Black Friday kapcsán ma reggel arról beszélgettünk Frau Igylivel, milyen vicces ajánlatokkal próbálják a svájci boltok letarolni a piacot.
A legmókásabb történet az volt (igaz, ennek semmi köze a Black Friday-hez), hogy amikor legkisebb Igyli megszületett, sok más mellett kaptunk a helyi patikából is egy utalványt. Az igazán nagylelkű ajánlatuk a következőképpen szólt: 5 frank kedvezmény 500 frank feletti vásárlásnál.
Juhúúúú!
Nemrégiben tettünk egy kétnapos villámlátogatást Magyarországra, és útba ejtettük a házunkat is, ahol kiköltözés előtt laktunk. Gyakorlatilag majdnem 10 éve alig jártunk azon a környéken, úgyhogy kicsit úrrá is lett rajtunk a nosztalgia.
Kora délelőtt volt és reggeli gyanánt beugrottunk egy helyi pékségbe. Az emlékek, meg kettesben Frau Igylivel, kicsit rózsaszín volt a hangulatunk, a pékség kínálata pedig első pillantásra nagyon pazarnak tűnt, úgyhogy nagy jókedvvel cseverészve dícsértük meg az árut, és próbáltunk valamit kiválasztani.
Közben azon filozofálgattunk, hogy mi minden változott itt a környéken, pl. ez a pékség sem volt még itt, Frau Igyli meg is kérdezte az eladót, hogy mi is volt itt a pékség helyén régebben? Jött is a válasz: "hát én azt nem tudom" - mindezt olyan hanglejtéssel, hogy még a rózsaszín szemüvegünk is szilánkosra tört földetérés után, egyszóval valami elképesztően alpári módon. Majd még hozzátette, hogy választottunk-e már, majd szinte tüntetőleg elkezdett tenni-venni. Megjegyzem, rajtunk kívül az égegyadta világon senki sem volt az üzletben, de úgy néz ki jókedvünk és/vagy jelenlétünk nagyon zavarhatta frusztrált eladónkat. Végül a nagy lelombozódásban vettünk inkább két túros pitét, és az eladó nagy megelégedésére elhúztunk onnan.
Piténk elfogyasztása közben levontuk a tanulságokat; hogy először is, mi a picsa baja volt a csajnak, másodszor, a piténk ugyan nagy, jól is néz ki, drága is volt, viszont túrót egészen biztosan csak nyomokban tartalmaz, béna mellékíze van, továbbá, hogy akkor ennyit a nosztalgiáról...
Már jó régen nem írtunk, ezerrel zajlik az élet, meg leginkább a nappalink rekonstrukciója, amitől egy szabad percünk sem marad, de ma egy emaillel nagyon felhúztak, úgyhogy gyorsan ki is írom magamból, mielőtt még jobban megfeküdné a gyomromat.
Az történt, hogy két hét múlva karate verseny lesz, amire mindkét nagyobbik Igyli-gyermek jelentkezett. Minden ilyen versenyen két katagória van: kumite (harc) és kata (formagyakorlatok). Mi mindig mindkettőre jelentkezni szoktunk, és általában el is hozunk valamilyen érmet.
Ma délelőtt miközben éppen a nappali falát egyengettem nyakig gipszben, jött egy email a karate tanártól. Meglepődtem, egyrészt mert szombat, másrészt mert még soha nem kaptunk tőle semmilyen emailt, de egyébként sem az a nagy kommunikátor a szenszei.
Aztán a levél olvasása után mégjobban kikerekedett a szemem. Az állt ugyanis benne, hogy hiába jelentkezett mindkét gyermekünk a versenyre csütörtökön (és megjegyzem, a nevezési díjat is befizettük), Igyli-fiút nem engedi kumite kategóriában indulni. Mi??? Azt is leírta miért: mert nem fogad szót órán. Pontosabban, hogy nem csinálja meg azt (úgy?) amit mond neki. De azért katában indulhat, ha akar. Ja, és beszélt a másik tanárral (aki csütörtökön elfogadta a jelentkezést, és az a tanár is megerősítette neki, sőt, szerinte fiunk soha semmit nem csinál meg, amit kérnek tőle, mindig "azt csinál amit akar").
Persze rögtön megmutattam az emailt Igyi-fiúnak és megkérdeztem tőle, hogy mi történt, vagy ez most mi? Nem igazán tudta, elmondása szerint az történt, hogy kumitét gyakoroltak, majd utána azt mondta neki a tanár, hogy ha így csinálja, akkor szerinte jobb ha inkább nem is indul a versenyen. Mondjuk ez, és ami az emailben állt, nem egészen ugyanaz.
Azt sem értem, hogy miért csak kumite? Kata közben nem rosszalkodott? Vagy annyira rossz kumitéből, hogy ne is lássák? Ez utóbbi már tényleg az ő szégyene lenne, miután évek óta nála tanul. Másrészről, ha annyira rossz lenne, nem nyerne érmeket, meg a legutolsó versenyen nem győzőtt volna pl. 9-0-ra három ura mawashi geri-vel.
Egész délután ezen gondolkoztam, és egyre mérgesebb lettem. Az egy dolog, hogy ez az egész nyilván nem ingyen van, hanem már évek óta nagyon is ropogós frank-kötegeket fizetünk, most már két gyereknek. Az, hogy egy hatdanos karatemester nem tudja rávenni a fiam, hogy azt csinálja az órán amit akar - már ha tényleg így van/lenne -, már önmagában is rég rossz. Az sem mellékes, hogy a kumite felszerelés is egy kisebb vagyon, amit persze tőle vesz meg mindenki, akik aztán hétvégéken többszáz kilométereket autóznak, hogy az iskolának érmeket hozzanak, amiket persze büszkén kitesz a honlapra, meg a helyi újságba.
Természetesen a csütörtöki tanár pénteken mosolyogva beszélgetve vette át Frau Igylitől a jelentkezési lapokat, és egy szóval sem említette, hogy a gyerekünk szófogadatlan vagy kezelhetetlen lenne. Mondanom sem kell, hogy egyáltalán ilyenféle, visszajelzést nem kaptunk egyik tanártól sem.
Erre most, ez annyira égető és durva eset volt, hogy ha már kedden és csütörtökön is elfelejtették megemlíteni (meg az összes előtte levő órán), akkor most szombaton mindenképpen emailt kellett róla írni.
Őszintén szólva legszívesebben lemondtam volna az egészet, megy a fene 500km-t egy nap azért, hogy aztán ilyen emaileket kapjon, meg ha nyerünk valamit, akkor kirakhassa az interntetre. Megjegyzem a szenszei maga az utóbbi két év úgy 6 versenyéből egy, azaz egy versenyen jelent meg személyesen. De Igyli-lányka miatt nem tehettem, mégis miért szívassam meg őt más hülyesége miatt? Igyli-fiúval megbeszéltük a dolgot, és miután megemlítettem neki, hogy bármit választhat, tőlem indulhat csak katában, de akkor sincs harag, ha egyáltalán nincs kedve elindulni, azt mondta, hogy akkor inkább nem is indul egyáltalán, majd drukkol a testvérének. Kedves fiú, és szerintem jó döntés.
Ami a választ illeti, lehet hogy kicsit elvágtam a karatés jövőnket. Minden indoklás nélkül írtam, hogy akkor inkább nem indul Igyli-fiú egyik számban sem. Majd még hozzátettem, hogy ez az egész nagyon meglepett minket, mivel mindezidáig semmilyen visszajelzést nem kaptunk, még a jelentkezéskor sem, továbbá, még a gyerekkel történt megbeszélés is értetlenül állunk a dolog előtt, ezért jövő héten kedden szívesen megbeszélnénk ezt vele személyesen.
Egyelőre itt járunk, kíváncsi vagyok mi sül ki ebből...