Tegnap még egy harmadik érkezett családunkba.
Jól megtermett, csili-vili, piros, francia.
Ő a mi harmadik autónk.
Egy kis történelem...
Először volt a Géza. Padlizsánlila(!) Opel Astra F 125 lóerővel, talán a sors keze lehet benne (meg egy-két azóta valószínűleg kőgazdag nepperé), hogy éppen svájcból importálták magyarországra úgy nyolc évesen. Utólag kiderült, hogy talán kicsit törötten, amit aztán ahogy kell, kijavít(gat)tak így-úgy, persze mi fiatalok voltunk és bohók, és megvettük. Jó kis autó volt, nagyon szerettük, jól is ment, de azért nem volt a megbízhatóság mintaképe.
Aztán nyúztuk még úgy - ha jól számolom - hét évet, majd a svájcba költözésünk előtt fejest ugrottunk egy vadiúj sötétkék Kiába - Ő lett Elek -, ami legalább egy fényévnyi ugrás volt, a frankhitelről nem is beszélve. (Ez utóbbi a frankban kapott fizetés miatt minket nagy-nagy szerencsére nem érintett igazán). Gézát pedig költözés előtt pár nappal sikerült egész jó áron eladni egy fiatal autószerelő srácnak, akinek nagyon megtetszett a viszonylag ritka motorizációja. Később egy volt kollégám mondta, hogy látta egy eladó táblával az akkori munkahelyünktől nem messze, és néha még le szoktam kérdezni, hogy forgalomban van-e még, mikor rámtör a nosztalgia.
Elek nagyon rendes autó, már több mint hat éves, és azóta is hűen hordozgat minket ide-oda, négy ujjamon meg tudom számolni, hogy a hat év alatt mennyi baj volt vele, ebből három még garanciában, merthogy Elek már régen nem garanciális - 220000 km-nél is többet tettünk meg vele.
Most viszont, hogy nemsokára érkezik a Harmadik Igylike, úgy döntöttünk kellene valami nagyobb, amiben elfér három gyerekülés rendesen, és jó lenne, ha még maradna hely a nagyszülőknek is, ha esetleg kirándulnánk, vagy ilyesmi.
Frau Igyli pirosat szeretett volna, nekem is szép emlékeim vannak a régi piros Ladánkról :) - így piros lett. Ez svájcban csak körülbelül annyira feltűnő, mint tehéncsordában egy közepesen eldugott zsiráf. Az egyik nyárvégi kirándulásunkon a felvonó körül parkoló száz-kétszáz autó úgy 95%-a fehér-szürke-fekete skálán mozgott, piros talán egy sem volt. Legalább könnyen megtaláljuk majd. Szükségünk volt még ugye hét normális(abb) ülésre, ez elég erősen leszűkítette a kört, és sok-sok utánaolvasás meg egy-két próbakör után letettük a voksunk az egyterűek klasszikusának legfrissebb iterációjára, Cicára, a Citroen Grand Picassora.
Annak idején, mikor még a kiköltözésünk előtt megvettük a Kiát, rájöttem, hogy ezt bizony optimalizálhattuk volna, mert megvehettük volna úgy is, hogy Magyarországon vesszük meg áfa- és regisztrációs adó mentesen, és azonnal beimportáljuk svájcba. Nos, ennek most eljött az ideje, miután összevetettük a lehetséges megtakarítást az export-import ügyintézés kacifántjaival, úgy döntöttük, hogy Magyarországon vesszük az autót, és lesz ami lesz, valahogy átverekedjük magunkat a bürokrácia járatlan útjain meg persze a spedíciós cégek és vámügyintézők seregein.
De erről majd a következő posztban...
