Ezt is megéltük: túl vagyunk az első olyan programon, amiben egy svájci faluközösség tagjaként vettünk részt.
Múlt hét szombaton volt ez a sportnapnak hitt (mármint mi azt hittük) egynapos program. 14 és 20 órakor volt bemutató, amikor a gyerekekkel felléptünk, bemutattuk sportos tudományunkat. Eléggé izgultam, mert 3 éves fiunk minden nap 13 és 15 óra között alszik, tehát egy 14 órakor kezdődő program eléggé kétesélyes kimenetelű lehet egy dackorszakos akaratgombóccal.
13.15-re volt a találkozó megbeszélve. Gyanús volt, hogy forgalomirányító áll a sportterem utcájában, ahol egyébként napi 100 autónál nem halad el több. Ez amúgy svájci szokás: nagyobb rendezvényeken mindig vannak forgalomirányítók.
Az utolsó parkolóhelyet foglaltuk el, pedig a kinti pályák is parkolóvá változtak. A bejárati ajtó előtt virsli, sültkrumpli- és steaksütők. Wow. A bejáratnál éppen hogy nem fegyveres őrök: már ott volt 2 jegyárusító asztalka, mögötte vagy 6 ellenőrrel. Még jó, hogy a gyereket a jegesmedve öltözékben vittem oda, így nem kellett magyarázkodnom, hogy ingyen szeretnék bemenni, fellépni. A belépő délután 7 frank volt, haza is telefonáltam Herr Igylinek, hogy hozzon pénzt magával. Este ugyanez a belépő már 14 frank volt.
A tornateremben hatalmas asztalsorok, megterítve, pincérek rohangáltak italokkal. Te jó ég, ez egy gigabuli!!! Lementünk az alagsori öltözőnkbe, ott egyből majdhogynem összeütközött gyerekünk egy kis társával, akit már kisminkeltek az arcfestők, na, ettől a -valóban ijesztő- fekete monoklis jegesmedvétől úgy megijedt szegény gyerekem, hogy elkezdett üvölteni. Végülis elértem, hogy lenyugodjon, de az arcfestésre már nem tudtam rávenni. Így lettünk smink nélküli jegesmedvék (ez legyen a legnagyobb bajunk).
Az előadás a csapatok bemutatásával indul: mi, a mukitornások, aztán a 6-tól kb. 10 évesek csoportja, junior fiúk, lányok, majd a helybéli női tornára járók és a helyi férfiak sporcsapata (ők hozentroglis jelmezben jöttek). Itt aki él és még tud mozogni sportol a látottak alapján, komolyan, rengeteg arcot felismertem. A teltházas közönség pedig gondolom a rokonságuk volt.
A 14 órai előadás szépen lement, az egyetlen mozdulatot, amit minden nap gyakoroltunk végülis nem mutattuk be, kisfiam közölte ezer ember előtt hogy "inkább bukfencezek, jó anya?" "Jó." (Mutatós lett volna: fogjuk egymás kezét, a gyerek felsétál rajtam, majd átfordul... jövőre...) Szerintem mindent megtett kisfiam az ügy érdekében: szépen végigsétált. Ennyi embert még életében nem látott összesen, így együtt meg pláne nem, nem is csoda, hogy megállt a színpad közepén és elkezdte nézni őket :). Mindent megtett, ami egy 3 évestől elvárható.
Műsorunk után hazamentünk altatni a gyerekeket, de mint kiderült ez volt a bulikezdő bemutató, miután mindenki bemutatja sporttudományát kezdődik az eszem-iszom (inkább iszom) dínom-dánom tombolával. 20 órakor már disco is volt egy külön teremben a vendégeknek.
Az esti előadás előtt Herr Igyli is lejött az öltözőbe, hátha neki sikerül rávenni a gyereket az arcfestésre. ...aztán hátha sikerül neki rávenni legalább egy fekete pötty ráfestésére az orra hegyére. Ígértünk neki mindent, még a mikulásra szánt síszemüveget is előlegbe odahozta volna neki még aznap este a Mikulás, de nem: kitartó gyerekem nem engedett, smink megintcsak nem került az arcára. Persze ettől Herr Igyli nem ám ideges lett, hanem fene nagy büszkeséggel mondta nekem, hogy "látod milyen elszánt, határozott" és olvadozott eközben. Ilyenkor egy rutinos feleség nem szólal meg ha nem akar baromi nagy szombat esti veszekedést, majd másnapra elvált asszony lenni ... azt hittem amúgy, hogy rákenem Herr Igyli fejére a maradék arcfestéket...
Az előadás menete olyan volt mint a délelőtti, először csoportok bemutatása, aztán mi kezdtünk. Kisfiam -szegényke- már csak vonszolta magát végig, még a bukfenc helyett is csak valami hempergésfélét bírt előadni. Nagy tapsot kapott ezért is :).
Nekem azért marad 100%-os pozitív élmény ez az egész mukitornás fellépés, mert volt olyan anyuka csoportunkban, aki úgy döntött már hetekkel a buli előtt, hogy nem mer megkozkáztatni 3 éves gyerekével egy ilyen programot. Nehéz kezelni valóban ezt a korosztályt (is), de komolyam büszke vagyok fiamra, hogy végigcsinálta különösebb probléma nélkül (...jó, a sminket kivéve, de tényleg csúnyára mázolt volt az a kislány akivel összeütközött, szerintem egyszerűen félt.)
Van ám szemem nekem is, kívülállóként "semmi"-nek tűnik ez a "sétálás" a színpadon, de próbáljon valaki egy kört is lemenni ennyi 3-4 éves gyerekkel.
Végülis aki szeretné, annak megmutatom, de ezúton üzenem minden kedves kismama olvasónknak/nézőnknek (depressziósnak és nem depressziósnak egyaránt ;)), vigyázat: pár év és én röhögök majd rajtatok!!! :)
(film kérése privát levélben megbeszélés alapján lehetséges)
