A Zukunftstag egy szuper talalmány. Eredetileg Tochtertag volt a neve, és valami olyasmiről szólt, hogy az ötödikes-hatodikos lányokat apuka vigye magával a munkahelyére, hátha így sikerül minél több lányt idejekorán olyan szakmák felé terelni, amik alapból nem kifejezetten lányosak, vagy nem kifejezetten vonzóak a lányok számára. Ebből nőtte aztán ki magát a Nationaler Zukunftstag (azaz kb. nemzeti jövőnap), ami már nem csak a lányoknak, hanem minden pályaválasztáshoz közeledő gyereknek szól. A lényeg még mindig ugyanaz, a gyerekek egy-egy napot eltöltenek apukával vagy anyukával a munkahelyükön, ahol némi képet szerezhetnek arról, hogyan (lehet pl. egész nap szoftverfejlesztés címén Indexet olvasni) telik egy adott szakmában egy tényleges munkanap. Az idei szórólapon amit az iskolából kaptunk, az állt, hogy kifejezetten javasolják, hogy a fiúk menjenek anyukával, a lányok apukával, hogy ezzel is bővöljün a látókörük.
Mivel Svájcról van szó, nyilván ez nem csak úgy durrbelebumm módon megy, ráadásul ugye ez egy tanítási napon zajlik, szóval hivatalos lógás lehetősége forog fenn. Ki van tehát jelölve egy nap, általában november első hete környékén, az iskolák küldenek róla információkat, van kitöltendő lap, hogy kinek a munkahelyére megy a gyerek, mi a képviselt szakma, stb., legtöbbször az iskola igazolást is kér a cégtől, hogy fogadják a gyerekeket. Az ifjúság sem ússza meg munka nélkül, nekik általában riportolni kell az eseményről, interjúkat kell készíteni, munkanaplót írni, egyszóval le kell rendesen papírozni mindent, na.
Nyilván ha mi is svájciak lennénk, akkor már fél évvel előre lezsíroztam volna ezt előre, de hát nem vagyunk (még, annyira) azok, ezért bár nagyobbik Igyli-fiú papírját miszerint jön a munkahelyemre már leadtuk az iskolában, de én bizony még nem jelentkeztem a munkahelyi hivatalos programra, mondván, ejj, ráérünk arra még, meg úgyis ezer gyerek van mindig itt, nem lesz semmi gond. Párszor láttam már, hogy zajlik ez itt a cégnél, csinálnak csoportokat, aztán körbevezetik őket a gyártáson, IT-n, meg a látványosabb helyeken, ahol azért valami megfoghatót csinálnak.
Aha, képzeltem én, aztán valamikor október végén felvilágosítottak, hogy hát sajnos nem tudják a gyereket fogadni, mert betelt az összes hely. Hogy mi? Néztem nagy értetlen bociszemekkel, hiszen ahol elfér ötven gyerek, ott azért plusz egy talán nem akkora gond, de ugye az a híres flexibilitás megint. Mondjuk ez még a főnököm szemeit is fennakasztotta, pedig ő nagyon durván büszke svájci, úgyhogy mondtam is neki, hogy én azért behozom a kölyköt, legfeljebb majd elprogramozgat velem, ahelyett hogy a hivatalos csapatokban lófrálna a cégnél. Szerencsére mi a fejlesztésnél azért elég lazán vagyunk fogva, úgyhogy már máskor is volt velem ifjabb Igyli, nem kellett ehhez Zukunftstag sem.
Így is lett, a kérdéses napon együtt vágtunk neki a munkának, apja meg fia, és mivel hivatalos kísérő nem volt, ezért én "szórakoztattam" egész nap. Gondolom ez nyilván megérte a cégnek, ahelyett, hogy lepasszoltam volna az ijfúságot annak a néhány gyakornoknak akik kísérgették őket, gyakorlatilag egész nap vele foglalkoztam: ha már Zukunftstag, akkor tanítgattam egy kicsit programozni, eljött velem meetingelni, közben a laptopján meg írogatta a naplót, megcsinálta az interjút. Két dolog volt a hivatalos programból, amit nem akartam kihagyni: az egyik a gyártás, ami tele van brutál menő robotokkal, meg mindenféle egyéb kütyükkel, a másik pedig az IT, mert ott mindig készülnek néhány szétszedésre vagy éppen összerakásra váró PC-vel, alkatrészekkel, szóval elég izgi. A terv tehát az volt, hogy kihasználom az őszülő halántékom adta tekintélyem (muhaha), és valamelyik csoporthoz hozzácsatolom a gyereket akik éppen ezekre a helyekre igyekeznek. Na ez az ami nem jött őssze, illetve csak részben, mert az első akinek mondtam, hogy itthagynám a gyereket vele, rögtön össze is csinálta magát, hogy nincs rajta a listán, most mi lesz, blabla, meg kell kérdezni a ... na jó, szóval akkor ott is hagytam gyorsan azt a nyomit, és úgy döntöttem, hogy jövök én is, akkor nem szólhatnak semmit, úgyhogy gyártáslátogatással ellőttem egy újabb jó órát a munkanapomból. A második próbálkozás az IT-s csapatnál viszont várakozáson felül ment, itt ott is hagytam a gyerkőcöt, aztán mikor vége lett, mentem érte, de az itteni srác még meg is kérdezte, hogy jön-e velük tovább is a fiam. Hát igen, ugye pont erről beszéltem, kutyát nem zavarná eggyel több gyerek... Akkor már nagyjából úgyis mindegy volt, ezért inkább elmentünk és megtanítottam forrasztni (ez még úgyis jól jöhet később :)), felhasználva némi régi elektronikát ami a szekrényemben kallódott.
Ekkor már lassan négy órához közeledtünk, gondoltam, az iskolai tanításnak is vége lenne már, úgyhogy e szép, rövidített munkanap végén el is indultunk haza.
És hogy Igyli-fiúnak mi maradt meg ebből az egész napból a legjobban? Frau Igyli kérdésére a következő volt a válasz: tök jó apa munkahelye, mert amikor csak akar, elmehet teázni. :)))))
