esetet követően hazafelé utolért az egyik anyuka és próbálta elmagyarázni, hogy nem kellett volna szólnom, hogy ne kiabáljon (ezek szerint gyorsan járnak a hírek arra is). Nem kezdtem mentegetőzni, mondtam, hogy nem hiszem hogy annyira kifacsart gondolkodás lenne az, hogy hagyom hogy kiabáljanak a gyerekemmel, ezt egyetlen anyuka sem szeretné. Ebben egyetértettünk. Hazáig sem tudott meggyőzni igazáról, viszont azóta is együtt járunk haza :).

A sors fintora, hogy az oviban meghirdették a gyermektornát, 5 éves kortól járhatnak oda a gyerekek. Bár a fiam elvileg még nem járhatna -még csak 4 éves-, de a kedves tanárnő megengedte, hogy az összes többi ovissal együtt menjen, viszont a mukitornát kérte, hogy hagyjuk el. Nem értem miért ne lehetne együtt a kettő, hiszen befizettük mindkettőt, de mondjuk túl nagy fájdalmat nekem nem okozott ezzel a kéréssel. Fiamnak viszont igen, neki ha sportról van szó sosem elég, dehát ha itt ez így működik, hát így kell tenni. (Ettől még minden hétvégén viszem korizni vagy máshova, úgyhogy sajnálni azért nem kell ám Őt :) )

Elbúcsúztunk a mukitornás nénitől, komolyan, az volt a benyomásom, hogy őszintén mondta azt, hogy sajnálja hogy elmegyünk. Kövérke is kezét nyújtotta, spongyát rá, mosolyogtam egyet, végülis a legjobb dolog történt beilleszkedésünk szempontjából azzal, hogy kiabálós alkat :).

Na erről beszéltem a múlt héten.

Daily scrum minden reggel 9-kor (?).  Oké, én még bírom is a daily standup koncepcióját, főleg ha jól csinálják, na de reggel 9-kor?! Kettővel ezelőtti munkahelyemen legalább 11 órakor volt, így az is beért aki egy picit később szeret felkelni. Vagy esetleg elvitte a gyereket reggel orvoshoz, beszélt az óvónénivel, stb.

De ez csak a legeslegkisebb gond.

Iroda. Egy íróasztal, nuku vonalzó (de még irodaszereket is úgy kellett kérnem, nincs előkészítve, és tényleg, céges pólót nem is vártam – nem is kaptam), semmi extra. Legalább a gépem normális (na jó, elég jó :)), notebook nincs. Admin jogok a developer gépeken sincsenek (???).

Egy légtér, minimál paraván design. Az egy légtér az olyannyira egy, hogy konkrétan a tárgyalók kivételével az egész cég egy légtér, a recepció mellett levő dekoratív vízesés hangja egész nap itt csobog a fülemben, biztos jót tesz majd a veseműködésemnek. A pozitív oldala a dolognak, hogy gond nélkül el lehet bámulni úgy 50-100 méterre (meg a végtelenbe, és tovább!) az irodán belül, ez jót tesz a szememnek és a gondolkodásnak.

Az viszont már rendkívül rosszat tesz a gondolkodásnak, hogy – tessék kapaszkodni – fizetni kell a céges parkolóhelyek használatáért! Azaz, ha valaki itt akar dolgozni, és nem ebben a porfészek kisvárosban (mivel Svájcban rendes város nincs, a porfészek default :)) vagy közvetlen környékén lakik, esetleg jó vasúti kapcsolata van, akkor bizony kiperkálhat havi 65 (!) frankot, hogy béreljen itt egy jó kis szabadtéri helyet. Nos, inkább nem részleteznem mik voltak az első szavaim (gondolataim) mikor ezt megtudtam (előbb persze nem mondták, és persze hogy nem kérdeztem – újabb elem a munkahelyválasztó-checklistába). De ez még mind semmi, mert ma a HR-en felvilágosítottak, hogy bizony nekem csak fedett hely juthat, az meg 110 frank!

$@%^#$%^#$&&#%@$!!! Majd kedvesen még azt is megkérdezte a HR-es hölgy, hogy kérem-e? Hogy mi? Nem, én inkább ingyen parkolnék te hülye picsa, azt lehet?!

Megértem én, hogy ebben az országban semmi sincs ingyen (kivévé ugye azt az egy karácsonyi körhintát), de azért csak nem kellene oda eljutni, hogy még az irodában rámeső kb. 2 négyzetméterni hely bérleti díját is levonják a fizetésemből?! Ez a hely vagy megérett a pusztulásra, vagy én vagyok elkalibrálódva egy kicsit.