...mint a forint árfolyam: szerdán mélyponton zárt.
Mielőtt rátérnék saját esetünkre pár szó a mi spielgruppénkról. 8.45-re kell menni. Az előtérben vár már mindekit a pedagógus. Az előszoba közepén egy nagy szalmakosár, amibe a kisgyerek hátizsákját kell rakni. Mivel itt 2 óra hosszú egy foglalkozás, ezért nincsenek ovis zsákok, állandó ottani ruha, ovis jel, amikor megyünk, vinni kell váltócipőt, tízóraira elemózsiát. Oldalt kis fogasok, ahova a kabátot rakjuk. A cipőt átvesszük és mehetünk be a játszószobába. Most még bekísértük egész bentig, szerintem ezt később is lehet. A csoportok létszáma 5-8 fő.
Ebben a faluban minden nap más óvónéni várja a gyerekeket. (Innen óvónéninek írom a "spielgruppenleiterin"-t.) Jelenlegi elképzeléseim szerint nem túl jó, hogy minden nap más az óvónéni, de majd kiderül.
Fiunknak már jó ideje próbáljuk elmesélni, megértetni, hogy most Ő már nagyfiú és megy az oviba, ahol egyedül lesz. Herr Igyli az ovit megelőző hétvégéken azt játszotta vele, hogy a dinoszauruszanyuci elkíséri a dinoszauruszgyerekét a dinoszauruszoviba és az anyuka elmegy és a dinoszaurusznagyfiú ottmarad és majd 2 óra múlva jön érte nagy boldogan dinoszauruszanyuci. (Herr Igyli szuperapuka, ebben nincs kétség :) .)
Hétfő, 1.nap: T. néni -akivel a nyílt nap előtti napon találkoztam- nekem a legszimpatikusabb óvónő várt minket. Bekísértük mindannyian ifjabb Igylit: apa, anya, kistesó. Leültünk a teremben a pöttömnyi székekre. Hihetetlen dolog történt: fiunk el is tűnt, ment játszani. No, gondoltam én voltam az idióta, hogy azt gondoltam baj lesz a beszoktatás során. Mikor elköszöntünk a gyerektől, akkor volt egy nehéz pillanat, de rögtön jött T. néni, előkapott egy kutyabábut és a gyerek már nem is emlékezett ránk. Hazamentünk. 2 óra múlva visszamentem a gyerekért, T. néni elmondta, hogy 5 percet sírt, de elsőre így is "tipp-topp". Hurrá!
Kedd, 2.nap: C.néni. ...C. néni élete első munkanapja volt ez óvónéniként. Ő úgy szervezte ezt a napot, hogy a szülőket behívta a szobába ahol bemutatkozott, mondott magáról pár szót. Ezután -mintha én szorultam volna spielgruppés nevelésre- kapott minden szülő egy színes lapot, színes ceruzákat, ragasztót, majd amit magunkkal kellett vinni fotót a gyerekről ráragasztani és felírni jól láthatóan a nevét. Ezután egy nagy doboz matricát rakott elénk, hogy díszítsük ki a lapot. ....mit mondjak... rég csináltam ilyesmit, tavaly óta a fiammal díszíttetek, pont korosztályának megfelelő ez a fajta kreatív játék. Két csili-vili méhecskét választottam ki. (...a zebrán gondolkoztam még sokáig, de végül nem került fel a papírra :) ). Ja, a pillangót is C. néninek kellett vinni, nem is láttam hova rakta őket (amúgy volt még szép pillangó a mienken kívűl :) ) Az elképzelés az volt, hogy a gyerekek megkapják a szülőtől a kidíszített fotóikat, amit odaadnak C. néninek, és ezért cserébe ő ad egy szál virágot, amit a gyerekek odaadnak anyukájuknak, és ezzel elköszönnek.
Ötletnek szép ez, csak túl hosszú ideig tartott: a szülők kreatív vizsgálata közben eltelt fél óra, a gyerek teljesen beleélte magát, hogy akkor együtt járunk ezentúl oviba. Hát nem, jött a búcsú. Na, innentől bárkivel helyet cseréltem volna: ritka műsort láthatott gyerekünktől a nagyérdemű közönség. Majd erős elhatározásból eljöttünk. A bejárat előtt hallgatóztunk, bár az utca végén is megtehettük volna mindezt, ugyanis odáig is tisztán lehett hallani a gyereksírást. Egy darabig bírtam, aztán pont mikor indultam volna magamtól is, csörgött a mobilom, kijelzőjén a spielgruppés telefonszámmal. Fel sem vettem, nyitottam az ajtót. Mintha mi sem történt volna, kérdeztem meglepve a gyereket, hogy mi a baj. Ezen elgondolkozott, nem is sírt. Aztán felnyúltam a polcra, levettem egy gitárt neki. Azzal elkezdett játszani. Majd elköszöntem, de akkor sírás volt megint. Óvónéni eközben nekem (NEKEM!) magyaráz, hogy milyen nehéz neki, merthát ez az első napja. Ó, azt hiszem ekkor elszállt belőlem a józan ész: levettem a polcról egy cintányérokkal teli dobozt -nem láttam mi volt benne, de így utólag lehet, hogy szerencsés választás volt-, és adtam belőle a gyereknek. Tadáááámmm: és máris el is felejtette hogy a világon vagyok. A többi gyerek is kivett magának egy-egy cintányért, párnak ütőt is adtam a kezébe, aztán elmentem. Nagyjából egy óra múlva mentem vissza, mikor kijött a gyerekem mosolygott, és "give me five" pacsival búcsúztak el C. nénitől.
Szerda, 3.nap: I. néni. Szimpatikus, amolyan "vén róka" lehet a szakmájában. Rövid bemutatkozás, aztán elköszönt a szülőktől. Mentem is volna, csakhát műsor következett a gyerekemtől. Más gyerek nem sírt. Ott maradtam vele, beszéltem neki, hogy itt egyedül kell lenni, stb. Ettől persze nem nyugodott meg. Sok-sok győzködés, hogy itt mennyire jó, de még mindig sírt. Erős volt az elhatározásom, hogy márpedig a gyerek ovis lesz, elmentem, pedig sírt. -...hű de sz. érzés, sose tudni mivel teszek jót vagy rosszat...-. I. néni támogatta ezt, Ő végig ott volt velünk, próbált játszani a gyerekkel. Sokáig hallgatóztam a bejárati ajtónál, aztán a kisebbik Igylivel a játszótéren ácsorogtam, ott is hallottam ahogy sír-üvölt. Fél óra múlva megszólalt a telefonom: menjek, a gyerek hányt.
Pár perc alatt ott voltam, I. néni addigra összetakarított, a gyereket is amennyire lehet rendberakta. A csoporttársak néma csendben nézték az eseményeket. Az óvónő viselkedése számomra normális volt, ha nem is volt ilyesmiben része, akkor sem okozott nehézséget a probléma megoldása. Elmondása szerint 5 percig sírt a fiam (úgy látszik súlyosan lefele kerekíti a számokat), majd egyszer csak megtörtént az eset. Nem pánikszerűen távoztam, leültünk a küszübön, néztük egy darabig a gyerekeket és csak utána köszöntünk el.
Erre nem számítottunk. És a gyerek nem beteg. Aznap ugyan egyszer még előfordult, de semmi más betegségre utaló jel nem volt. Másnap sem.
Új arcok, új nyelv. Bár első nap már úgy jött haza, hogy azt mondta németül beszélt T. nénivel, "wo bist du Papi" és "wo ist Mami"-t mi is hallottuk. Ezt el is ismételte nekünk itthon, még sírást is színlelve hüppögött hozzá. Idehaza ez a műsor viccesebbnek tűnt, mint ott, akkor :(. Azt, hogy "nem megyek többet oviba" magyarul mondta, tisztán, jól érthetően.
Egy tanulságos és érdekes mondata volt még a gyereknek: megkérdeztük melyik óvónénit szerette a legjobban az oviban és egyből, gondolkodás nélkül C. nénit mondta. Jellemző, az, aki nekem a legbizonytalanabb pedagógusnak tűnt, az tetszik a gyerekemnek. Este viccelődtünk is Herr Igylivel, hogy ezek után vajon 15 év múlva milyen csajjal állít be a gyerek, nyílván a nekünk legjobban nemtetszővel :).
Félve várjuk a folytatást, most is éppen Herr Igyli a gyerekszobában dinoszauruszoóvodásdit játszik a gyerekkel, csak éppen azt is beleszövi a történetbe, hogy a dínógyerek elköszön dínóanyutól és nem sír a dinoszauruszoviban, mert ha nem sír, akkor mikor hazaérnek, ihat kólát fémdobozból :).
