Ma háznézőben voltunk. Pontosabban inkább alkudozni. Bár elvileg nem azért mentünk, hogy a vételárról beszéljünk, hanem hogy az átadás-átvétel mikéntjéről egyezzünk meg részletekbe menően, kiderült, hogy csak az ingatlanközvetítő gondolta úgy, hogy az eladó elfogadta az ajánlatunkat, a vevő erről nem tudott - vagy nem akart tudni.
Igyliné ekkor javasolta, hogy húzzunk el onnan - azt gondolom többen igazat adtak volna neki az adott helyzetben, főleg ha figyelembe vesszük tárgyalópartnereink és az ingatlanközvetítő balkáni származását, és ketrecharcos múltját...
Szóval egész jól elvitatkoztunk egy nem olyan kicsi összegen, amikor is a tulajdonos egy finoman szólva unortodox megoldást javasolt. Mégpedig, mivel olyan magasak itt az adók - bár ezt őszintén nem értettem, mert hát nem véletlen lakik a közelben szinte az összes forma 1-es pilóta, teniszcsillag, Tina Turner, meg még ki tudja ki) -, szóval azzal állt elő a pasi, hogy akkor legyen az, hogy ő enged az árból, cserébe viszont a szerződésbe úgy 40 ezer frankkal kevesebbet írnánk bele. Amit ő meg megkapna zsebbe. Hoppá! Kreatív.
Kicsit úgy voltam, mint a finn rendőr a városi legendában, melyben az volt a kuncsaft szerencséje, hogy a finn rendőr nem tudta mi az a megvesztegetés, így a rendőr egyszerűen nem értette, hogy mit akarnak tőle.
Annyi különbség azért volt, hogy én valójában sejtettem mit akar, csak nem tudtam, hogy vajon most csak a német nyelvtudásom játszadozik velem, vagy ez a pasi komolyan azt gondolja, de Igyliné abszolút biztonyossággal megerősítette nekem a hallottakat. Úgy néz ki tényleg azt gondolták, nem fog feltűnni senkinek, hogy az adóbevallásomban majd a házvásárlás mellett még egy plusz negyvenezres lyuk is tátong.
Mondjuk a kantonunkban éppen nincs ajándékozási illeték, de talán csak feltűnne valakinek az adóhivatalban, hogy miután kifizettem a vételárat, még jól meg is ajándékozom a kedves eladót egy kisebb összeggel.
Nem azt akarom mondani ezzel, hogy mi most jujjj de nagy szentek vagyunk ám - mert nem. De - részben legalábbis -, azért lakunk itt, és nem máshol, mert itt meg lehet oldani mindent hasonló ügyeskedések nélkül is. És ez jó. Szóval nem mi fogjuk romlásba dönteni az ország adózási morálját, az bizonyos.
Mondtam még egy velősebb mondatot az adócsalás meg a kidobnak az országból ok-okozati összefüggéséről, aztán látva csodálkozásunkat - mentendő a helyzetet -, még megjegyezték, hogy hát nem is én lennék az adócsaló, hanem ők :))) - aztán gyorsan ejtettük a témát.
Végül aztán úgy néz ki, hogy nagyjából megegyeztünk minden részletben, adócsalás nélkül, a mi általunk kívánt áron - így aztán - lélegzetünket visszafojtva várjuk a fejleményeket, a közjegyzőt és a bankot...
