Nagy nap volt a tegnapi, főleg hangfalépítészeti szempontból. Csekély fél év alatt asztalosipari munkáim elérkeztek ahhoz a ponthoz, amikor is az egyik doboz bekerült a nappalinkba. Egyelőre csak egy belsőépítészeti kompatibilitás-próba okán, azaz megkérdeztem Frau Igyli-t, hogy "Szerinted nem lesz ez túl csúnya ahhoz, hogy bevigyük a lakásba?", erre ő felajánlotta (egy angyal :)), hogy vigyük be, és próbáljuk ki! Persze csak kinézetileg, mert a végkifejlet -azaz, hogy meg is szólaljon- még nagyon messze van, de azért megragadtuk és becipeltük az egyiket, a régi hangfalak mellé.

Két dolog derült ki: az egyik, hogy egyáltalán nem néz ki vészesen, a benti fényviszonyok segítenek az apróbb hibák jótékony enyhítésében, és a világos nyír szín nagyon kellemes pasztell-szerű hatású, klasszul megy a vajszínű függönyökhöz. A másik, hogy brutálisan nagy, az eddigi dobozka teljesen eltörpül mellette.

Valami egészen szuper érzés leülni vele szemben a kanapéra, és csak nézni... ha még meg is szólalna egyszer...