Kis késéssel ugyan, de ma az én Jézuskám is befutott egy FedEx futár képében, és hozott négy darab hangszórót. Egy hete indult el Amerikából, és ünnepekkel együtt is kevesebb, mint hét nap alatt ért ide az economy csomag.
Csodaszépek! De nem csak szépek. Egyszerűen csak nézegetni és kézbevenni is jó őket, mert látszódik és érződik is, hogy nem a költséghatékonyság jegyében készültek, hogy az anyag aminek bennük kell lennie, az ott van bennük, és úgy vannak kidolgozva, ahogy annak lennie kell.
Kicsit olyan ez, mint egy igazán jó bor, egy évszázadok óta ugyanúgy készített finom sajt, egy kézzel csomózott selyem szőnyeg, egy tökéletes zenemű. Az anyagok, a képességek, a tudás, a technológia és az akarat egy cél érdekében. A minőség dícsérete.
... és ebben a műfajban ez az egyik (ha nem a) legjobb, ami elérhető.
Persze még be kell gyűjteni a többi hangszórót is, közben meg éjjelente megy a tervezgetés, SketchUp, aztán SolidWorks, elalvás előtti félálomban történő brainstormingok, szóval csupa móka és kacagás :)