igyli

Még tavaly írtam a kedves vízszolgáltatónkról, aki három szintre három alapdíjat szeretett volna számlázni (egy vízóráról), meg a helyi önkormányzattal vívott közelharcról, hogy nekünk egyáltalán nincs szükségünk négy villanyórára, és a hozzájuk tartozó alapdíjra.

Nos, akkor már úgy gondoltuk, sikerült mindent elintézni. Tévedtünk.

Decemberben és januárban szépen sorban jöttek a számlák, lezárandó a régi évet, avagy elkezdeni az újat. Ilyen biztosítás balról, amolyan adók jobbról, szoktam mondogatni, hogy alighanem egy kisebb harmadik világbeli ország éves költségvetését lenyomjuk ilyenkor. Na nem panaszkodásiból mondom, csak úgy.

Többek között megkaptuk az éves vízdíjat is. Nézegetem a számlát, hát természetesen csak ott figyel rajta a három alapdíj. Nem egy észveszejtő összeg, olyan 150 frank lehet, de miért fizessek hármat, ha nekünk csak egy kell? Másnap telefon a helyi "vízszolgáltatónak". Nem tudom erről írtam-e már, de ez a mi falunkban elég faramuci módon van megoldva: van néhány "ősi" svájci család, akik amúgy koncesszióban megkaptak bizonyos feladatokat, így a vízellátás is egy család kezében van. Apuci kisfia már átvette az "családi üzletet", ő a forrásmester, a helyi vízművek, a szerelő, miegymás. Anyuci meg az adminisztrációs személyzet. Egy külső cég intézi a számlázást. Jó ugye?

Szóval telefonálok, persze anyuci veszi fel, kedélyesen cöcög sviccertüccsül, én meg próbálom megérteni, az ügyünkről persze semmit nem tud, úgyhogy felvilágosítom, hogy ezt már úgy egy éve lezsíroztuk, mégsem stimmel a számla. Na, rendben, ír egy cetlit a "juniornak", és visszahív az eredménnyel.

Szuper. Két nap múlva újra hívom őket, merthogy természetesen semmi hír. Aha, hát nem tudja, ő a cetlit megírta, de majd rákerdez megint. WTF?!

Két nap múlva még egy telefon, ekkor már azért picit kezdek türelmetlen lenni, mert lassan lejár a fizetési határidő. Hát egy kommunikációs tréning még csak elférne az ügymenet támogatásához. Végül nagy nehezen megérkezett a frissített számla, immár csak egy alapdíjjal. Pff. Ezt is megoldottuk.

Tegnap este aztán újra nekiálltam a feltorlódott papír- és elektronikus számlahalom feldolgozásának. Bár már majd elaludtunk, pici-Igyli jelzett, hogy ő bizony (újabb) evés nélkül nem fog éjszakázni, úgyhogy míg Frau Igyli etette, én félálomban elkezdtem utalgatni, meg engedélyezni a fizetéseket.

Egyszer csak mit látok?! Villanyszámla, valami 400 frankról. Micsoda? Dehát évközben végig fizettük az átalányt, aminek elég pontosnak kellene lennie, mert pár hónap után leolvastam a mérőket, hogy ne nagyon fizessünk túl. Átbogarászom mind a négyet (persze, a négy villanyórát még mindig nem szerelték le), természetesen mindegyiken ott virít a 102 frankos alapdíj. Bravó! Egyből felébredtem! Rögtön átnéztem a tavalyi (e-)levelezést a villanyos pasival, persze, hogy ott virít, hogy minden jó, a ház át lett minősítve családi házzá, kaptunk róla hivatalos levelet is. Ehhh.

Ma reggel az önkormányzatnál kezdtem. Udvariasan mutatom a számlát, miközben mondom, hogy kicsit meglepve olvastam rajta a négy alapdíjat. Ááhhhááá, hogy a négy mérős ház, emlékszik! Hát, ő azt hitte, hogy azt már régen megoldottuk. Jaja, én is :) Meg ugye akkor az építésiek is átminősítettek a házat? Bizony, bizony, hipp-hopp milyen jól emlékszik, ugye? Izé-bigyó, hümm-hümm, na jó, akkor ezt a számlát hagyjam itt, küldenek újat, még mindig négyet, de csak egy alapdíjjal. Meg akkor majd intézkedik, hogy leszereljék a felesleges mérőket. Huuh, csak összejön a végére!

Szóval reméljük, hogy mostmár tényleg sikerül lezárnunk a témát...

A svájci élet árnyékosabb oldalairól...

Egyik itteni ismerősünk éppen a napokban mesélte, hogy hatodikos lányukat sajnos megtalálták a "nagy svájci" osztálytársai, és cikizik, mert pl. nem tud svájci németül, meg úszlander, meg... meg mert valójában 99%-nál okosabb, tettem hozzá én. Szerencsére a tanára normálisan állt hozzá, pl. elkezdte külön őt svájci németre tanítani (csökkentendő a támadási felületet), és beszélgettek - konkrét nevek nélkül - a témáról az osztályban. Azóta csökkentek a támadások (egyelőre). Gondolom a gyávábbjai felfogták kiről/miről van szó, innen már csak a csökött idióták folytatják a szekálást.

Ezek után tegnap nagyobbik Igyli-fiú azzal jött haza, hogy Alexandra hazafelé megkérdezte tőle, hogy ő melyik országból jött. Magyarországról. És miért? - jött az újabb kérdés. Mert anyukám szereti a hegyeket (:)), és mert itt szerettek volna élni - szólt a szofisztikált válasz. Ezek után a lányt kifejtette, hogy az apukája szerint az lenne a legjobb, ha minden külföldi elmenne svájcból! Hoppá!

Na jó, járjunk ennek a végére - gondoltuk. Először is: ki az az Alexandra? Alexandra egy lány, valószínűleg szintén másodikos, de nem az ő osztályába jár. A szünetekben ismerkedtek meg, és már többször beszélgettek. Megjegyzem, ilyen az én fiam szerencséje: úgyis elég nehezen barátkozik, amikor meg próbálna, akkor jól beleszalad egy ilyenbe. Elmondásából azt vettem ki, hogy eddig nem is volt semmi gond, csak nemrégiben buggyant meg, de azóta már többször is odament hozzá, böködte, el akarta venni a sapkáját és hasonlók, közben pedig olyasféléket mondott, hogy "Na, mikor mentek már el innen?", és hasonlók.

Hát ez így már egyre durvábban hangzik. Teljesen tisztán persze nem tudhatjuk, de az elbeszélésből azt szűrtem le, hogy ők egy ideje már beszélgettek, játszottak együtt a szünetekben, és gondolom erről beszélt a kislány otthon is. Igyli-fiú nevéből IQ-killer apuka kikövetkeztethette, hogy nem Tell Vilmos leszármazottai vagyunk (ez elég egyértelmű, úgyhogy ehhez még nem kell sok sütnivaló :)), majd gondolom elkezdte lánya ilyentérű nevelését, aminek ékes gyümölcse mostanra érett be.

Mondjuk azt hiszem, hogy Igyli-fiú is odarakhatta magát a válaszával, mert azt is elmondta, hogy mikor már sokat nyaggatta a kiscsaj a hülyeségeivel, akkor ő meg azt találta mondani, hogy szerinte meg az lenne a jó, ha kis falunkból elhúzna az összes svájci, és ideköltöznének helyettük az ő barátai. :-D Na, gondolom ezzel öntöttünk egy pici olajat a tűzre, ha elképzelem apuci arcát mikor Alexandrácska elmeséli ezt otthon...

Egyelőre úgy zártuk le a témát, hogy mondtuk neki, hogy ha ez nem elfogadott, és ha továbbra is így megy, akkor szóljon nekünk, és mi majd kiderítjük, ki is ennek a szép svájci keresztnevű lánykának a tanára és/vagy szülei.

A témában gyakorlattal rendelkező szülőktől szívesen vesszük az ötleteket.

Nagyobbik Igyli-fiú megkapta élete első osztályzatát, németből (DaZ), 5.5 :)