igyli

Elég zsúfoltra sikerült az utóbbi két-három hét. Iskola, költözés utóhatásai: doboz hegyek, régi lakás takarítása-átadása, Ifj. Igyli karate vizsgája, karácsonyi készülődés, mindezt úgy hogy közben a két gyereket ide-oda hordtuk a két falu között. Kisebbik Igyli-gyerkőc már fejből tudja az összes buszmegállót (a buszon bemondják minden egyes megálló nevét), így ha kocsival megyünk már akkor is mondja, hogy éppen hol járunk.

A kis elsősök egy karácsonyi musicallel készültek, amit az elmúlt hetekben többször is előadtak. Először a nagyobb iskolásoknak, aztán nyugdíjasoknak, aztán az utolsó előtti tanítási napon a szülőknek is. Az előadás után volt egy apero is - ez amolyan fogadás-félét jelent itt-, jelen esetben batyus-bál kivitelben: minden szülő előre megbeszélt inni- vagy ennivalót hozott magával. 

A musical, hát, öööö - aranyos volt :) Huszonegynéhány elsős, megtanultak hat dalt erről a cdről, közöttük egyperces dialógusokkal. Ifjú Igyli is kapott szöveges szerepett, ő volt az egyik pásztor. Ez azért nagy szó így úszlenderként, mert a fele csapat amúgy bárány volt, akiknek csak bégetni kellett :) de azt természetesen azt svájci németül...

Az utána következő aperón kicsit rámtört a "mi a fenét keresek én itt" érzés. Elemezvén a helyzetet, nem tudtam egyértelműen beazonosítani, hogy ez most Svájcnak szól-e, vagy csak a szokásos antiszociálisságom. Mindenesetre egy csomó teljesen idegen (jó, néhány legalább látásból ismerős), plusz Frau BH, egy falusi iskolai buliban... pff, még a hideg is kiráz a gondolatra.

Valójában - ahogy Frau Igyli rávilágított - ez azért nem egész így van. Szinte mindenki ismert minket (többen még engem is :), több családdal is jóban vagyunk. Persze Frau Igyli jóval többet találkozik velük mint én, meg aztán ő nem is annyira antiszociális mint én...

Tekintettel az este kilencig tervezett banzájra, másnap - az idei utolsó tanítási napon - csak reggel tízkor kezdődött az iskola, bár azért házi feladatot még kaptak előző nap! A nap végére Frau BH összepakolta Ifj. Igyli összes könyvét, füzetét, mappáját - ezek normális esetben mindig a suliban maradnak - és kedvesen elköszönt, minden jót kívánva neki, meg hogy persze majd látogassa meg őt . Az osztálytól kapott búcsúcsokit, ezen kívül pedig két iskolatársa is írt neki búcsúzóul képeslapot vagy levelet. Mondanom sem kell, ezek neki is, nekünk is nagyon jól estek.

Az elválás eleinte könnyen ment, a gyerekek még bohóckodtak egy sort öltözés közben, Igylike még ötször elköszönt Frau BH-tól, ugyanennyiszer kellemes ünnepeket kívánva neki. Aztán elindultunk a régi lakásunkba, mert ott Frau Igyli várta az ingatlanos csajt, hogy átvegye a kiürült lakást. Lehet, hogy ez tette be a kaput, de az is lehet, hogy mindenképpen eltört volna a mécses, mindenesetre mire a bejárati ajtóhoz értünk, Igyli-fiú már keservesen zokogott. A megnyugvás nem ment könnyen, megszakításokkal ugyan, de még jó sokáig nyugtatgattuk őt.

Végül, mivel a bicajok még mindig a régi garázsunkban voltak, együtt bicikliztünk haza a házhoz. Ez jót tett neki is, nekem is, ráadásul útbaejtettük az új iskoláját is, meg az útvonalat amelyen majd járni fog oda. Lassacskán az is kiderült, hogy Frau BH alapvetően nagyon pozitív emlékeket hagyott benne, és hogy nagyon tart attól, hogy milyen lesz az új tanárbácsi (bizony, bácsi lesz), és az új iskolatársai. Így aztán - mivel már megkaptuk a csoportjánák névsorát - átnéztük hogy hogyan hívják őket, és hogy hol laknak (a névlistán ott van mindenki címe és telefonszáma is). Elmeséltem még neki, hogy az előző lakók mondták, hogy ez a tanárbácsi tanította az ő fiát is, nagyon jó tanár, és már az ő apukája is ugyanitt volt tanító. Ez segített, azóta nagyjából lenyugodtak a kedélyek, mi pedig csendben reméljük, hogy az új tanárbácsi tényleg olyan jó, mint a híre... Januárban kiderül.

Három hét anyagmozgatás után az elmúlt hétvégén végre beköltöztünk a házba, és ezúton is szeretnék hatalmas köszönetet mondani segítőinknek! Az egészben a legjobb móka az volt, mikor a második emeleti erkélyről kellett leengednünk a mozivásznat, miután a lépcsőházban sehogysem tudtunk vele bekanyarodni a fordulókban.

Persze jelenleg még szinte majdnem minden a feje tetején áll, szinte csak a legszükségesebb dolgok kerültek a helyükre (pl. hangfal, erősítő, számítógép :-). Egy-két dolog még mindig a régi lakásban maradt, de lassacskán ezek is átkerülnek majd.

Tegnapra lett internetünk is, mert bár már jó két hete bejelentettem a Cablecom-nál a költözést, sőt emailben, majd levélben vissza is igazolták, hogy minden oké, természetesen az internet abszolút nem működött. Mindenesetre viszonylag gyorsan reagáltak a problémára, tegnap reggel már jött is a szerelő. Hát, gyakorlatilag mindent kicserélt a vezetéken kívül: jelerősítő, elosztó, csatlakozók - ezek után nem tudom, hogy miből gondolták, hogy itt csak úgy működni fog majd az egész hóbelebanc?

Ami a házat illetei, a csontvázak már elkezdtek kipotyogni a szekrényből. A földszinti mosogatógép például nem  működik, ez picit kellemetlen, mivel ezt a konyhát használnánk leginkább, így lehet szambázni a mosatlan edényekkel fel, tisztákkal le. A radiátorok fele vagy fűt mint a bolond, vagy éppenhogycsak nem atomhideg -  gondolom kicsit be vannak már állva a szelepek. Úgy általában véve, az előző lakók jónéhány unortodox megoldást is alkalmaztak kisebb-nagyobb házkörüli problémákra.

A gyerekek sem egyformán élték meg a költözést. Igyli-lányka szokásához híven elég lazára vette a formát, első nap kijelölte a helyét az étkezőben, jókat aludt az ágyában, és folyton érdeklődik, mikor megy már itt végre oviba.

Igyli-fiúnak már nem ment/megy ilyen egyszerűen az átállás. Az első ittalvás előtt keservesen sírt, hogy neki nem tetszik a ház, a régiben szebb volt a kilátás, nagyobbak az ablakok (soha nem gondoltam volna, hogy ez neki fontos, bár szerette nézegetni például a napfelkeltét a hegyek között). Következő este is hasonló volt a helyzet, bár nem annyira vészes. Tegnap felmentem vele a tetőtérre, hogy megnézzük közösen, itt milyen a kilátás. Elismerte (meg én is), hogy bár annyira tényleg nem jó mint a lakásé volt, azért innen is lehet látni azt a hegyet, sőt még másikat is, mert minden irányban ki lehet nézni. Az pedig úgy vettem észre kicsit tetszett is neki, hogy elég jól lehet látni a falu nagy részét odafentről. Az iskolaváltás januártól esedékes, egyelőre ezzek kapcsolatban még nem mutatott nagyobb ellenérzést, kíváncsi vagyok az utolsó héten ez hogyan alakul majd.

Valójában nem is, hanem Elterngespräch, azaz minden szülő kap/egyeztet egy időpontot a tanárral, és aztán négyszemközt megbeszélik hogy mi a helyzet az iskolában.

Természetesen nem csak úgy durr-bele-bumm módon, az itt ugye nem elképzelhető. Nálunk a tanárnéni két A4-es oldalnyi összegzést írt ifjabb Igyliről, úgy mint általános jellemzés, beilleszkedés, magatartás, képességek, stb. Néhány kérdést is leírt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen jókor jött ez a megbeszélés, mert már gyűltek a furcsa, néha hajmeresztő sztorik az iskolából. 

Az első hetekben egyszer például azzal jött haza gyermekünk, hogy a tanárnéni (innentől Frau BH :) nem hajlandó helyesen mondani a nevében az 's' betűt, hanem németesen 'sz'-t mond helyette, mert "nem Magyarországon vagyunk". Mondanom sem kell, picit furcsálltuk a dolgot.

Aztán nemrégiben az 'ei' kiejtését és írását tanulták, mondaniuk kellett olyan német szavakat, amiben van ei. Igyli-fiú rögtön rávágta elsőként, hogy Eis. Csakhogy Frau BH szerint az Eis az nem (svájci-)német szó, hanem angol, svájciul az bizony Glace (az meg francia te ökör!). Na ettől majdnem eldurrant az agyam, végül megbeszéltük kis Igylivel, hogy az Eis az bizony teljesen korrekt német szó, akármit is mond a tanárnéni. Arról nem is beszélve, hogy hivatalosan az iskolában saját bevallása szerint is rendes németet beszélnek (haha).

Valójában az egyetlen ok, ami miatt nem beszéltük meg ezeket Frau BH-val rögtön, az az volt, hogy tudtuk, egy hónapon belül úgyis iskolát váltunk a költözés miatt.

Ezek után kedélyesen mosolyogva elsétáltunk a fogadóórára. Ahol aztán végülis megtudtuk, hogy fiunk jól beilleszkedett, igényes a munkájára, csak a tökéletessel elégszik meg, remek matekból, ismeri az összes betűt és nagyon gyorsan olvas, értelmes, stb. De! Folyamatosan visszajelzést kér, nem jegyzi meg a kiadott feladat 500. lépését első hallásra, és ilyenkor újra kérdez, és a kézimunka órán a papírbagoly készítése sem villanyozta fel túlzottan. Na bumm. Sokszor használ angol szavakat is (?!). Ami azonban  végképp feltette az i-re a pontot, az a következő történet volt, amit szintén halálos komolysággal leírt az értékelésbe: kedves kisfiunk néhány uszodai foglalkozáson azzal szórakoztatta a társait, hogy az úszónadrágját letolta a fenekéről, majd a medence szélén előadta a Gangnam Style néhány explicitebb mozdulatát.

Nos, ezen a ponton sajnos nem bírtuk tovább, és hát teli pofával röhögtünk a végén. Azt nem tudom, hogy erre mégis mit várt Frau BH: hogy szörnyülködnünk kellett volna, vagy elfogadható ha picit elmosolyodunk? Mi mindenesetre teljesen készek lettünk.

Mindezen ökörségektől függetlenül azért sikerült néhány témát komolyan is megbeszélni, szóval alapjában véve hasznosnak tartom ezt a találkozást. Az eddigi iskolai tapasztalatokat pedig úgy összegezném, hogy habár néha összeszorított ajkakkal, de azért elismerik a képességeit, még akkor is, ha ezt kisebb-nagyobb szurka-piszka kíséri.