igyli

Előzmények

Másnap Herr Igyli otthon maradt a gyerekekkel játszani, saját dolgait eligazgatni. 

Feldobva indultam el, kiöltöztem, trendi ruci, csini csizma, smink, ahogy azt kell egy büszke 3 gyerekes anyukának.

Bemegyek az osztályra, kezet mosok. Benézek a fiam szobájába: miért állnak maszkban felette??? Benyitok, félreáll az egyik apólónő, ránézek a gyerekre, mi ez a piros a hasán??? ....persze tudom, de nem akarom tudni!!!!! Nagyon sajnáljak, kinyílt a sebe, ez itt egy bélszakasz, a sebész már úton van.

Az egyik ápoló elment, az ott maradt riportol, közben fogja üvöltő fiam. Épp pelenkázta ezelőtt 5 perccel és egyszer csak kibuggyant. Fogjam meg egy kicsit a gyereket - félig felültetve tartotta - elszalad nyugtatóért. A gyerek üvöltött, ettől befeszült, további belek jöttek ki. Kiabáltam hogy jöjjön valaki. Valóban rohant az ápoló, fecskendővel a kezében, adja amit kell, határozott hangon kijelentem, hogy ne hagyjanak egyedül többet. Oké, úgy lesz!

Telefonnal a kezében megjelenik a sebész, ránéz a gyerekre: "készítsék a műtőt"! Üdvözöl, mint láthatom kint van a bele (ezt minden más körülmény között viccesnek vagy morbidnak találnám, de ez egyik sem volt, ez volt maga a valóság, CSIPKERÓZSIKA ÉBRESZTŐ!!!) azonnal viszik a műtőbe. Mondott meg pár szót arról, hogy a légzése a műtét után nehezedni fog, lélegeztetni kell majd, meg ilyeneket, de csak kinézni tudtam magamból. Meg hogy a belei most ki vannak téve fertőzésnek, meg kiszáradásnak blablabla.... ne fecsérelje már rám a szót, vigye!!!! Minden világos, köszönöm a tájékoztatást, köszönöm hogy összevarrja a fiam, viszlát! Elviharzott. Jött az aneszteziológus, egyeztetett az ápolóval, hogy mennyi nyugtatót adott be, feljegyezte, bemutatkozott nekem, minden rendben lesz, van-e kérdésem. Nincs, csak gyorsan ahogy lehet, vigye. Úgy lesz, minden rendben lesz! - ígéri

Csend lett. Egyik oldalról az ápoló, aki valóban nem hagyott ott, másik oldalról én fogtam a fiam, akinek a hasán kint piroslottak a belső szervei. Az apólónő kedves, ezt ő nem akarta hogy én is lássam, meg valójában ha már így alakult, elmondja, hogy jó színe van a bélnek, ez jót jelent. Na erre elkezdem bőgni, de észbe kaptam, abba is maradt, ha most összeesek, csak rontok a helyzeten. Maszkot nyújt egy ápoló, felveszem, nehogy kihulljon valami fertőzés belőlem.

2-3 perc után szól a telefon, indulhatunk a műtőbe. Az egyik nővérkével együtt eltoljuk a liftig a kiságyat, egy másik nővér az infúziós állványát. A műtős folyosó bejáratáig kísérhetem, most el kell köszönjek. Fiam, a kurva életbe, megoldod majd ezt is, gyerünk, megcsinálod!
Fejemet fogva sírtam.

Eljött az idő értesíteni az apját.... ezt most hogy kommunikáljam le? Kilógott a fiad bele? Fagyis mama éppen ma készül hazamenni, ha megtudja, nem akar majd hazamenni, akkor hogy piheni ki magát, egy hét múlva jön vissza úgyis, neki mennie kell most.
Herr Igyli volt a vonal túlsó végén. "Figyelj, ne ijedj meg, kinyílt a gyerek sebe" - gondoltam ennyi most elég elsőként, aztán sorjában elmondtam mi van, nagyjából. Pl. a lehetséges légzési dolgokat majd műtét után ráér....
Utánam induljon? Nem, megcsinálom egyedül, nem lesz gond, tenni nem tehet úgyse semmit, ha elindul a család megijed, semmi értelme. Ha nem tudok este hazavezetni, majd a zürichi barátainknál alszom vagy hazahoznak, elintézem, nem lesz gond, a gyerekre kell csak gondolni!
...fagyis mama jobb, ha nem tudja.

Másfél órája lehettem a váróban amikor kihozták. Egy ápoló tolta az ágyat, egy az infúziós állványt, egy pedig pumpálta a levegőt. Átviszik az egy emelettel lejjebb levő intenzívre, ott fekszik majd, szólnak ha mehetek hozzá, minden a legnagyobb rendben van - mondta, mindeközben a kézi pumpás lélegeztetőt nyomogatta, majd becsukódott a liftajtó. ....azta de rendben van!.... A következő lifttel mentem utánuk.

Új szint, ébredős intenzív

Ez nem a mandulaműtét utáni ébredős rész... Amikor lehetett, jött értem egy ápoló. Bemutatkozott, megmutatta mi hol van, a mobilomat itt teljesen ki kellett kapcsolnom, könyékig be kellett mosakodnom. 

Látványra megint csak jól nézett ki a fiam, most nem tudom, ez is valami "minden anyának a sajátja a legszebb" dolog, de ha elvonatkoztattunk a csövektől egy teljesen jól kinéző csecsemő feküdt előttem. ....lélegeztető gépen, intubálva. Hát fiam, csak találtak egy testnyílást, amiben még nem volt cső.

5 órát volt lélegeztető gépen. Ezalatt 4 óra azzal telt el a magam részéről, hogy számolgattam: vajon ha dec. 2-án született és ma dec. 20-a van, akkor mennyi idős? ....az eredményt nem tudtam realizálni. Ennél mélyebb ponton soha nem voltam még. A maradék egy órában megkeresett a sebész, beszámolt arról, hogyan építette fel a fiam hasfalát és hogy a műtét amúgy jól sikerült, ha minden rendben, akkor pár nap múlva kezdhetjük elölről, 5 ml folyadék bevitelével. Arra nincs túl egyértelmű válasz, hogy miért nyílhatott szét a seb ennyi idő elteltével.

Aztán beszéltem Herr Igylivel, majd bolyongtam egy kört a kórház körül. Ezen az osztályon boxokban vannak a betegek, nem néztem be sehova, de a szülők arcán tükröződik a baj nagysága, sehogy sem fért ez bele Frau Igyli rózsaszín világocskájába, újra ÉBRESZTŐ Csipkerózsika!!!

Végre magához tért Kicsike. Ahogy már előtte is mondta az ápolója, önállóan is fog tudni lélegezni, látja? Persze hogy fog tudni, eddig is tudott, ez nem lehet másképp! Valóban tud lélegezni egyedül, extubálni kell, fáradjak ki a folyosóra.
- Fiam, most kimegy anya, de visszajövök, hidd el, tényleg nem erről szól az élet, majd ha együtt síelünk, az lesz ám a jó! - Kimentem. Bekapcsoltam a mobilt, Herr Igyli örült a fejleményeknek, a magától lélegző fiának.

Visszamehettem, 2 óra hosszat üldögéltem mellette, fogtuk egymás kezét. Estére minden rendben lett vele, nem igényelte az intenzív ellátást, mehetett vissza a neonatológiára. Aznap csak mi hagytuk el ezt az intenzív osztályt. Segítettem visszatolni, még álltam mellette egy ideig, majd elindultam haza.

Nem gondoltam semmire, kiürültem.

Éjfél felé telefonon érdeklődtem felőle. Bármikor telefonálhatok és kérdezhetek, mi újság, hogy van. Most morfint kap, mélyen alszik.
Másnap reggel később mentem be, mert nagymama-váltás volt nálunk, Fagyis mama elment, Traktoros mama vonata később jött. 11 felé értem be, a morfin hatására alszik egész nap, ültem mellette estig, aztán hazamentem. Aki csak dolgozott aznap az osztályon mind odajött hozzám, hallották mi volt, akarok-e beszélni róla, mit tehetnek értünk? Délutánra a szociális háttérfigyelős nővérke lett a fiam ápolója. Megkérdezte hogy vagyok, hogy tudtam feldolgozni a tegnap történteket. Mondtam neki, hogy a cél lebeg a szemem előtt, hogy gyógyult lesz a fiam, a sebész is ezt mondta, most erre koncentrálok inkább. Helyeselte, ez így jó, de ugye tisztában vagyok vele, hogy ez egyszer majd ki fog bukni belőlem. Ezt a korrektséget értékelem a legjobban. (Magamban persze azt gondolom, hogy "ugyan, kit zavar, ha már együtt van újra a családom és bőgök egy jót".)

A barátoknak már megírtuk, hogy jobban van, a mai levelekre mit válaszoljak? Kinek rondítsak bele a karácsonyi készülődésebe? Aki írt, annak megírom, ez van, bocs. (Persze a részletekbe nem megyek bele, bár mind a két barátnő tudja mi van egy nyitott seb olvasatán) Leu72 már túl van a maga morfinos sztoriján, tőle kérek lélekerősítőt, neki megírtam mit láttam, nem szívbajos, majd helyrerakja a fejem. Fagyis mamának annyit mondtunk, hogy rosszul van, visszakapta a szondát. Már erre a hírre is sírt. Anyu, nem hazudtam, tényleg visszakapta a szondát.... csak nem mondtam hozzá a teljes igazságot... jobb ez így!

Újrakezdés

Történt ami történt, spongyát rá! Próbálták már csökkenteni a morfinadagját, de sajnos még túl erősek voltak a fájdalmai, vissza kellett állítani. A morfin a gyomor ellen dolgozik, de most nagyobb szükség van a fájdalomcsillapításra. A gyomorszondájából a történtek ellenére is egyre jobb színű folyadék jött, kedd reggelre pedig tele lett a pelenka! Ennél jobb hír nem is várhatott minket, naggggyon örültünk! Ugye, hogy át tudnak értékelődni a dolgok? Mit vagyunk kiakadva egy kis kilógó béltől, 2 nap múlva - ahogy ezt a sebész megmondta - már mehet minden tovább!

A karácsony előtti napon megbeszélésünk volt az orvossal. Összefoglalta az eddig történteket, és hogy a jövőben mi fog várhatóan történni. A lényeg: fiunkat egészségesen fogjuk hazavinni, a jövőben semmilyen kezelésre, műtétre nem fog szorulni. Peches beteg, de meglesz, megcsinálja!

Ez nekem elég is, gyerünk fiam, megcsinálod!

Előzmények

Eléggé összefolynak a a napok, a kiesett éjszaka, a sokk, a sok... minden egybejátszik, fogalmam sincs hányadika, milyen nap van.

Minden nap egyforma: felébredünk, nagyobb Igyliket elküldjük iskolába, beülünk a kocsiba, indulunk a Kicsihez. Kicsinél információ, mi van vele, nagyjából ugyanaz: jó az állapota, ettől éhségérzete van, szenved. Aztán egy nap úgy gondolták, hogy elég jól van 5 ml folyadék elfogyasztásához gyomorszonda nélkül.

De nem. Még korai volt, rosszul van, a gyomra még nem működik. 2 nap fájdalom várt rá.

Aztán jobban lett, akkor meg megint éhségérzete miatt szenvedett. Én meg semmit sem tehettem azon kívül, hogy a kezembe vettem (természetesen a személyzet segítségével). Ördögi kör, nálam meg megőrül a tejszagtól, együtt sírunk.
Nehéz megmagyarázni neki, hogy az élet nem ilyen, majd amikor együtt síelünk, az lesz ám a jó... de addig mondjuk az első 5 ml anyatejet meg kell emészteni, erre várunk most.

Mindennapok

1. Kiábrándult szülők története

Van egy jelenség itt, az anyukák nem tudnak egymás szemébe nézni. Magamból indulok ki, semmi kedvem hozzá, magunkkal foglalkozom csak. Két nap ottlét után néztem körül, 2 kisbabával volt egy helyen kisfiam. Az egyik mellett mindig ott volt az anyuka. Ki tudja mióta lehetnek itt. Az anyukáknak van egy szoba, egészséges helyen szoptató szobának hívnák, itt meg egészséges gyerekek híján 2 elektromos fejőgép segít az anyukák tejszintjét fenntartani.
Ha véletlenül összefut 2 anyuka, néma csendben szemlesütve sírdogálnak. Fejnek némán, amit aztán a tejkonyhában lefagyasztanak. Ha valaki hazamehet, a fel nem használt anyatejet összepakolják neki, és hazaviheti.
Fogalmam sincs kik a szobatársak. Eljött a nap, hogy hazamehetett az egyik. Rájuk sem néztem, valószínű ők sem ránk. Egyszer láttam a gyerekük, mert amikor nyugtalan volt a nővérke a kezében tartva jött oda hozzánk. 
Most irigyeljem, mert már otthon vannak? Nem hallgatóztam, meg nagyon odafigyelnek a diszkrécióra, de amikor a második orvos győzködi, hogy fogadja el a gyermeke betegségéhez alapból járó egészségügyi szolgálatot, aki az otthonukban segít, akkor azért mégis süketnek lenni a jobb...

2. Nővérkék és orvosok

Mindenki, kivétel nélkül kedves. Az ápolók többsége diplomás nővérke, idáig 2 tanulót ismertem meg, ők mentorral, párban dolgoznak. Már végzettséggel rendelkeznek, csak betanul az osztályon. A mi fiunkat idáig ilyen páros ápolta. 
Sportcipőben van mindenki, tetszik, csendes.
Napi rendszerességgel megjelenik egy nővérke, "ne zavarj" feliratú piros mellényben, maszkban. Ő az, aki a napi gyógyszerekért, infúziókért megy, ossza el a betegek dobozkáiba. 

Egy nap odajött egy nővérke hozzám, látásból már ismertem. Bemutatkozott, elmondta, hogy ő heti 2 napot azzal foglalkozik, hogy a betegek családi hátterét segítse. Van-e szükség segítségre, anyagi és személyes segítségre, hogyan tudjuk megoldani otthoni életünket, ki vigyáz most a beteg baba testvéreire, anyukának szüksége van-e az anyatej fenntartásához egy szakemberre, esetleg egy pszichológusra? Hmmmm. Beszélgettünk úgy negyed órát, nálunk okés minden, odaadta névjegykártyáját, bármiben szükségem van segítségre, hívjam.

Minden reggel az osztályon ha bemegyünk riportól a baba állapotáról az ápolója. Előbb utóbb eljut hozzánk az osztályos orvos is az asszisztensével, elmondja nagyjából ugyanazt amit az ápoló mondott, ha van előrelépési mód, azt ő mondja el. Az asszisztens tanuló orvos, szeret minket. Néha csak úgy odatol hozzánk egy széket, beszélget velünk, velem, ha épp egyedül talál. Az osztályos orvos ha van ideje bejön, felkap egy gyereket, aki mozdítható és épp nyugtalan, megy vele egy kört. Kedves látvány. A legszimpatikusabb megnyilvánulása első alkalommal történt, tájékoztatott minket a fiam betegségéről és meg mielőtt megkérdeztük volna a "miért?"-jét, magától befejezésként elmondta: "pechük volt". Ennél világosabb, egyértelműbb választ orvos nekem meg nem mondott. Ez így egy hihető magyarázat.
Az asszisztens doki meg az utolsó fél órájában mindig odamegy a nővérpulthoz és megkérdezi mit segíthet, van még 30 perce és nincs dolga. Hol infúziót köt, hol babát nyugtat, hol megnéz egy kis szívdobogást, aztán odajön megsimogatni a fiam és elköszön. Kedvelem.

3. Családi életünk

...az most nincs. Nagyon sajnálom két nagyobb Igyli gyermeket, szívem szakad meg értük is. Most a Kicsinek van rám szüksége, itt van Fagyis mama, most ő vigyáz rajuk. Ha ebbe a kérdéskörbe mélyebben belemerülnék megőrülnék, de nem, kész tényként kezelem, most ez van, punktum.
Fagyis mamának örök hálám, nem menne nélküle. Köszönöm anyu!

4. Anyatej

Apad.

Hogy lesz itt anyatej mire rendbe jön??? Használom a pumpát, a kórházban minden lehetőség adott, ennek ellenére apad. ...na még 20 ml-ert, ...oké, érjük be ezzel az 5-tel is... Vigasz, hogy létezik már tápszer, sokan nőnek fel azon. ....persze nehéz ezen a kérdéskörön is nem agyalni....

5. Barátok

Nahát, milyen sok barátunk van, mind neked szurkol, neked ír! Majd válaszolunk, mihelyt jobban van, írunk! ....mikor?.... írhatom már? ....nem, sajnos nem sikerült az első próbálkozás, nem működik még a gyomrocskája, fájdalomtól kifáradva alszik egész nap.... na meg persze a fájdalomcsillapítótól. Csak hányasra ébred, zöld habzás.... fájdalomtól torzul az arca, tehetetlenül sírunk. Nem tudok válaszul mit írni az érdeklődő levelekre, nem tudok telefonálni, ha mégis, már a kicsengésnél el kezdek sírni.

6. ...

Egyik reggel, amikor jobban volt, "csak" éhségérzete miatt szenvedett, vért vettek tőle. 2 ápoló jött, a kezén nem találták megfelelőnek, a fejénél vettek vért.
Elképzeltem milyen üvöltés vár ránk, ehelyett az én fiam halkan engedte fejét hátrahajtani, behunyta szemecskéjét és némán tűrte, hogy homlokán tű szúrja meg. Ekkor megtörtem, zokogva elkezdtem sírni, a nővérke, aki arra hivatott, hogy a gyerekem fogja a művelet alatt, inkább engem simogatott, az én fiam megoldotta egyedül.

Aztán csak elfújja már valami szél ezeket a napokat! Kialakult egy új ritmusunk, felvettük a kórházi élettempót. 9 felé vele vagyunk, Herr Igyli hoz egy széket, 10 óra tájban elköszön, megy dolgozni. Ülök Igylike mellett, hol kivehető állapotban van, amikor "csak" éhes, hol hasi fájdalma van, ez az arcából egyértelműen kiderül, akkor nem lehet kivenni, de ezt nem is akarnám, hiszen látom rajta. Kivételéhez személyzet kell, eleinte kettő, aztán a kábelek számának csökkenésével már csak egy. Azt kérték, hogy amíg a centralis véna bent van egyedül ne mozdítsam. Bevallom, eszembe se jutott, nehogy meg én csináljak bajt neki. Fejek 3 óránként (csalódás 3 óránként a mennyisége miatt), du. 6-ra jön api, maradunk 7-ig, hazaérünk meseolvasásra a nagyokhoz. Szemrebbenés nélkül beszámolunk arról, hogy jól van a kistestvérük. Majd ártatlanul olvassuk a "hercegnő a barátnőm" következő meséjét. Esti programként még beiktatok egy tejfacsarást, és alszunk.
Reggel indul minden elölről.

Második próbálkozás

Az első sikertelen gyomorszonda kivétel után óvatosabbak voltak orvosai. 
Várunk. Várjunk még egy napot. Majd ezt a napot is a biztonság kedvéért.
Éhségérzete miatt nyugtalan, sír egész nap. Már a leghátsó szobába is átraktak minket, ami mondjuk nyugtalanít, mert ha hány éjjel azt hogy veszik észre? (...bár Herr Igylinek más a véleménye, de szerintem volt igazság szavaimban). Másrészt vigasztal, hogy ez azt jelenti, hogy már nem mi vagyunk a legnagyobb bajban, mert eddig közvetlen a nővérpult előtt voltunk, oda kerülnek akiken mindenki szeme rajta kell, hogy legyen.
Akkor ma elkezdjük, 5 ml ásványi anyagban gazdag vízzel. Jó, elfogadja, kicuppogja a cumisüvegből, ami amúgy egy fecskendő, ráillesztve egy cumifejjel. Ettől az 5 ml evésétől utána kiütve alszik, apukájára se ébred fel, aki mihelyt megtudta, hogy kapja az első adagot, felállt az asztalától és indult is be hozzá.
Könnyebb hazamenni, még társasjátékozunk is egyet. Felhívtam este még egyszer a kórházat, nem hányt, bent maradt az 5 ml, de másik irányban sem jött meg ki. Jó, ez jó hír, aztán majd kijön valamikor már valami a pelenkába!
Reggel izgatottan mentünk be, még mindig bent van a lötty, meg azóta már 4 óránként 5ml, bent van, ki meg semerre nem haladt.
Sebaj, majd kijön! Ezen a napon is boldogan tértünk haza, gyerekeknek utolsó tanítási napja volt, a téli szünet már megkezdődött. Sokáig olvastunk mesét, van idő már mindenre, meg úgy is fel vagyok dobva, belefér 2-3 mese, meg találós kérdések is! Este írtunk aggódó barátainknak egy körlevelet: már picit eszik, minden klasszul halad, boldog karácsonyt mindenkinek! 

...elkiabáltuk....

Előzmények

Elérkezett az az idő, hogy újra láthassuk kisfiunkat, bekísértek az osztályra.

Az ágya fölé hajoltunk. Nagyon nekikészülhettünk annak, amit látni fogunk, mert a magam részéről sokkal rosszabbra számítottam. Felemelte a takarót az ápolónő, megmutatta a sebet. A köldök felett egy vonal, nem túl hosszan. A babából kijövő vezetékek száma kettővel nőtt, a centrális vénával és egy katéterrel. Herr Igylivel felváltva simogattuk homlokát, az egyetlen szabad felületet kisfiunkon.

Két szoba volt a részlegen, fiunknak 2 szobatársa volt, első számolásra minden gyerekre jutott egy ápoló.

Intenzív osztály lévén nem lehetettünk állandóan mellette, széket sem szabad bevinni, ha a szomszéd betegen valami nagyobb teendő adódott, kiküldték az összes szülőt. Kb. 5 óra hosszat töltöttünk ott a műtét után, ebből nagyjából fél órát lehettünk kisfiunkkal, annyiszor voltunk kiküldve. Rengeteget dolgoznak az intenzíves ápolók, igen nagy elhivatottságuk lehet, hogy ezt, így, ekkora erővel bírják, ezúton üzenem: tiszteletem mindannyiuknak!
Megkérdeztük, hogy maradhatunk-e estére? Maradhatunk, de nem nagyon veszik hasznunkat. Ezt persze nem így mondták, de ez volt az illedelmesen mondott mondatok között. Két napja voltam ugyanabban a ruhában, bár foglalkoztam az anyatejemmel, de nem eléggé, mégiscsak 6 nappal ezelőtt szültem, lehet, hogy jobbat teszek azzal, ha rendbe hozom magamat, mellgyulladással lázasan nem vagyok hasznára senkinek. Este 9-kor hazaindultunk.

Otthon még frissen büszkélkedtek a vázában a szülés után kapott virágcsokrok, olyan hiányérzetem volt, mint még soha. Nagyobbik Igylifiú még ébren volt, mondtuk neki, hogy Kicsike Igyli a kórházban van, doktorbácsi vigyáz rá.
Kicsit még beszélgettünk, mi történt vele ebben a két napban, aztán lefeküdt aludni. Írtam egy kör-emailt barátainknak, nehogy valaki nagy boldogan érdeklődjön mi újság nálunk, senkit nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni ezzel.
Eljutottam a saját ágyamig. Hallottam mobilomon az érkező válaszleveleket. SMS is érkezett több is rövid időn belül, egyikre sem tudtam reagálni, sajnálom, pedig nagyon jól esett minden biztató szó, felajánlás, ezúton is köszönöm szépen mindannyiótoknak!

Következő nap.

Az intenzív osztályon csengetni kell, amikor tudnak értünk jönnek. Csengettünk, jött az ápoló. 
- Mi vagyunk a szülei Igyli .... - összeomlás, elfelejtettem a fiam nevét, Herr Igyli mentette a helyzetet. Bőgtem, miért itt keressük, mi ez az egész, még mindig nem értek semmit?!

Jól nézett ki a babánk (csöveket, monitort, infúziókat most nem nézzük), persze aludt.
Ápolója köszönt, mihelyt végzett azzal amit épp csinált jön, informál minket. Informálás mindig van, ha meglátják a szülőt, jön valaki. Ha kérdésem van, feltehetem. Érthetően beszélnek, ha akarom, elmondja még egyszer ugyanazt. Gyermekünk éjszakája jól telt, pihent, beavatkozásra nem volt szükség. Hogy nyugodt maradjon, be van nyugtatózva, nem is ébredt fel, míg ott voltunk. Csak álltunk, párszor mások miatt kiküldtek, ki-be járkálás. Kicsike leszedálva aludt. Itt mi nem tehetünk semmit, szerda van, a nagyobb Igylik otthon vannak, menjünk haza, csináljunk most úgy, mint egy család, legyünk együtt, ki tudja mikor lehet még ilyen.

Hazaindultunk, játszottunk egy társasjátékot, majd visszaindultunk a Kicsihez. Nagyon jó hírrel fogadtak, nincs szüksége már intenzív ellátásra, így átvitték a neonatologiára.

Átmentünk hozzá. Hát, ez a neonatológia egy "intenzív light",  itt is csak diplomás ápolók vannak, nagyjából 3 gyerekre 2 nővér jut, 2 orvost mindig láttam az osztályon. Itt bevihet egy széket magának a szülő, összecsukható kerti szék, elég kényelmes, ott ülhetek egész nap, de ez még mindig nem a gyerek mellett alvásról szóló osztály.
A nővérke bemutatkozott, tájékoztatott fiamról, megmutatta mit hol találok: széket, szekrényt a cuccainknak, tejpumpát, ilyesmiket. Majd megkérdezte, hogy szeretném-e az ölembe venni Igylikét? Ó, persze!!! Az ölembe tett egy szoptatópárnát, majd odahívott egy kollégáját. ....már sírtam is... két ápoló kell, hogy a 3 kilós gyerekem megfoghassam. Egyik a picit, a másik a kábeleit emelte, végre foghattam! Fájdalmas öröm visszaemlékezni is.