igyli

Kislányunk szünet nélküli náthája, horkolása, orrból beszélése lassan feltűnt a háziorvosunknak is. Svájcban, ha egy gyermek "csak" lázas (38.5 fok alatt), nem fogadja az orvos, csak ha a láz már több napja tart. Addig az állapota "normal". Tapasztalatom szerint a következő indokok juttatnak -szinte- azonnali időponthoz:
- fáj a füle
- nem iszik és hány, rosszkedvű
- magas láz (39 és felette)

Összeszámolni sem tudom, hogy 4 éves gyermekem hányszor volt beteg, hányszor volt pár napig "csak" lázas, orrfolyás nélkül pedig nem is láttam sosem.
Háziorvosunk aztán az egyik alkalommal végre nem "normal"-nak vélte ezt az állandó betegeskedést és elküldött minket egy fül-orr-gégész specialistához. Ennek módja is megér egy misét: azt mondta a háziorvosunk a vizsgálat után, hogy beszél a dokival, majd jelentkezik. A következő héten pedig kaptunk egy levelet a szakorvos rendelőjéből, hogy legyünk szívesek a megadott telefonszámon időpontot kérni XY nevű gyermekünk kivizsgálására. Telefonáltunk és pár nap múlva mehettünk is a rendelésre.

Fül-orr-gégészünk egy kedves ötven év körüli férfi volt. A várószobájában kislányunk éppen építőkockákkal játszott háttal az ajtónak, amikor a Doktor Úr benyitott, hallgatta pár másodpercig, majd ezt mondta:
- Jó napot, ahogy veszi a levegőt a gyermek, azon a kortizon spray már nem segít, fáradjanak a vizsgálóba. 

Bementünk, megvizsgálta Igyli-lánykát és végül orrmandula műtétet javasolt. Bár a torokmandulái is nagyok voltak, de azt 6 éves kor alatt azt nem veszik ki. Kaptunk a műtétre időpontot, és pár nap múlva egy levelet a helyi kórháztól, mindenféle információval jelentkezési lappal, általános egészségügyi kérdőívvel.

A műtét előtt egy nappal volt egy altatóorvosi vizsgálat. Az altatóorvosnak feltűntek lányunk hatalmas torokmandulái, ráadásul Igylike még köhintett is egyet, így a doki megállapította, hogy szerinte beteg, nem lehet megoperálni. Nem kezdek el vitatkozni egy orvossal, de azok a mandulák sosem voltak kisebbek, és pont azért kellett a műtét, mert folyamatosan beteg a gyerek. Ezután felhívta a fülészdokit, aki a nagy mandula és inciripinciri köhögés kombinációját hallva beleegyezett, hogy töröljék a műtétet.

Pár nap múlva az asszisztense felhívott minket a következő műtét időponttal. Újabb kör kórházi papírozás. Aztán műtét előtt 7 nappal találkoztunk a gégésszel, Igyli-lányka antibiotikumot kapott, hogy kisebbek legyenek a garatmandulái. Persze most sem volt szerencsénk: kislányunk 4 nappal az operáció előtt bárányhimlős lett. Telefonáltunk a rendelőbe, a műtétet természetesen lemondták. Pech. Nem volt elég a bajunk, de a gégész személyesen felhívott - már gyanús volt, hogy nem az asszisztens hív -, nagyon udvariasan, békésen a figyelmembe ajánlotta a környéken lévő 3 másik fül-orr gégészt és a 2 kórházat, ahol mandulaműtéteket csinálnak, majd elköszönt. Pufffff. Ilyen udvariasan a pi...ba még nem küldtek, de igazából nem tudom miért: azért kértünk segítséget, mert beteg a gyerek, azért nem vállalta az altatóorvos, mert túl beteg a gyerek... 4 éves, a pakliban benne van a bárányhimlő is, mit tehet ilyenkor az ember azon kívül, hogy széttárja a karját tehetetlenül? Nem tetszik a dokibácsinak a komplikált eset? Hát, akkor ő is menjen a pi...ba!

Herr Igyli hívta fel a háziorvosunk, hogy segítséget kérjen megoldást találni. Elmondása szerint a gyerekorvosnál sem értették, hogy hogyan fordulhatott az elő, hogy kitesz minket a gégész, de megígérték, hogy intézkednek. Pár nappal később egy másik praxisból felhívott egy asszisztens időpont-egyeztetésre. Elmentünk az új orvosunkhoz. Nem volt szimpatikus, fiatalabb volt, kicsit arrogáns, mindegy, a lányomat kivizsgálta. Az orrmandula kivétele szerinte sem volt kérdés, de egy torokmandula "felezést" is javasolt, ahol a mandula alsó része megmarad, funkcióját megtartja, csak levágja a belógó részét, hogy megkönnyebbítse a légzést. Azt javasolta, hogy abban a kórházban operáljuk meg a lányom, ami ugyan messzebb van, de csak a műtét napján reggel kell bemenni, akkor vizsgálja meg az altató orvos is, és ha megint kérdéses lenne az eset, akkor ő is ott van és tud konzultálni az ügyben. Ezt jó megoldásnak tartottam. 

Újabb jelentkezési lap, mostmár a másik kórházba. Műtét előtt pár nappal ismét megvizsgálták Igyli-lányt, még annyit tett hozzá, hogy ha már altatásban van megnézi és ha szükséges egy kis vágást ejt a dobhártyáján is.

A műtét napján, szerdán fél 8-ra kellett megjelennünk a kórház recepcióján. Jött értünk egy laboros, vett egy kis vért a lányomtól, majd egy másik nővér elkísért az altatóorvoshoz. Az altatóorvos megnézte kis Igylit, de szerencsére ő semmi kivetnivalót nem talált rajta :), szeretettel várja a műtétre. Újra jött értünk egy nővérke, felkísért minket a lányom szobájába. Ott rövid berendezkedés után felvettük a tulipánmintás, méretben ráillő műtősruhácskát, meg kellett innia egy kupaknyi "kábítólöttyöt", elfeküdt az ágyában és ágyastól tolták is a lifthez. Itt elköszöntünk egymástól. 

Kb. 1 óra múlva jött a mobilomra a hívás, hogy menjek az ébredőbe. Odavezettek a még alvó lányomhoz... leírhatatlan érzés, szívfacsaró volt. A nővérke felemelte a takaróját, és mondta, hogy feküdjek mellé. Melléfeküdtem, ő pár perc múlva felsírt és tőle szokatlan módon hisztirohama volt. A nővéreke mondta, hogy még nincs magánál, ez az altatás hatása. Oké. Vissza is aludt néhány másodperc után. Volt még pár ilyen roham, aztán egyszer csak egy ilyen után kinyitotta a szemét és azt mondta: "menjünk innen!". Ez már az én lányom! Visszakaptam! :)

Talán egy-másfél órát voltunk az ébredőben, közben jött a gégészünk, elmondta, hogy nagyon indokolt volt az orrmandula kivétele, végül az egyik dobhártyáján csinált egy kis vágást, de az "nem volt vészes". Antibiotikumot is kell kapnia, mert az orrmandulája csúnyán be volt gyulladva. Ezt infúzión kapja meg, holnap szerinte még nem, de két nappal később már hazamehetünk. (Az orrmandulaműtét - ha minden rendeben van - 24 órás kórházi tartózkodással jár Svájcban.)

Egy nővérke jött az osztályról, feltolta ágyastól a szobájába Igyli-lányt. Egy háromágyas szobában voltunk, de más beteg nem jött a következő napokon sem. Kaptam egy pótágyat én is, így végig bent lehettem vele. Délután jött a "szobaszervíz", rendelhettem magamnak vacsorát és másnapra reggelit.

Aztán lassan a vacsora meg is érkezett mindkettőnknek, estére lányomat a branülön kívül már semmi sem zavarta, a jégkrém-vacsora pedig igen-igen hamar lecsúszott neki :). Másnaptól már szinte a régi volt, még egy kört is mentünk a kórház körül, úgy, hogy toltam az infúziós állványát utána. A nővérkéktől kapott egy kötött kisbabát, Jancsi lett a neve, ő is utazhatott vele az állványon. A gégész is meglátogatta, bár meg nem nézett rajta semmit, látta, hogy  vigyorog, iszik, jól van. Csütörtök estig ment az infúzió, aztán péntek reggel jött egy másik sebész, aki megkérdezte van-e kérdésem, elmondta, hogyha vérezni kezd a gyerek, azonnal vigyem a legközelebbi kórházba, igyon sokat és minden jót kíván! Megköszöntük, egy nővérke elkísért minket a liftig, elköszöntünk. A recepción kifizettem a pótágyamat, az elfogyasztott étkezések árát és meg is érkezett értünk Herr Igyli és kisfiam.

Igyli-lány a kórházi tartózkodás második napjától már kérdezte, hogy mikor találkozik a testvérével és amikor meglátták egymást, a két gyerek öröme, hogy újra találkoztak.... jaj de klassz érzés, hogy hiányoztak egymásnak! :)

Végülis jól sült el a "nemszimpi" doki bácsival a kalandunk, egyébként a kontroll alkalmával, 5 nappal a műtét után nagyon közvetlen volt velünk és az a lényeg, hogy a lányom már most sokkal jobban kap a levegőt, horkolás nélkül, egyenletesen lélegezve tud aludt. Idáig minden rendben van vele, a doki bácsi még egyszer látni szeretné egy hét múlva, dehát nem csoda: gyönyörű egy kislányunk van ám! :)

Úton a harmadik Igyli gyermek :). Számításaink szerint a Mikulás -akarom mondani: Samichlaus- hozza a kistesót. Az első gyerekünk Budapesten, a második már itt Svájcban született, terveink szerint a harmadik is itt Svájcban fog születni. Egy kis magyar szál azért van ebben a történetben is, ezt szeretném most megosztani veletek.

Az első pozitív teszt után felhívtam az itteni kórházat, és kaptam egy időpontot a 9. heti ultrahangra. Az orvosom emlékeztett rá, hogy ennyi idősen már egy "magasabb rizikófaktorú" csoporthoz tartozom. Lélekben 22 vagyok, csak vannak helyzetek, amikor be kell vallani az igazságot :).

Svájcban a terhesgondozás része egy a kombinált teszt, ami kb. 85%-os biztonsággal szűr ki genetikai rendellenességeket. Magyarországon hallottam róla, hogy valakinek külön kellett ezért fizetnie, valakinek meg nem. További kétféle pontosabb vizsgálat is létezik: amniocentézis (hasbaszúrásos magzatvízvétel), ez Svájcban és Magyarországon is támogatott vizsgálat, sajnos 1% vetélési kockázattal jár.A másik pedig egy modernebb, "Prena-" és "Nifty-" tesztnek hívják, ahol csupán egy vérvételen vesz részt az anya. Elvileg 99%-os pontosságúak, csak sajnos elég drágák és ezeket egyik országban sem finanszírozza az egészségbiztosító. Svájcban a kórházban, ahova járok, Prenatesztet lehet kérni, Magyarországon mindkettő teszt elérhető.

Tanakodtunk Herr Igylivel, hogy mi legyen. A kombinált teszt szerint születendő gyermekünknek nincs olyan eredménye, ami genetikai problémára utalna, de mi mégis szerettünk volna a lehető legbiztosabbak lenni ebben. Megbeszéltük, hogy szeretnénk további vizsgálatot, de olyat, ami nem jár vetélési kockázattal. Így a Nifty-t választottuk, mégpedig Magyarországon, mert ott jóval olcsóbb mint itt.

Egy este aztán fel is ültem a pesti vonatra, másnap délelőtt már ott is voltam a vérvételen, majd este visszaültem a zürichi vonatra. 

A pesti praxisba, ahol a vérvétel történt, csupán az előző leleteimet kellett magammal vinni. Vérvétel előtt egy orvos beszélt velem, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy az eddigi információk alapján nagy valószínűséggel egészséges magzatom van, nem feltétlen szükséges ez a teszt. Ezt nagyon korrekt dolognak tartom. Kitöltöttem pár papírt, kifizettem a teszt árát és adtam kb. 0,5 dl vért. Jutalmul láttam milyen szép lett a belváros, ebédeltem egyet, vettem a gyerekeknek egy kis ajándékot és indultam is haza.

A Nifty-teszt magyar nyelvű honlapján írásban és a praxisban szóban is elhangzott, hogy az eredmény 2 hét múlva készül el. Két hét és egy munkanap után telefonon érdeklődtem. Sajnos még nincs meg, de mihelyt megvan, küldik e-mailben az eredményem. Jó. Újabb 2 nap telt el email nélkül, megintcsak érdeklődtem, semmi, azt a választ kaptam, hogy 2-3 hetet vesz igénybe a feldolgozás, legyek türelemmel. Mondanom sem kell, ekkor már maga voltam a megtestesült türelem. A 3. hét elején megkértem Herr Igylit, hogy vegye kézbe ezt a dolgot, mert nekem nem maradt idegzetem. Herr Igyli - a türelem mintapéldánya- telefonált is, az asszisztens a vonal végén már nagyon-nagyon szorított nekünk, hogy legyen már meg ez az eredmény. Azt hozzá kell tennem, hogy három hétről soha nem volt szó.

De lássunk csodát: 3 hét és 1 munkanap után csörög Herr Igyli telefonja (az ő számát adtam meg a személyes adataimnál, hogy kit értesítsenek, ha szükséges), megvan az eredmény, születendő gyermekünknek nincs genetikai rendellenessége (legalábbis ami a tesztelteket illeti). Ez szuper, ez volt a lényeg. Mi a gyermek nemét is szerettük volna megtudni (a genetikai vizsgálat miatt ez egyébként is adott), így még ezt is vártuk. E-mailban jött is az eredeti angol nyelvű laboreredmény és a magyar fordítása. Az egész család együtt nyitotta meg a levelet. A magzat neme: lány!

Fiú Igyligyermek persze örült, de fintorgott egyet, kislányunk ugrált örömében, hurrá-hurrá, még egy Aranyhaj a családban! Herr Igyli már telefonált is a szüleinek, elújságolni a Nagy Hírt, amit hamar tudatni akartunk a nagyszülőkkel is. Igyli Nagymama vette fel a telefont, örült nagyon, szaladt is a Papához a hírrel.

Igen ám, de közben Herr Igyli megnézte az eredeti, angol nyelvű jelentéseket, megdöbbenésünkre ott az állt: fiú... (pontosabban egy Y kromoszómaszám volt benne, referenciaértékekkel, amelyek alapján fiúnak kellett lennie)

Herr Igyli, akit csodálok azért, mert még mindig a türelem mintaképe volt, felhívta a pesti praxist, hogy most akkor ő értelmezi rosszul, vagy tényleg nem stimmel valami. Volt nagy "ó, jaj, azonnal intézkedünk". Pár perc múlva valóban jött is az e-mail a budapesti központtól: elnézést kérnek, de a fordítás közben hiba történt, születendő gyermekünk fiú, immáron a magyar nyelvű változatban is. Pár perc múlva pedig a pesti praxis is elnézést kért a kellemetlenségekért.

Ezek után újra felhívtuk a nagyszülőket, hogy egy pici változás állt be a magzat nemében az elmút tíz percben, mire ők a "na ne szórakozzatok velünk!" változataival adták tudtunkra, hogy ez így elég rossz vicc volt. Igyli lányka zokogott, mint a záporeső ... szegényke, bár másnaptól hősiesen örült, hogy fiú kistestvére lesz, de ettől függetlenül igen nagy kitolásnak érzem így felé (is) ezt a történetet.

Az én érdeklődésem innentől kezdve inkább arra irányult, hogy akkor a többi adat, ami a genetikai rendellenességekre vonatkozik vajon milyen igazságtartalommal bír.

Egy 180.000 ezer forintos vizsgálat története ez, decemberben aztán majd kiderül a hitelessége. Mindenesetre nagy örömmel és izgalommal várjuk a Harmadik Igyli gyermeket, és reméljük ezzel a körrel le is tudtuk a kellemetlenségeket.

Svájcban az a jó, hogy tudja és tolerálja mindenki -nagy része-, hogy ha egy csecsemő éhes, akkor annak azon nyomban enni kell adni, onnan, amiből a természet számára élelmet teremtett. Bárhol, bármikor leülhet az anyuka ellátni csecsemőjét. Láttam olyat Zürich forgalmas helyén, hogy egy fiatal anyukatársam a villamoson elkezdett szoptatni, majd az akció közben leszállt, úgy magán hagyva a gyermekét, végül a megállóban lecsücsültek és folytatódott az evés. 
Fontosnak tartottam ezzel kezdeni írásom, sokan azért nem indulnak el sehova, mert az etetések idejét számolgatva már el is megy a kedvük az indulástól.

Megpróbálom összegyűjteni merre jártunk és hogy ezeket a helyeket hogyan lehet megnézni kisgyermekekkel. 

Goldau-i állatpark: kicsikkel kihagyhatatlan. Imádják a gyerekek és én is. Egész napos program. Őzikék sétálnak szabadon, simogatni lehet őket, közben gyönyőrű erdős részeken vezet az út. 
Technikailag gyerekekkel egyszerű: babakocsival lehet közlekedni, nem mondom hogy könnyű, de simán végig lehet tolni. WC is viszonylag sűrűn van, ingyenesek, aki nem pelenkás is célba tud érni bármikor. Pelenkásoknak 2 nagyobb pihenőnél láttam pelenkázót.
Apropó WC a gyerekekkel: pelenkát is ki lehet cserélni bárhol gyorsan.
Két játszótére is van az állatparknak, szerencsés esetben ott szaladgál a gyermek míg a szülők pihennek a padon. Egy nagyobb mesterséges tavacska is van, ahol nagyjából minden gyerek pacsál és csurom vizes lesz. Ez is jellemző errefelé: gyakorlatilag minden játszótéren van pacsáló, itt ebből nem csinálnak nagy ügyet: "belemész, hát vizes leszel fiam". És ez így is lesz. Két féle szülő van: aki visz száraz ruhát és átöltözteti a gyereket a másik fele meg úgy gondolja, hogy szólt hogy vizes lesz, majd szépen megszárad az a ruha. Egy-két olyan is akad, aki pucéron engedi pacsálni, ezek a szülők valószínűleg még nem interneteztek eleget életükben...
Nagyon jó, hogy van nyársalóhely is. Ha viszünk virslit és hozzávalókat akkor itt megsüthetjük. Fa és sütőrács van helyben, érdemes alufólia tálcát vinni, csak rádobjuk a virslit és kész az ebéd. Amúgy van egy nagyobb étterem is -a nagyobb játszótérnél-, ahol tyúkok és kakasok járkálnak a székek között. 

Rajna vízesés: felnőttesebb program, de egy nagyobbacska félkört le lehet írni babakocsival is. Azért babakocsi nélkül itt érdemes cipelni a gyereket, a látvány kárpótól a fájó derékért. A vízesés közepébe be lehet hajókázni, mi voltunk ott a kicsikkel, korán reggel, akkor nem volt akkora a tömeg, de ha sokan vannak, akkor már kínszenvedés a gyereknek ez a része. Szépen körbe lehet sétálni, félnapos és egésznapos programot is lehet szervezni. Parkolás jól szervezetten működik ott (főszezonban persze nem tűnik annak), a parkolóban ingyenes a wc, a vízeséshez közeli már fizetős. A parkolás 5 frank.
Játszótér van.

Santis: zárt felvonó visz fel 2300m-re. Ha lentről nem látjuk a csúcsot, mert felhőben van, akkor el se induljunk: ha egy tál tejbe dugjuk a fejünk is ugyanazt látjuk, csak az nem kerül 40 frank/fő-be. Ha felhőtlen az idő viszont nagyon szép, gyönyörű a kilátás! Gyerekkeknek végig fogni kell fent a kezét, elég szellős a biztonsági korlát. Wc van, babakocsival is fel lehet menni, de szerintem hordozóval jobb. Félnapos program, ha felvonóval megyünk föl és le, bátrak gyalog is elindulhatnak lefele, az oda való ruházatban temészetesen.
A felvonók szomszédságában pedig vásárolhatunk a helyi gazdáktól sajtot, tejet, vajat. A boltban érzett sajtszag szavakkal leírhatatlan, de az ízük nagyon finom. A vaj pedig varázslatos, edelweiss a mintázata, ezzel a vajjal kezdődőtt számomra egy új élet a sütés és reggelikészítés területén. ...gyerekeket gázmaszkkal vigyük csak be, félő hogy a szag hatására az életbe többet nem fogyasztanak tejterméket.

Flumserberg: télen-nyáron. Ha van megunhatatlan látvány, hát ez számomra az. Nyáron telis-tele kirándulási lehetőségekkel, minden étteremnél áll egy trambulin, amit ha nem fogyasztunk is használhatják a gyerekek. Pár helyen pedig hatalmas gumiszőnyeg is van, azaz biztos van valami neve is: gumi, fel van fújva és hatalmas, na szóval, ezen ugrálhat felnőtt és gyerek egyaránt. Ezeknek nincs védőháló az oldalán (tipikus svájci találmány: "leesel, így jártál"), érdemes mezítláb felküldeni a gyereket, úgy legalább rátapad valamennyire :). 
Ezen a hegyen télen pedig mindenki megtalálja a magának való pályát: az ingyenes kezdőtől a feketéig (no, azért aki tud már síelni az fizet rendesen...). Ha jól emlékszem gyerekeink 3 éves koruk óta járnak a sísuliba, mindig akadt fiatalabb náluk. Szeretem ezt a helyet, ide minden vendégünket elviszem. Azt is jó, hogy nem egy pénznyelő hely, akár teljesen ingyen is meg lehet járni, bejárni a legszebb kilátású helyet, lehet ugrálni, és ami ritka: ingyen parkolni. Babakocsival is lehet egy kisebb kört írni a Tannenboden-nél, a többi helyre babával télen menjünk, szánkóval :).

Walensee: hajókázós programot is lehet itt csinálni, de ami erről a helyről eszembe jut, az egy gyönyörű út, babakocsival is végig lehet rajta sétálni. Autóval is járható, bár úgy kicsit komplikált: nagyon keskeny és fél óránként változik az egyirányúsága. Egyik félórában erre, a másikban amarra egyirányú :), imádom. Betliserstrasse az utca neve. Két olyan szűk alagúton is kell átmenni, hogy ott rendszerint behajtom a visszapillantó tükröket is. A keskeny út végén gyönyörű a kilátás, Betlis a neve, van nyársalóhely és aki nem riad vissza a hideg víztől az vadfürdőzhet is egyet. Keresztfiam egyszer úszott ott, előtte levette az új szipi-szupi karóráját -tőlünk kapta, svájci :)-, persze ottfelejtette. Két órával később visszamentünk érte és az óra türelmesen várta gazdáját ugyanazon a kövön, pedig járnak arra mások is... Ezt a helyet is szeretem :).

Folyt.köv. ... :)

U.i.: Ez az írásom már több éve keletkezett, azóta persze rengeteg helyen jártunk, de ezekre mind a mai napig rendszeresen visszajárunk (...kivéve a Säntist a rizikós időjárás miatt).