Hétvégén meglátogattak minket Igyliné testvérei, leginkább hogy megcsodálják Legkisebb Igyli hihetetlen súlygyarapodását, és hogy a két és fél éves Nagyobbik Igyli megkapja első síleckéjét, hiszen anélkül nem lehet igazi svájci senki.

Eredetileg úgy egy évvel későbbre terveztük az első síkalandját, de egy hónapja a céges síelésen az egyik kollégám pont ugyanilyen idős, hasonló növésű gyereke már tanulgatott az apukájával, szóval úgy néz ki, nem lehet elég korán elkezdeni.

Nekivágtunk hát a kemény félórás útnak Flumserberg felé. Az idő szuper volt, tíz körül mire odaértünk már csak a tartalék parkolóban volt hely, ami kicsit messzebb volt a felvonótól, viszont nem kellett érte fizetni :) Természetesen, jó helyi szokás szerint a rendőrség ill. a szervezők emberei egészen a parkolóhelyig irányítottak minden autót (és csúnyán néztek, ha valaki nem oda állt, ahova mutatták).

Első alkalomra béreltük a lécet, cipőt, sisakot - na ez nem volt egyszerű. Nagyon szervezett volt minden, egyik embernél be kellett check-in-elni, fénykép, igazolvány, magasság, súly, szeme színe, adózott jövedelme, szexuális orientáltság, és hasonló adatokat kértek, aztán a követező helyen kaptunk cipőt, a következőn lécet, meg a sisakot (plusz egy szánkót a biztonság kedvéért :), a következőn fizettünk, miközben minden vonalkóddal a kapott kis kártyán regisztrálva lett. Hát nem tudom, lehet hogy csak az idők változtak, legutóbb -úgy öt éve- olaszországban nem volt ilyen überszervezett minden. Viszont így legalább egy óraba került mire megkaptuk amit akartunk.

Van egy gyakorlatilag sík gyerekpálya, kicsi "varázsszőnyeggel", meg egy kicsit lejtősebb és hosszabb: na ez pont nekem való volt :)

Szóval gyermekem nekirugaszkodott, és hát jól hangzana, ha azt mondanám, hogy elsőre ösztönből lejött a Super G pályán, de azért nem volt ez ilyen egyszerű. Inkább rendesen lépkedni próbált, ami persze nem jött össze, és ezzel eléggé felhergelte magát. Szerencsére egy kis alvás dél körül a hegyi levegőn (kistesója 6 órát aludt egyfolytában) csodát tett, és immár kipihenve újra nekivágtunk. Ekkor már rájött, hogy elég ha csúszik, mi meg húzzuk vagy toljuk, esetleg a botba kapaszkodik, na és persze a varázsszőnyeg is nagy móka volt, szóval nap végére már nagyon élvezte.

Én pedig lecsúsztam életem első piros pályáján, ami közel sem volt egyszerű, de azért csak leértem, még ha rajtam röhögött is fél Flumserberg.

Zárás előtt kipróbáltuk a szánkópályát is, na az elég durva volt. Lehet hogy csak elfáradtam már akkorra, de nagyon nem volt triviális egyben lejutni rajta, főleg gyerekkel, pedig már neki is van tapasztalata :) (Szánkóügyileg ez a harmadik pályánk itt, tavaly Braunwald-ban voltunk, az nagyon élvezetes. Idén kipróbáltuk Lenzerheide-t, na az egyrészt unalmas, sokszor alig lehet haladni, másrészt meg többször is keresztezi a síelők útját, ami meg tök veszélyes, ráadásul a gyorsabb részeken nagyon könnyen közvetlen az erdőben találhatta magát az ember.)

Nem mellékesen, a hely csodaszép, ahonnan a már említett piros pályám indult (Prodkamm, 1939m) valami egészen gyönyörű kilátás van a hegyekkel körülvett Walensee-re, a hegyek mögött pedig még a Zürichsee is felsejlik.

Összességében jó móka volt, és mivel közel van, még az is lehet hogy az idei szezonban megismételjük egyszer-kétszer.