igyli

Nemrégiben kaptunk egy levelet a spielgruppe egyik pedagógusától. A levélben pár üdvözlő és tájékoztató szó volt és egy kartonpapírból kivágott pillangó.

Az első keddi napra vinnünk kell kifestve a pillangót.

A pillangó szimbólummá vált számomra: ez az első dolog, amit lát tőlünk ez a svájci közösség, a közösség, amelyben fiam lehet, hogy az első 15 évét tölti. Mostanában kezd világossá válni számomra, hogy nemkívánatos itt a külföldi, hogy mi is csak egy betolakodók vagyunk számukra. Fogalmuk sincs arról, hogy az én férjem itt dolgozik, itt adózik, amúgy állása nyilvánosan meghírdetett volt, akár mehettek volna rá svájciak is (és valószinűleg mentek is...). Arról még csak néhányuknak van fogalmuk, hogy gyerekeinket ugyanúgy -ha éppen nem jobban- neveljük, mint bármelyik svájci és amúgy egyetlen célunk: boldogan élni.

Szóval a pillangót ereklyeként tartogattam a konyhaszekrényben (ott tuti nem vész el), kartonpapírból pillangókat vágtam és gyakoroltam a gyerekkel a festést, hogy az "igazi" pillangót szépre csináljuk. Eddig is festettem a gyerekkel, nem most kezdtük, de én nem vagyok elfogult anyuka: bizony-bizony van olyan gyerek ezen a kerek világon, aki jobban szeret és tud festeni, rajzolni az én gyerekemnél. Arra rájöttem egy fél éve, hogy ha simán az ujja van a festékben, akkor szeret festeni (kuccc-kuccc, maszatolni a papírra), ecsettel már komplikált, nem is nagyon köti le. És a színek ugye: hiába ismeri már rég őket, valahogy a feketéhez, sötétkékhez nyúl csak. Ezt szereti.

No, ezen gondolatmenettel vasárnap nekiestünk az "igazi" pillangónak. Ugye az a cél, hogy a gyerek egyedül csinálja: kinyomtam neki a temperát, aztán "helló festheted". ...persze feketét és sötétkéket nem nyomtam ki neki :). No, de az én fiam okos ám, így is sikerült neki sötét színeket keverni, és jobb kezével el is intézte a pillangó jobb oldalát. He-he, mondtam neki, hogy azzal a kezével már ne fesse a másik oldalt, így az világos maradt. Aztán mikor megszáradt a festék kentünk fel ragasztóval karikákat és megszórtuk "csili-vili"-vel (körömre rakható díszekkel). És itt jött egy kis furfang, hogy azért tudja meg a svájci népség, hogy felveszem a kesztyűt: hátoldalára 2 szívószálat ragasztottunk, aminek az állítható része lett a pillangó 2 csápja, lent meg pont kilóg a lába.

...hihetetlen: ettől a pillangótól, no meg a 2 sárga szívószáltól várom el, hogy sikeresen integráljuk a fiunk egy társadalomba, ahol őt jött-mentnek nézik.

Már első alkalommal felhívta a figyelmem Herr Igyli a tornaterem mennyezetén lógó gyűrűkre. Viccesen megjegyezte, hogy nemsokára a mi fiunk csüng majd az egyiken. "Ááá, dehogy, majd maximum az általános iskola felső tagozatában" -mondtam én, naív anyuci.

Mai napon harmadjára voltunk a "fokozatosan felépített" mukitornán. Két zeneszámot végigtornáztunk, majd gyanús mozdulatot tett a mukitornanéni a gyűrűk leeresztő kötele felé. 3 pár gyűrűt eresztett le a magasból, állíthatóak, úgyhogy az ottlévő gyerekek méretéhez be is mérte. Mi -persze- a legkisebbek között voltunk. 

Az első feladat az volt, hogy a gyerek megfogja mindkét gyűrűt, elindul vele előre, majd visszafelé lógva hiztázik. Ez oké. Második feladat: oda-vissza séta a gyűrűt fogva. Ez is oké. No, de harmadik feladat előtt feljebb kerültek a gyűrűk. "Gyanús" -gondoltam. Felrakta a tanárnő a fiam a gyűrűre, lábát a két gyűrűbe, térdénél behajlított lábbal, fejjel lefele lógva. A gyerekem úgy viselkedett, mintha minden nap ezt csinálná. De ez még nem volt elég: jól meglökte, had' hintázzon. Alatta úgy 50 cm-rel a max. 5 cm-es tornaszőnyeg, meg a vigyázó anyai szeretet. Nekem ez a feladat rémálom: nekem, aki állandóan összeveszek Herr Igylivel a játszótéren, hogy ne mutassa már meg a csüngést fejjel lefele, meg a tűzoltórúdat a gyereknek, merthát akkor hétközben velem szúr ki, két gyerekkel nem lehet zsonglőrködni.

Mint anya is választás elé kerültem: kimegyek megnyugtatni a kisebbik Igylit, akinek a mai vigyázónéni sem jött be, vagy maradok a másikkal, aki éppen egy potenciális gerincsérült jelölt, függetlenül attól, hogy éppen vihorászik. Nevető lett a nyertes, másik tuti megvan még, tornatartemben is hallottam a hangját.

A többi feladatra már nem is annyira emlékszem, felfogóképességem betelt a lógatással. ...mintha egy botot is köttek volna a két gyűrűre és azon a vékony boton kellett ülni és hintázni. Aztán megint beültetés a gyűrűkbe, de most labdát kellett dobni a gyereknek, amit visszarúgott. Utolsó megpróbáltatásként ismét mint ülőke kellett használni a gyűrűt: lábai teljes hosszában benne a gyűrűben és jóóóó magasra lökni, hintáztatni.

Ezek a dolgok akkor másképp hatottak rám, talán legközelebb már olyan bátor leszek én is, mint a fiam. Idehaza már úgy meséltem Herr Igylinek, hogy azt hiszem a gyerekünket sportoltatni kéne, ahova lehet vigyük el már jövőre (4 éves kortól foci vagy karate van a környéken). Volt olyan pillanat, amikor senki sem volt az egyik gyűrűnél, kisfiunk odaszaladt és felhúzta magát. Mikor kézzel kellett hintázni is a feje egymagasságban volt a gyűrűkkel, mások kinyújtott kézzel lógva hintáztak. Szerintem erős, nagyon élvezi, még most fejleszteni kéne, nehogy olyan tohonya legyen, mint a szülei.

Ma elvittem kisfiunkat élete első cirkuszi előadására. Már egy hete elkezdtük felkészíteni a gyereket, hogy mit fogunk látni: oroszlánok, tigrisek, elefántok, artisták (akik mind a mukitornától lettek erősek) és a bohócokról is meséltünk, főleg arról, hogy lehet lufi is lesz náluk amit kidurrantanak, mert ez sajnos félelmet kelt gyermekünkben.

Reggel nagy volt az izgalom. A szomszédos faluba indultunk, persze a címet elfelejtettem bepötyögni otthon a gps-be, de gondoltam észreveszek egy cirkuszi sátrat. Így lett, legelésző tehenek helyett nagy kék sátor állott az egyetlen sík terepen arra felé. Még egy magyar kamion is volt a sátor mellett :). Megvettük a jegyeket (Herr Igylinek úgy mondtam mikor a belépő áráról kérdezősködött, hogy "nem akarod tudni"), felnőtt 34 frank, gyerek 24 frank. Kedves magyar ismerőseinkkel voltunk, ők valahol kaptak 5 frankos bónokat, tőlük kaptunk egyet, így ennyivel csökkent az ár. Ez amúgy jellemző itt, nem csak ilyesmire, hanem néha jön a helyi újságban egy-egy 5 frankos kedvezmény az itteni áruházakba.

Bementünk a sötét sátorba. Gyermekem már itt "megzakkant": ugrándozott örömében, de közben szorította a kezem. Először éreztem ilyesmit, hogy a fiam ennyire izgatott, ennyire vár valamit és ennyire nem tud mit kezdeni érzelmeivel. Jó egy ilyen várakozással teli pillanatot átélni egy 3 évessel :).

Elkezdődött az előadás. Magam sem hittem a szememnek: kecskék jöttek be. Ugrándoztak, körbejártak, futottak, tolattak. Idomárjuk -akit hirtelen nem is tudtam besorolni, hogy éppen másnapos-e vagy "aznapos"- svájci népi ruhában terelgette őket. Majd következő műsorszámként beballagott egy disznó. Igazi. Foltos féle, olyan 300 kilós koca, aki kigurított egy piros szőnyeget maga előtt, majd ő is ment körbe-körbe. Dörzsöltem ám a szemem, nem hinném el ha nem láttam volna. Az ezt követő produkciókban volt kiskutya, ló, gumiember, kötéltáncos tányérforgató -aki amúgy a kecskeidomár volt-, ennél a produkciójánál inkább a másnaposság jeleit láttam, buzogányvető (....buzogányeldobáló) és egyensúlyozóművész (vagy hogy is hívhatják a hölgy munkakörét: 10 bőröndöt lábán megtartó és dobáló kisiparos), bűvész, táncosnők és a bohóc, aki nem is durrogtatott lufit :).

Az előadást színvonalasnak gondolom, biztos egy cirkuszi kritikus találna kifogást benne, de a gyerekem jól érezte magát, 3 évesen 2 órát egyhelyben másképp nem töltött volna el. Voltak általam is felismert bakik, egy-egy félremenő tányér és többször is földre pottyanó buzogány mögött egy elégedetlen arckifejezés a publikum felé sokat sejtet, de nem unatkoztam. A gumiember produkciója egyenesen megborzongatott, férfit aki átnyomja magát egy teniszütőn majd belerakja magát egy kicsi üvegládába még nem láttam. Feledhetetlen élmény volt, beleborzongott minden porcikám. Az említett bőröndökel produkciózó hölgy is izgalmas perceket nyújtott.

De hol vannal az elefántok? Hol vannak az oroszlánok? Beetetem a gyereket hogy lesznek, aztán sehol senki. Hiába is vártuk őket, az előadás nélkülük ért véget. Jó volt, máskor is elmegyünk. Hazaérkezésünkkor elmesélt sok mindent a gyerek az apjának, szerintem benne is sok jó élmény maradt meg.

Délután meglátogattuk másik kedves magyar ismerőseinket, náluk tudtam meg, hogy a cirkuszi állatok védelmében törvény született, ezért nem láttunk a cirkuszban elefántot, medvét, oroszlánt, tigrist.

És tulajdonképpen nem is hiányoztak. Kicsit vissza is tért az emberiségbe vetett hitem: csak nem tettünk valami jót is???  A cikk amit hirtelen találtam Svájcot nem említi, pedig a jelek azt mutatják, hogy itt is így van.

Disznó a cirkuszban, kész vagyok :) :) :).