igyli

Távirati stílusban.

- Mivel a házunkban eddig három kicsi lakás volt, mi viszont egy család vagyunk, mindenfelé járkálunk, hogy ne fizessünk három alapdíjat. A pincénkben legalább öt villanyóra van. Ezt mind külön számlázzák. Vízóránk csak egy, de ez nem akadályozta meg a helyi vízművet, hogy kiküldjenek három számlát három alapdíjjal. Fura módon a Cablecom eddig még nem jelentkezett háromszoros díjjal, bár a szerelőnek mondtam, hogy egy család vagyunk mikor az internetcsatlakozásunkat támasztotta fel.

- Egy csomó helyen elfelejtettem bejelenteni, hogy elköltözünk, de mindenki tök simán ránktalál. Talán a gemeinde adja meg nekik az új címünket? Mindenesetre még jó, hogy nem rendeltük meg a posta átirányító szolgáltatását. Pedig annyira svájci lett volna, ha letöltöm valamelyik 10+ oldalas költözési checklistát. De nem. Amúgy a csomagkihordó postás ugyanaz a két faluban, csomagot hozott, becsöngetett, és megkérdezte, hogy ugye mi költöztünk el nemrég a régi lakásunkból?

- Ma Frau Igyli leszerelte a három postaládát, s bár egyiken volt csak név, ingyenes újságokat azért általában bedobtak mindegyikbe. Visszaszerelni viszont nem sikerült egyet sem, úgyhogy majd reggel kitesszük a kapuba a dobozt. Szerintem a postás sikítófrászt fog kapni a szituációtól, de minimum kiragaszt az ajtóra egy cetlit, hogy gondoskodjunk megfelelő postai szabványoknak megfelelő postaládáról, vagy jelezzük, ha elköltöztünk :)

- Igyli-fiú ír, olvas. Kaptunk nemrégiben egy üzenetet a tanárbácsitól, hogy regisztrálták az osztályát az antolin.de-n, ami egy olvasástanulást segíteni-motiválni hivatott website. Úgy működik a dolog, hogy a gyerkőc elolvas egy könyvet, felmegy erre a site-ra, kikeresi a könyvéhez tartozó kvízt, kitölti, és kap érte pontokat. A pontokkal aztán majd versengenek az osztályok és iskolák. Gondoltuk bevágódunk, gyorsan meg is kerestük a tavaly elolvasott Hexe Hannát, és bezsebeltünk 20 pontot. Most hétvégére gyúrunk a következő könyvvel. A címe: Lesetiger - Schatzsuchergeschichten. Tegnap este ránéztem, megpróbáltam elolvasni a címét, hát kis híján beletört a nyelvem, csoda egy nyelv ez! Mondjuk a Kincskereső történetek sem sokkal egyszerűbb, de legalább nincs egybeírva. Ja, ha nem tévedek, németben állhat három mássalhangzó egymás után, elég furi olvasni.

- Tegnap Frau Igyli azzal hívott fel, hogy a házunk előző tulajának felesége és gyereke játszott a kertünkben. Mármint csak úgy fogták magukat, és besétáltak szó nélkül. Frau Igyli eléggé kiakadt, amit teljesen megértek, így szoktak kezdődni a B-kategóriás amcsi horror-thriller filmek is, tele jó kis pszichopata gyilkosokkal. Na jó, lehet hogy kicsit elengedtem a fantáziám, mindenesetre Frau Igyli udvariasan (vagy talán nem annyira) jól kirakta őket. Elhatároztuk, hogy ezentúl zárva tartjuk a garázst és a kerti faházat.

- Ma ebédnél az egyik svájci kollégám nyíltan megkérdezte, hogy vajon hogyan írja be az adóbevallásába az eddig kifelejtett lengyelországi bankszámláját (felesége lengyel), amin 30000 frank van. Nem mondom, picit megállt bennem az ütő. Szerintem másokban is. Javasoltuk neki, hogy szüntesse meg gyorsan, és felejtse el még a létezését is. Vagy költözzön egy olyan kantonba, ahol nincs ajándékozási illeték (mint a miénk :) és kérje meg az anyósát hogy ajándékozza neki vissza. De leginkább készítsen önjavítást, amit néhány kanton (de lehet, hogy ez országos) pár évre visszamenőleg elnéz. Mindenesetre ez egy elég rázós téma így ebédidőre egy rakás svájcival, főleg egy svájcitól... (Erről ez jut eszembe: Csinibaba @9:03)

- Vasárnap egész nap lyukakat fúrtam mindenütt a házban, felkerült pár kép, polc, és végre helyére került a vetítővászon is. Ennek örömére megnéztük a Gravitáció c. filmet, aminek egyik feszült jelenete alatt a szagelszívó szűrőfedele úgy gondolta, hogy alaposan megszívat bennünket, és jó nagy csattanással kipottyant helyéről. Szanaszéjjel ijedtük magunkat, ráadásul vagy öt percig nem találtuk hogy mi okozta a zajt, és úgy éreztük mintha valami misztérikus thrillerbe pottyantunk volna...

Lassan három hete már, hogy ifjabbik Igyli új iskolába jár, itt az ideje egy kis értékelésnek.

Az első napon természetesen mi is mentünk vele az iskolába, a tanárbácsi kedves volt, amint meglátott minket, azonnal név szerint szólított mindannyiunkat. Egy rövid bemutatkozás után már Igyli-fiú már ment is az osztályterembe, mi pedig kérésünkre kaptunk aznap délutánra egy időpontot, hogy megbeszélhessünk egy-két részletet.

Többek között, hogy bár az órarendben nem volt beírva, itt is van DAZ (Deutsch als Zweitsprache, azaz külön németórák nem német anyanyelvűeknek). Ezen kívül újdonság, hogy van külön zeneóra is, ahol egyelőre alapvető ritmusokat tanulnak. Nekünk az is újdonság, hogy itt van konkrét órarend is, az előző iskolában ugyanis csak a torna és kézimunka volt külön jelölve. Nos, elsősként ezekkel a tárgyakkal bírkóznak a fiatalok itt: matek, német (azaz írás, olvasás), ember és környezete, zene, torna, kézimunka és barkácsolás (vagy valami ilyesmi). Vallásosoknak vallás (katolikus és reformált), akinek kell plusz német nyelv. 

A DAZ tanártól a második héten kaptunk is egy levelet, hogy üdvözli a fiunk a csoportban és bármikor szívesen lát minket bármelyik órán, ha szeretnénk látni hogy hogyan is megy ez. Természetesen jó szülők módjára a következő órára már ment is Frau Igyli, és lerótta a tiszteletköröket. Ezek a látogatások valójában csak arra jók - leginkábbis szerintünk -, hogy a tanár kapjon egy kis ismertetőt a szülőkből. Az ovis német tanár annak idején például nagyon meglepődött, mikor mi kértünk tőle egy időpontot, csak hogy érdeklődjünk, hogyan halad a gyerkőc, tudunk-e valamiben segíteni, stb. A tanárok között, és úgy általában egy kis faluban az ilyen információk gyorsan terjednek és megalapozzák az ember ilyen-olyan hírét.

Szerencsére már az első nap is jól indult, Igyli-fiú jókedvűen jött ki az iskolából, és ez azóta is így van. Mi persze nagyon izgultunk érte, az első nap miután eljöttünk Frau Igylivel, meg is beszéltük, hogy most ki-ki megy a maga dolgára, de bizony a fiunk helyében egyikünk sem szívesen lenne - új tanár, 19 új osztálytárs, új elvárások és szokások, pfff...

A beilleszkedés egyelőre azonban viszonylag simának tűnik, Igyli-fiú gyorsan megszokta az új környezetet, és néhány dolog bizony jobban is tetszik neki. Például, hogy a tanárbácsi tornaóráin nem csak bandzsa fogócskák meg sorjátékok vannak, hanem pl. teremhoki a négy csapatra osztott osztállyal. Rögötn első alkalommal ő lett a kapus, gólt sem kapott, bár saját bevallása szerint a másik csapatnak esélye sem volt a térfelükre kerülni :-) Továbbá, minden nap Zeigetag van, azaz bármikor be lehet vinni valami játékot, könyvet, és meg lehet mutatni az osztálynak. Frau BH-nál ez közel sem volt így, csak pénteken lehetett vinni valamit, de akkor is maximum annyi feedbacket lehetett Melltartó-néniből kicsikarni, hogy "szép-szép". Ez pedig viszonylag kevéssé passzol mondjuk a Gyűrűk Ura trolljára, ezt ő is érzi.

Ami viszont hasonló a régi iskolához, az a szigor. Csak annyi változott, hogy itt egy-egy helytelen cselekedet után nem Barbapapa-szinteken fokozódnak le, hanem a három kiinduló szmájliból veszíthetnek el könnyedén egyet-egyet. Bár volt olyan, hogy valakinek egy nap sikerült mind a háromtól megszabadulni. Itt olyan irtózatosan komoly vétkekre kell gondolni, mint torna után az öltözőben bohóckodik valaki öltözés helyett, vagy megszólal órán amikor nem kellene... Ehhez képest Igyli-fiú még egyet sem vesztett... kopp-kopp-kopp. 

Szöges ellentétben van viszont a matek és az írás-olvasás tanítás. Itt nem az arcképekkel tanulják a hangzókat, majd azokat kötik össze betűkkel, aminek köszönhetően az előző iskolában még éppen csak megtanulták a betűket, és három- négy betűs szavakat összerakni. Írás szinte sehol. Az első itteni leckénél jött a meglepetés. Olvasásból kaptunk egy olvasókönyvet, egy cetlivel rajta: 27. oldalig elolvasni. Hopp! Persze a legtöbb oldalon egy-egy nagybetűs tőmondat volt, de azért az huszadik oldal tájékán már kezdett a szöveg besűrűsödni. Írásból a házi feladat egy A4-es oldalnyi mondat. Kis- és nagybetűkkel (folyóírás viszont itt is csak másodikban lesz, ha lesz). Matekból egy oldalnyi összeadás, kivonás, három tagú műveletekkel is, két-három ismeretlennel, sőt, múlt héten már kisebb-nagyobb-egyenlő feladatok is voltak ilyenekkel.

Azóta már megvolt az első dolgozat-szerűség is (jegyek nincsenek, csak leellenőrzik). Hasonló írás-olvasás feladatok, de olyanokat is aláhúztak a javításnál, ha pl. a főneveket nem nagy betűvel kezdték. Csak néztem. Matekból szintén szokásos összeadás-kivonás, és két szöveges feladat. Komolyan mondom, tágra nyílt szemekkel néztem, hogy hátezmegmiez? 

Persze a mi gyerekünk annyira, de annyira ügyes, hogy bár ez azért jóval nagyobb terhelés az előzőekhez képest, ő ezeket már mind tudta, írt is, olvasott is, meg a számolás sem jelent neki problémát. Viszont ha ezeket már nem tudta volna fél évvel az iskola előtt, akkor most elég komoly pánikban lennénk. De nem vagyunk, mert tegnap a mi kis okos fiunk azzal jött haza, hogy a tanárbácsi nagyon megdícsérte. Azt mondta, három gyerek olvas a legjobban az osztályban, az egyik ő :-), de ő ráadásul hangosan és jól érthetően teszi. (Végre valaki szerint jó, ha hangos :)))) Mondanom sem kell, teljesen oda- meg vissza voltunk a büszkeségtől.

A rettegett lakásátadás. Amikor majdnem öt éve először költöztünk svájcon belül, akkor viszonylag egyszerű dolgunk volt. Jó kapcsolatunk volt a házmester házaspárral, ők ellenőriztek le mindent, és vették át a kulcsokat. Annak a társasháznak a tulajdonosa egy fiatal testvérpár volt, akik szüleiktől kaptak (ehhh) egy-egy kilenclakásos házat. Elég lazák voltak, így pl. beköltözéskor nem is töltöttük ki az itt általános átadás-átvételi protokollt, amin minden egyes karcolást, leverődött festéket, nem működő dolgokat fel szoktak jegyezni, hogy aztán visszaadáskor a különbözetet jól ráverjék az emberre.

A mostani lakásban viszont volt részletes jegyzék. Picit púpos parkettál az ablakoknál a nedvesség miatt, két karcolás (!) az üvegkerámia főzőlap szélén, egy nem működő roló, ilyesmik. Igazából nagyon rendesek voltunk (mindig azok vagyunk), és egyáltalán nem laktuk le a lakást. A gyerek kisasztalánál kicsit (jobban:) festékes lett a fal, de már korábban jelezték, hogy mindenképpen festés lesz az új lakó beköltözése előtt, szóval ez nem volt gond. Amitől viszont tartottam, az a fürdőszobában az egyik mosdókagyló volt. Az ugyanis elrepedt. Nem nálunk, hanem valószínűleg az előző lakónál, aki ezt alattomban alulról valami ragasztóval meghekkelte, viszont az szépen lassan nem bírta a strapát, és az addig egyáltalán nem (vagy alig) látszó repedés most már szépen meglátszott, de nem csepegett, vagy ilyesmi. Nos ez viszont nem volt rajta a hibalistán, úgyhogy itt rosszul állt a szénánk. A másik necces pont a parketta szegélyléce volt, ami az ablakok alatt elég csúnyán beázott. Ezt viszont egyszerűen nem tudtuk megakadályozni, mert a hatalmas ablakokon mindig rengeteg pára gyűlt össze, akármennyit szellőztettünk, és akkor bizony ott folyt le a víz.

Szóval miközben Ifjabb Igyli éppen összeroppant az iskolai búcsú súlya alatt, mi lélekben tuningoltuk magunkat a csatára az ingatlanos csajjal. Mire mi az iskolából visszaértünk, Frau Igyli már egyszer körbement a lakáson vele. Innen vettem át a fonalat. A szemét picsa persze rögtön megtalálta a takarításunk egyetlen gyenge pontját: a szárítógép alján levő szűrőt, ami elég rosszul nézett ki, annak ellenére, hogy két kezemen meg tudnám számolni, hányszor használtuk. Nyilván tudta, hogy mivel lehet szívatni a népet. A takarításról még annyit, hogy a bevándorlók jelentős része szerintem abból él itt meg, hogy kb. 1000 frankba (!!!) kerül egy lakás végtakarítása átvételi garanciával (wtf!). Nos, ezt mi jól megspóroltuk, hála Frau Igyli anyukája hathatós közreműködésének.

A végén az sült ki, hogy persze belekötött a mosdókagylóba, mire mondtam neki, hogy az egészen biztosan nem mi voltunk, úgyhogy ha erről nem tudott eddig, akkor érdeklődjön az előző lakónál (aki egy utcával lakik most odébb). Erős a gyanúm, hogy tudott róla, mert nagyon gyorsan ejtette a témát. Viszont kegyetlenül belekötött a szegélylécekbe, azzal, hogy nem szellőztettünk eleget. Végül némi alku után megegyeztünk, hogy méterenként 20 frankot fizetünk, és slussz passz.

Visszaadtuk a kulcsokat, lepapíroztunk mindent. A kauciót kamatokkal visszautalják (mínusz szegélyléc).

Aztán hazaautóztunk, hazabicikliztünk.