igyli

Miután a kék emberek szavazással befogadtak szépen eljártam próbákra, a közös rendezvényekre, tettem a dolgom. Egy olyan amatőr együttes tagja lettem, ahol kardiológus professzor ül előttem, mellettem egyik oldalon a zürichi bankár, a másikon a hematológiai labor asszisztense ül. Csupa érdekes ember ugyanazzal a hobbival, akikkel szép, híres helyeken játszom.
Karmesterünk egy angol férfi, nem találkoztam még senkivel aki kedvelné, a magam részéről is csak annyit tudok mondani róla, hogy idegesítő, dehát ő dirigál, ez van.

Volt egy hétvégi programunk, amikor szombaton főpróba, vasárnap koncert volt. Ez így rendben is van, csakhogy mindez 3 órányira a lakhelyünktől. Fél évvel a koncert előtt a próbatervbe beírtam, hogy nem tudok részt venni a főpróbán. Ilyen távolságban ott kellene aludni a másik városban, amit a zenekar nem fizet ki. Nem akartam elmenni, mert 2 napot nem leszek távol egy hobbi miatt, ehhez még kicsik a gyerekeim. A zenekarban is az illetékes HR-essel egyeztettem, egy próba hiánya miatt nem hívnak helyettem kisegítő személyt.

Igen ám, csakhogy amikor eljött a főpróba napja és nem voltam ott, a vendég karmester oltári nagy balhét csapott. Ilyen esetben a következő a helyzet:
1. a főpróbán ott kell lenni, különben nem játszik az ember a koncerten
2. én ezt pontosan tudom, ezért is egyeztettem le minden illetékessel 6 hónappal ezelőtt és a koncert előtt 1 hónappal mégegyszer, ahol a HR-s ember ismét rábólintott a dologra.

A főpróba napján felhívott a HR, hogy nagy a baj, áll a próba és ordít a karmester, hogy hol vagyok. 300 km-ről nem lehetett ugyan hallani, dehát mégiscsak beremegett a lábam, éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Mindenesetre mondtam, hogy még a próba végére sem tudnék odaérni, még ha akarnék sem, dehát nem akarok, mint ahogy ezt előre jeleztem.

Este a HR ismét felhívott és vidáman közölte, hogy van megoldás: hívtak helyettem egy helybéli profit a próbára, aki majd a másnapi koncerten is játszik. Nem tudtam vele együtt örülni, mivel ebben a zenekarban én vagyok a hangszerem szólamvezetője, aki előre jelezte mikor fogok megjelenni, én próbáltam le a meglévő próbákat, senki nem fogja jobban játszani nálam 2 órányi próbával, mégha ez a főpróbán történik, akkor sem. Nagy levegőt vettem és közöltem, hogyha nem én játszok a koncerten, akkor többet nem megyek ebbe a zenekarba játszani. Döbbent csend a túloldalon a HR-től, aki mindig vidáman viccelődve beszél velem, majd komoly hangvételben mondta, hogy jelzi a reakcióm a vendégkarmesternek és a zenekar saját karmesterének. 

"Ha már elrontottam valamit, akkor rontsam el rendesen", szoktam mondani. Sikerült is azt hiszem. Nagyon ideges voltam, sajnáltam, hogy nem mentem el, féltem, hogy elveszítem ezt az egész zenekarosdit és akkor lehetek megint "hausfrau". A tagsági szabályzatban is le van írva, hogy évente 2 próbát lemondhatok... már mindent a magam oldalára állítottam, magamat nagyon szépen meggyőztem az igazamról, de persze a főpróbáról nagyon jól tudom, hogy nem illik lemaradni. ... dehát a koncert előtt közvetlen is volt egy 2 órás próba, amin ott leszek.... meghát szóltam, na... amúgy ebben a projektben egy 250 fős kórus, és a mi szerény 60 fős zenekarunk vett részt, belegondolva ennyi svájci előtt volt üvöltözve a nevem, háááát... ráz a hideg...

Legalább 2 órát kellett a válaszra várnom. A szólamtársam hívott fel, hogy az ügy megoldva: a vendég karmester holnap meg akar hallgatni és utána dönt. Állítólag addig győzködték páran az öreget, míg aztán belement.

Másnap sokan néztek meg (vártam is, éppen ezért nagyon csinosra öltöztem, extra sminkkel, jó magas sarkú cipővel, koncentráltan kihúzva tartottam a hátam és behúzva a hasam). Akikkel együtt szoktam lenni odajöttek, nagyon jól esett, ahogy az egyikük mondta (aki amúgy az egyik itteni egyetem matematika professzora), hogyha ma engem elküldenek, akkor a fúvóskar is velem fog menni, ne aggódjak. Hihetetlen jól esett!  A HR-s is rámlehelt egy borszagút és mutatta hol találom a piát, ha erősítésre lenne szükségem -úgy látszik neki szüksége is volt rá :) -. A saját karmesterem jött még később oda a "hogy vagy" kérdéssel, kezet fogott -sosem szokott- és kacsintott -pláne nem szokott-. A próba simán lezajlott, még csak rám se nézett a vendégkarmester. Aztán mikor vége lett a próbának, pakolt mindenki össze, szólamtársam -cinkosom- is már elment, jön felém a felbőszült fenevad. Hirtelen elcsendesedett a pakolás, már nem is sietett senki le a színpadról, szólamtársam is visszanézett, látta mi a szitu, azonnal elindult ő is vissza felém. Az öreg gyorsabb volt. Odaért, kezet nyújtott, bemutatkozott, én is bemutatkoztam - es freuet mich...- elmondta, hogy ilyen nála nincs, hogy valaki nincs ott  főpróbán. Én meg mondtam, hogy már februárban jeleztem ezt, 2 kicsi gyerekem van otthon, egy hobbiért nem tudok két napot feláldozni úgy, hogy nem vagyok otthon este. Mondta, hogy nem tudta, hogy ezt előre mondtam, a főpróbán jól játszottam, nem kell a kisegítő és elköszöntünk. ...persze, hogy nem kell kisegítő... 

Tanulságos volt nekem ez a történet, egyrészt hogy ezt a főpróba dolgot semilyen esetben sem szabad megbolygatni, másrészt pedig kicsit megtudtam hányadán állok ezzel a svájci együttessel. ...nem rosszul :) ...és lehet, hogy páran most észrevették, hogy vagyok :).

Elérkezett a nap: aktív tagja lettem egy svájci egyesületnek.
Szavazással működik, felteszik a kérdést: XY-on kérvényezte, hogy aktív tagként kíván közreműködni, befogadjuk vagy nem? A társaság kézfenntartással szavaz, jelen esetben mint azt elmondták 100%-os egyetértésben lettem egy zürichi társaság aktív tagja. Hurrá, ezután fizethetek, hogy szolgálom Svájc kultúrális életét :).
Tisztára olyan, mint az Avatarban: a kék emberek befogadtak :). 

Közeledünk az év végéhez, így összegezném az elmúlt tanévet.

Pozitív :).

Bővebben kifejtve: 4 éves kisfiunk először volt közösségben a hét minden napján, idegen nyelvi közösségben, a csoport legfiatalabbjaként. A korát azért tartom fontosnak említeni, mert itt a szülő eldöntheti, hogy a kiscsoportba beiratja a gyerekét vagy sem, fakultatív, de ha beíratom, akkor járni kell. Az évvesztességet minden kantonban másképp számolják, nálunk fiunk születésnapja éppen a fordulónap előtt van. Úgy gondoltuk Herr Igylivel, hogy felesleges még egy évet várnunk, reméltük, hogy így előbb tanul meg fiunk németül. Nagyon nehéz volt a kezdés, a tanárnő már az első hónapban behívott és közölte, hogy nem tud a csoporttal együttműködni és hogy még mindig nem beszél németül. Egyetlen pozitív élményünk az első pár hónapban az volt, hogy minden nap szívesen ment oviba a kisfiunk, ezek szerint ő talán nem élte meg túl nehezen ezeket az időket. Aztán kezdtek jönni a jó hírek is a tanárnőtől: már barátkozik (kb. 3. hónap), aztán már játszani is hívták ovi után (kb. 5. hónap), jól ért és beszél németül, néha azért hallani a mondatban magyar szót -helyettesíti amit még nem tud németül- (kb. 6. hónap).

Ha kérdésünk van a tanárnőhöz minden tanítási nap után szívesen válaszolt, szülői értekezlet egy volt az év elején, majd a 8. hónap körül lehetett fogadóórara időpontot kérni. A fogadóórán a tanárnő elővett egy lapot, amin a fiunk írásos értékelése volt. Többek között a finommotorikus mozgásáról írta le tapasztalatait, úgy látjuk, hogy leginkább erre a képességre hegyezik ki az iskolai előkészítői éveket. Fiunknak -anyai elfogultság nélkül mondhatom- nagyon jó képességei vannak e téren. Nyelvi fejlődéséről hallottunk csupa szépet és vicceset. A tanárnő mesélt arról, hogy hogyan, mennyire illeszkedett be a csoportba, itt konkrét neveket is kért tőlünk, hogy otthon kiket említ a fiunk barátjaként, és ezeket a neveket fel is írta a papírra. Mesélt a mindennapi ovis életükről és megmutatta a fiunk rajzait, munkáit. Nagyon alapos és pozitív értékelést kaptunk. Egyetlen problémát említett, ami szerinte a fiatalsága miatt lehet: állandóan szólongatja, hívja a tanárnőt, akárcsak odahaza engem "anyu-anyu-anyu" egész nap, az oviban pedig "FrauW-FrauW-FauW." ennek a dolognak kapcsán kért segítséget a tanárnő, hogy gyakoroljuk itthon is, hogy "nem kell mindig mindenért szólni". ...hmmm, azon vagyok, ígérem, nekem is érdekem :))).

A megbeszélésen még arról kérdezett, hogy otthon mesél-e a fiunk az oviról, erről is írt aztán az értékelős papírjára. Arról is érdeklődött, hogy egyedül jár-e már oviba. Ez Svájcban nem úgy megy, mint otthon, itt nagyon hamar nevelik önállóvá a gyerekeket, oviba már most egyedül jönnek-mennek, ezt év elején is már azzal segítik, hogy rögtön az első nap jön egy rendőr az oviba, órát tart nekik hogyan kell gyalogosként közlekedniük és utána mennek gyakorolni igazi forgalomba, persze rendőri segítséggel. Kapnak "trikit" a nyakukba (háromszög alakú biztonsági mellény), azzal kell oviba küldeni őket minden nap, esős napokra pedig kaptak egy nagyonsárga esőkabátot is. A mi fiunknak nem kell főúton átmennie, csak egy mellékúton, de így is kísértük minden nap. A tanárnő bíztatást adott, hogy merjük elengedni egyedül. ...jaj...

Nagyon tetszett ez a fajta fogadóóra! Jókedvvel indultunk haza Herr Igylivel, mi addig is tudtuk, hogy okos-ügyes kisfiunk van, de annyira jó érzés volt, hogy a pedagógus is megelégedve beszélt róla! Sőt, komoly dícséretet is kapott, mert már 4 évesen tud olvasni. Herr Igyli érdeme ez, nagyon szép programot találtak ki: esténként ifj.Igyli olvassa el az esti mese címét, az első pár mondatát.

Egyik anyukatársam másnap mesélte, hogy a tanárnő javasolja az évismétlést kislányának. Bevallom, inkább én számítottam ilyesmire, még az ovi második éve után is elképzelhetőnek tartom, de most még nem mondott ilyesmit a tanárnő, utalást sem tett rá. 

Ma este, az év vége előtt egy bő hónappal, családi este volt az iskolában. Kiállították minden osztály (ovitól az ötödikig) rajzait, alkotásait, a szülők megnézhették a kiállítást majd a tanárok által vezetett büfében ehettek-ihattak, míg a gyerekek az iskolaudvaron rohangáltak. Gondolom a befolyt összegből valamit fejlesztenek, vagy a következő évi festéket abból veszik a gyerekeknek :). Rengeteg szépet láttunk, ami nagyon tetszett és jó ötlet, hogy igazi művészek festményeit is utánozták, pl. Hundertwasser stílusban láttunk jól sikerült példányokat (...ehhh, meséltem már, hogy Herr Igylivel egyszer vesztünk össze igazán 15 éves együttélésünk alatt és ez Hundertwasser miatt volt? ... azóta pláne nem tetszik :), de egy gyerekrajz kiállításon elmegy.)

Büszke vagyok a fiamra, aki beilleszkedett egy csoportba, az év minden napján elindult az oviba, sőt, egyedül jön-megy már! Kipróbáltuk: működik, bízom a fiamban, tud egyedül közlekedni az oviig. Remélem nem lesz baj!!!

Egy anyukával beszélgettem a minap, svájciak, és két dolgot mesélt: az egyik, hogy azt mondta neki a fia, hogyha azt mondják Ifj. Igylire, hogy "ő kicsi", akkor ő is rosszul érzi magát, mert "az ő barátja már nagy". A másik pedig, hogy egyik este vacsoránál a mi fiunkról beszélgettek, és azt kérdezték a fiuktól, hogy mi van akkor, ha Ifj. Igyli nem tudja rendesen elmondani németül amit akar. Erre fiuk azt válaszolta, hogy akkor mondja magyarul és azt ő megérti - és ekkor mondott valamit nekik magyarul :). Nevetésbe torkollott a svájci család vacsorája. Nem tudta megmondani anyukatársam, hogy mit mondott a gyereke, pontosan nem derült ki mit is tud mondani a kis svájci magyarul, de biztos valami okos dolog lehet az, hiszen a mi fiunktól tanulta :).