igyli

Megvolt a második mukitornánk is. 10 perc után már kidőltem. Úgy látszik rosszul ítéltem meg, nem nyugira való nevelés van, hanem fokozatosság.

Kisebbik Igyli gyermek viszont sírt, így ki kellett egy kicsit mennünk megnyugtatni. Mikor visszaértünk sorverseny volt, beálltunk az egyik sorba versengeni.

Búcsúének előtt szülinapi köszöntés, az egyik kislánynak volt szülinapja. Az ünnepelt hozott mindenkinek ajándékot: buborékfújót és cukorkát. Majd mire ránk kerül a sor, kitalálok valami hungarikumot a gyerekeknek :).

Előre félek mi lesz itt ha már a kicsi is kibírja végig az alkalmi vigyázónéninél?! Még a végén sportos testalkatom lesz :) :) :).

Azaz mutter-kinder turnen, 3-6 éves gyerekek tornája anyuval. Ma voltunk először ilyenen. Már régóta kinéztük magunknak, de meg kellett várnunk míg ifj. Igyli betölti 3. évét. 

Nemrég láttuk az újságban, hogy itt a mi falucskánkban is indul. Megkerestük neten, hogy előre készüljünk amennyire csak lehet egy ilyesmire. Az ott található fotón megnéztük, hogy kb. milyen cuccokban vannak, ígyhát tegnap el is mentünk megvenni ifj. Igyli első fehér talpú sportcipőjét. (Flancos Adidas cipőt kapott, mert újabb "parám", hogyha már külföldinek számít, legalább legyen jólöltözött gyerek, de majd egyszer írok erről a nem túl külföldre csábító témáról is.)

Már az újsághírdetésből is kiderült, hogy nagyon családbarát helyre megyünk, a kistestvérek részére vigyázót szerveznek míg anyu tornázik a nagytesóval. Mint megtudtuk az elején, a muki-tornás anyukák beosszák egymás között, hogy ki-mikor vigyáz a kistesókra (a mi alkalmunkkor majd előbb eljön Herr Igyli a munkahelyéről és ő válik egy óra hosszára svájcer óvóbácsivá :)). Így, hogy egymást váltva van vigyázás, nem kerül semmibe a kistesók foglalkozása.

Amúgy sem egy nagy összeg ez a muki torna: összesen 2 frank óránként (1frank/fő :) ).

A tornáról: kicsit pörgősebbre számítottam, itt már az ennyi idősek is "nyugira" vannak nevelve. Körbeültünk, aztán ahova gurult a labda azok bemutatkoztak és mondtak pár szót magukról. Mikor hozzánk gurult a labda gyorsan elmondtam a nevünk aztán szerencsére a gyerek elrúgta a labdát :). A nagy izgalomban elfelejtettem megszámolni hányan vagyunk, de olyan 12-14 pár lehetett. Volt akivel apuka jött el (Faki-turnen :) ), volt akivel a nagyi. Ketten voltunk újak, egy szintén 3 éves kisfiú jött még először, így szerencsére nem csak az én gyerekem futott egymagában körbe-körbe az unalmas beszélős percekben (...de ezt szépen csendben tette, büszke is voltam, hogy bezzeg az én gyerekem sportolni jött, nem beszélni :) ).

Köszöntő ének.

Az első feladat egy nagy, színes textil lebegtetése volt, sétálva, aztán egyenként alámentek a gyerekek. Aztán textíl összehajtogatása.

Fogócska.

Pihenésképp újra körbeültünk és egyéni feladatot kapott mindenki, mármint egyenként kellett körbeugrálni vagy visszafele futni. Ez volt az első izgalom, merthát némelyik anyuka olyan szintű tájszólásban beszél, melyből a bemutatkozás során még a saját falunevünket is nehezen hallottam ki, azt meg hogy "hátrafele futva ugrálni, úgy hogy a gyerek a nyakamban legyen" gondolom esélytelen lett volna. Szerencsére az én fiam nem tudta kivárni mire ránk kerül a sor, így mindenkivel együtt csinált valamit, könnyen rávezette a tömeget, hogy gyorsan szeretne futni. 

Megint fogócska.

Búcsúének.

Végülis jó volt, be is fizettük magunkat fél évre és még a muki turnen találkozóra is elígérkeztünk.

Van a környéken néhány IQ-killer fiatal, akik leginkább azzal hívták fel magukra a lakók figyelmét, hogy a lakópark házainak bejáratánál cigiztek és nyihorásztak minden reggel iskola előtt, vagy éppen után. Mondanom sem kell, hogy nem ezekben a lakásokban laknak, csak nyilván otthon nem merik megtenni ugyanezt.

Nem is lett volna ezzel semmi baj, van hamutálca is, szóval lehetett volna kultúráltan is művelni ezt, valószínűleg soha, senkinek nem tűnt volna fel, vagy lépett volna át az ingerküszöbén. De nem, ezek az igen tehetséges fiatalok a suttyomban elkövetett bagózás közben azzal szórakoztak, hogy közben becsengettek egy-két lakásba, biztos remegett a kezük a nagy izgalomtól, vagy ilyesmi. Néhány ilyen "nem szólok bele, csak csengetek" eset után persze lesétáltunk szétnézni, hátha valami fontos dologról maradunk le.

Ékes német nyelvtudásommal (ami persze csak eggyel több ok volt számukra a röhigcsélésre) megpróbáltam finoman megkérni őket, hogy na ne már legközelebb, légyszi. Persze bólogatás, meg mindegyik egymásra néz nagyon, meg já-já, guet. Anyád.

Ezzel itt vége is lehetne, de tehetséges fiataljaink nem álltak meg. A következő lépés az volt, hogy a csengetések megszűntek, cserébe elkezdtek szemetelni. Cigarettás dobozok, csikkek, üdítős (gondolom?) flakon, diszkréten a bejáratnál eldobálva. Na ehhez igazán nem szerettünk volna hozzászokni, úgyhogy következő ilyen együttlétük alkalmával ismét összeszedtem szuper-sviccertüccs nyelvezetem, aztán jól rákérdeztem, hogy ők dobálták-e el ezeket a cuccokat? Persze mismásolás ezerrel, meg öhöm-öhöm. Aztán rögtön kiderütl a csoport hierarchiája: a bandavezér nagyfiú megvetően néz, a többiek meg rá, hogy most mi lesz, végül a tagok motyorszáva összeszedik a szétszórt szemetet, a vezérbika közben Jediket megszégyenítő módón fojtogat meg a tekintetével. Herr Igyli meg igyekszik komoly képet vágni amikor fogalma sincs róla, hogy milyen válogatott anyázásokat mormolnak az orruk alatt a kedves gyermekek.

Akár itt is vége lehetne, de ezek a srácok annyira, de annyira jók... Egyik délután arra lettünk figyelmesek a ház előtti fűben üldögélve, hogy a vezérhím srác meg egy csicskás berecseg a röhejes babetta-utánzat kismotorján a ház elé, majd látván hogy ott vagyunk, kis hezitálás után megindulnak az egyik bokor felé, és előkaparnak alóla egy-két doboz cigit. Igylinével jól összenéztünk: megvan a titkos raktár. Őrületes módon hiányozhatott már az a pár slukk, ha nyilvánvaló ottlétünk ellenére is felfedték a rejtekhelyet. Lúúúúúzerek.

Miután törzshelyükön ilyen galád módon többször is megzavartuk őket, a napokban új placcot találtak maguknak, kb. 20 méterrel odébb, a két ház közötti kis játszótéren. Ettől persze teljesen le voltunk nyűgözve, természetesen ismét úgy nézett ki a hely, mint egy disznóól. Herr Igyli ismét összeszedte szigorú arcát és vicces nyelvtudását, majd az éppen jelenlévő tagokat jól megkérte, hogy ugyan szedjék már össze a szemetet. Vezérürü persze ismét rendkívül megvetően nézett, és (hoppá!) látványosan köpött egyet az aszfaltra. Aztamindenit! Herr Igyli mintha észre sem vette volna. Rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy a csicskásfiú kérdő tekintettel mered a bandavezérre, hogy most akkor mi is legyen, majd elsunnyogott a szétszórt szemét irányába, és összeszedte azokat. A mókás az volt, mikor néhány kicsit távolabb szétszórt kekszesdoboz maradványára rámutatva megkérdezte: azt is? Naná, iq-killerkém, de csak ha ti szórtátok szét. A kínos perc után gyorsan felültek a kávédarálójukra, aztán jó hangosan elhúzták a csíkot.

Nagyjából itt tart a történet most. Tegnap Igyliné még ezt is megtudta, hogy már a szomszédos házok bejáratánál is megfordultak többször, hasonló kalandokkal. Úgy látszik, nehéz ma a tinédzsereknek nyugodt iskola előtti dohányzásra alkalmas helyet találni...