Ez az írás sem arról fog szólni, hogy nem szeretek itt élni. Ha így lenne, fognánk a cuccunk és mennénk haza. Szeretek egy csomó svájci dolgot, amit be is építettem a mindennapjainkba. Szeretem a tájat. Az embereket kevésbé, de itt is élnek kedves, jószándékú, valamint Magyarországon is élnek nemkívánatos személyek. Azért írom le őszintén svájci életünk néhány mozzanatát, hogy az ne vezessen félre senkit. Nem csak a kolbászos kerítés van itt, észrevételem szerint a külföldön élésről a magyarok többségének hamis elképzelései vannak.

A nyelvtanulásról úgy mondanám: "már merek beszélni...".

Svájcban sok helyen van lehetőség németül (hochdeutsch) tanulni, valamint egy bizonyos német tudás felett tanfolyamon tanulhatunk svájci németet is.

A történetem a végéről kezdem: egy hónapja járok egy nyelviskolába, ahol szuper a tanár. Persze nem biztos, hogy ettől én még megszólalok valaha németül, de már történt jó is nyelvtanulás terén. Le is vonom a következtetést: Svájcban is szerencse kell hogy az ember jó helyre kerüljön egyből. Mindenki, aki itt szeretne nyelvet tanulni  jól nézzen körbe a nyelviskolában, ahova járni fog.

Nem egészen egy éve elkezdtem német órákra járni a szomszédos kisvárosba. Mikor kerestük a nyelvtanulás lehetőségét a következők voltak a szempontok: közel legyen, munkaidő után (hogy Herr Igyli hazaérjen és tudjon vigyázni a gyerekekre).
Az első óra még elment, mert ugye újszülöttnek minden új. Aztán minden alkalommal bántam, hogy elvettem az életemből ezt a másfél órát.

G. volt a tanárnő. A csoportban csak nők voltak, összetétele: 2 thaiföldi, 1 sri lanka-i, 1 kubai, 1 iraki, 2 portugál, 4 koszovói, 1 albán és én (magyar). Jellemzően a "honnan jöttél" kérdésnél ha az albán Albániát mondott a koszovóiak egyből mondták, hogy márpediglen ő még koszovói. Amennyire hallottam, más csoportoknál is volt nézeteltérés a térkép jelenlegi értelmezéséről.

A tanárnőnk -természetesen a németen kívül- a következő nyelveken szólalt meg ha szükséges volt: francia, olasz, angol, portugál. Az elv ami szerint tanít, nem rossz: lassan, de azt nagyon jól begyakorolva. Fel kellett volna ismernem, hogy ez annyira lassú, hogy soha nem is jutunk vele sehova. De nem: eljártam, mert tenni akartam az ügy érdekében, meg igazából az irakival, angolul ugyan, de jókat lehett beszélgetni. Szóval eljártam a kapcsolati tőkém és az angol beszédem fejleszteni.

Iraki padtársam banki ügyintézőként dolgozott Irakban, majd egy szépnek nem mondható reggelen arra ébredt, hogy bombázzák lakhelyét. Gyorsan kellett összepakolnia, 2 lányával és férjével még aznap elhagyták az országot, és itt kötöttek ki. Beszélgettünk arról is, milyen érdekes pedagógia folyik itt Svájcban...

Aztán bekövetkezett az óra, amikor egycsapásra leesett hova kerültem. Talán a többiek félreértettek valamit, de az egyik alkalommal csak ketten, az egyik thai nő és én jelentünk meg. G. gondolt egyet és mondta, hogy akkor beszéljünk magunkról. A thai kezdte: 6 éve megismerkedett jelenlegi svájci férjével, azóta él itt. Svájci férjétől van egy 5 éves lánya. Mikor eljött Thaiföldről, ott hagyta 9 éves kislányát és a 15 éves fiát, mert a svájcer férjjelölt mondta neki, hogy ő jöhet, de a gyerekek nem. A gyerekek egyedül, apa nélkül maradtak otthon.

Mély döbbenet a történtek hallatán, majd elkezdtem bőgni. G. egyből mondta, hogy mi más kultúrában élünk, nem értünk meg mindent. Hát, kultúra ide vagy oda, nem tudtam feldolgozni. Ezek után közöltem, hogy az én életem ennél jóval egyszerűbb, nem tudom überelni, összepakoltam és eljöttem. Hazafele csengett a fejem: akkor G. számára (is) minden nála tanuló külföldi tanulatlan, úgy érkezett az országba, azért rág mindent 5 órán keresztül és nem használ írott anyagot. A következő alkalommal végülis elmentem, jól tettem: jött egy új thai nő, angolul bemutatkozott, idézném: xy a nevem, pár hónapja érkeztem férjemmel -aki szintén thai- Svájcba. Lefordítom: nem thai prostiként vagyok itt, akinek szerencséje volt és elhozta egy svájcer a Jóba. Ezek szerint neki több tapasztalata volt, nem kért a besorolásból. Arról aztán már nem is kezdek el írni, hogy akár ez az új thai nő, akár én hogyan kerülhettünk bele egy évek óta együtt tanuló csoportba. Az óra előtt amúgy odajött hozzám az először említett thai és mondott pár szót arról, hogy gyerekeivel skype-on tartják a kapcsolatot, fiának szakmája van, dolgozik és a lány odahaza segít szépen. ...hmmm, anya a javából...

Nem azért, mert bajom van bármilyen nemzetiségű, bármilyen szakmájában dolgozó egyénnel, hanem a feltételezés, hogy nekik elég ilyen gyengén németet tanítani és teljes analfabétának nézni. Persze a legnagyobb bajom az általánosítás. Ha egyszerű feleségként, ha prostiként, ha akárhogy is érkezett ebbe az országba ugyan miért kéne egyből a leghülyébbnek nézni. Hibásnak tartom a tanárnőt, ha előítéletei miatt nem tanít tisztességesen, akkor nem kellene külföldiekkel foglalkoznia. Maradt némi önérzetem, nem viselem el, hogy beskatulyázzanak, így befejeztem ebbe a csoportba tett látogatásaim.

Szerencsémre ezekben az időkben megismerkedtem egy kedves magyar családdal, a feleség ajánlotta nekem az új (nekem új) nyelviskolát, ahova Ő maga is jár. Itt, az új helyen valóban német tanulás, német tanítás folyik, az első óra teszttel indul, hogy melyik csoportban kezdhetem el a tanulást. ...közel van ez a városka is, csak az első nyelviskola tőlünk balra van, ez meg jobbra. Ennyi.

Ez a történet is szolgáljon tanulságként, ajánlás nélkül Svájcban sem biztos hogy elsőre jó helyre kerülünk.

Következő írásom az új nyelviskolám dícséretéről fog szólni. :)