HTML

Linkek

Friss topikok

  • ciel: akkor ez a "költse gyógyszerre" tipikus esete? (2017.11.28. 11:12) Svájci kedvezmények
  • domar: @igyli: Köszönöm a teljeskörű tájékoztatást:) (2015.07.23. 12:12) Kisokos
  • igyli: @domar: írtam gyorsan egy kis összefoglaló posztot: igyli.blog.hu/2015/07/22/kisokos_312 (2015.07.22. 14:32) Német, mint második nyelv
  • rosal: őszintén nem is vártam más eredményt. Aki műfordítja a locsolóverset, annak minimum 5.5 a németje.... (2015.02.15. 18:02) Az első érdemjegy
  • csimar: Nem tudom ki a nagyobb HŐS!? Pici Igyli, hogy ilyen ügyesen megoldotta ezt a helyzetet vagy Ti, h... (2015.01.16. 12:55) Mélyponton

igyliék svájci kalandjai

2018.03.26. 11:44 igyli

A svájci tanárbácsi és az asztrofizika

Címkék: iskola tanárok svájc asztrofizika

A svájci tanárbácsikról...

Már említettem, hogy nagyobbik Igyli fiúnak új tanárbácsija lesz.
Az előző tanárnéni, aki nagyon fiatal, modern és jófej volt, lelécelt a pasijához Kanadába.
Volt már férfi tanára ifjabb Igylinek, aki szigorú is volt, meg unalmas is, de ezzel együtt bírta őt.
Nos, ez a tanárváltás most nagyon úgy néz ki, hogy egyáltalán nem jött be.

Az elmúlt nagyjából két hónapban az derült ki, hogy a tanárbácsi először is bár már 40-50 körül van, csak később lett tanár, előtte valami totál mást csinált.
Azt nem tudjuk pontosan mit, de hogy nem asztrofizikus volt, az már kiderült, de erről majd kicsit később.
Először még azt gondoltuk, ez még jó is lehet, elhivatottság, meg érettség, biztos szereti csinálni, azért választotta a szakmáját már felnőttként.
Aha, meg biztos jó fizu, szabadság, nyugdíjas állás, megtiszteltetés. Igen, ez svájcban mind kijár a tanároknak.

Gyanakodni csak akkor kezdtünk, amikor a tanárbácsi minden ügyben olyan gyerekek mellé állt, akiket eddig mi is, és a tanárok is notórius bajkeverőként ismertek.
A verekedős négyes-ötös, mind helyi őslakosok belterjes tenyészetének gyerekei, buták, de legalább agresszívak. Nos, ők most hirtelen elkezdtek megtáltosodni.
A helyi kéményseprő fia például, akinek szülei kikészítették a tavalyi tanárt azzal, hogy nem engedték a diszlexiás gyereküket speciáltréningre, mert az nem hülye.
Nos, ő valahogy hirtelen megtanult olvasni. De olyannyira, hogy jobb jegyet kapott, mint az indiai kislány, aki heti öt könyvet kell, hogy elolvasson otthon, vagy éppen a mi fiunk, aki szintén képes titokban, éjszaka takaró alatt végigolvasni a könyveit.

Vagy hirtelen soha nem ők a hibásak a verekedések kirobbanásában. A múltkoriban pajkosságból ezek a kedves fiúk elrejtették egyik osztálytársuk rollerjét. Persze semmi gond, meglett. Aztán mikor viszonzásból az ő rollerjüket dugták el, akkor már hirtelen nem volt annyira vicces ezeknek a cuki fiúknak a móka, annyira nem, hogy gondolták, akkor itt az ideje verekedni kicsit. A tanárbácsi persze megbeszélte az osztállyal a helyzetet, amiből az jött ki, hogy hát egyes gyerekek hirtelen haragúbbak, mint mások, ez van. Aha, klassz.

Vagy ha valaki beszélget az órán, az nyilván soha nem az őslakos kedvenc, sokkal inkább biztos a mi gyerekünk.

Aztán lassan összeállt a kép. A tanárbácsi is őshonos a mi kis falunkban, és éppen, hogy-hogy nem, annyi idős, mint a már említett kiskedvencek szülei. Hiszen ezek akkor együtt rúgták a port, vagy éppen hajtották a teheneket gyerekként! No comment. Innen szép nyerni.

Azt (egyelőre) nem gondolom, hogy olyan szintén befolyásolná az eredményeket, hogy kihatással lenne a továbbtanulásra, ami jövőre, hatodikban dől el.
Az viszont már most biztos, hogy lelkileg nagyon megviseli az amúgy is sérülékeny igazságérzetű, éppen kiskamaszodó fiunkat.

A végére álljon itt egy kis tegnap esti történet, hogy visszakanyarodjunk a bevezetőben említett asztrofizikához.
Tegnap este hazafelé autóztunk, mikor megkérdezi Igyli-fiú: te apa, egy fényév az hány év? - Na gondoltam, megint egy beugratós kérdés a hány éves a kapitány mintájára, rá is vágtam, hogy hát egy fényév az persze egy év, eltekintve a pontos definíciótól. De aztán kiderült, hogy nem erről van szó: az iskolában éppen az SI előtagokat, mint milli, kilo, és társaikat tanulják. A jómunkás tanerő pedig az idő mértékegységeit sorbaállítva, mondta a sorrendet, hogy másodperc, perc, óra, nap, hónap, év, és úgy tovább, befejezve a.. tadaaaaaa - fényévvel!!! Miapicsa?! Na erre az állam azért lekoppant a műszerfalra, mert bár nem várom el, hogy egy általános iskolai tanár a kvantumgravitácóról tartson előadást, de azt talán joggal elvárhatnám, hogy a távolság csillagászati léptékű mértékegységét még csak véletlen se keverje össze az idő mértékegységei közé. (Még jó, hogy a parszek nem került a másodperc és a perc közé, mint pár szekundum :)))

És innen már azt is egyszerű belátni, hogy miért nem jelentett semmit neki, mikor a gyerekünk atomlelkesen arról kérdezgette, látta-e a Csillagok között című filmet (sztenderd válasz: igen? jó, ülj le.), ami bár nem a magas tudományok fellegvára, de ezek után simán elképzelhető, hogy meghaladta a tanerő befogadóképességét.

Szólj hozzá!

2018.02.06. 12:37 igyli

A lusta svájci kéményseprő esete

Címkék: ház svájc panasz kéményseprő kazán

Karácsony előtt kaptunk egy értesítést a helyi kéményes cégtől, hogy december 21-én jönnének ellenőrizni meg tisztogatni. Szokásos éves rutin művelet, semmi extra, mivel olaj a fűtés, egy kis kéménypucolás, egy kis kazánsikálás, egy óra, százötven frank, mindenki boldog.

Idén pont úgy jött ki, hogy Frau Igylinek találkozója volt a szomszéd faluban a gumissal, úgyhogy miután a kéményseprő megérkezett, kapott egy kulcsot, hogy ha végzett zárjon be és dobja a postaládába a kulcsot.

Úgy is lett, minden ment mint a karikacsapás. Egészen másnap reggelig, amikor valami furcsa megérzéstől vezérelve lekocogtam a pincébe, és ránéztem a kazánra. A nagy piros kazánon egy kis piros lámpa világítva jelezte, hogy igen, ő üzent, tökéletesen működik a telepatikus összhang, hívhatom is a szerelőt, ha már itt járok.

A szerelő délutánra igérte magát, sebaj, úgysem volt kedvem dolgozni menni, majd dolgozunk otthonról, huszonegyedik század, home office, VPN, kazánszerelő. Valójában nem voltam ennyire laza. Két dolog nem hagyott nyugodni. Az egyik, hogy furcsa együttállás ez itt, miszerint pont előző nap járt nálunk a kéményseprő, ma meg kipurcan a kazán. Gyanús, nem? A másik meg, hogy a kazánszerelős cég nem aprózza el a dolgot, mármint frankilag, kiszállás egy százas, óradíj százötven (hétvégén a duplája!, még jó, hogy péntek van), és akkor még nem beszéltünk az esetleges alkatrészekről...

A szerelő jött, ahogy megígérte, megjegyzem, már ez is valami. A múltkor magyarországon próbáltunk cirkóhoz szerelőt keríteni, nos, több hétbe tellett csak hogy kijöjjön valaki (fűtési szezonban!), aztán még két hét, mire meg is tudta a második "szakember" javítani a cirkót. Mindehhez számtalan telefonálásra volt szükség, és némi gépkönyv-olvasásra (mármint nekem), merthogy gyakorlatilag meg kellett mondani a szerelőnek, hogy melyik alkatrészt cserélje ki.

Végül is, már az is jó tehát, hogy van képzett szakember, aki tényleg is ért a kütyühöz, belátható időn belül jön, még ha jó drágán is.

Csak a biztonság kedvéért megemlítettem a kéményseprős-gyanúmat a szerelőnek, akinek rögtön fény gyúlt a kobakjában, és mondta, hogy na akkor ezt most mindjárt kiderítjük.

És bizony ki is derült a turpisság, drága magára hagyott kéményseprőnk már biztos a karácsonyfát díszítette fejben, vagy az ünnepi menü járt az eszében, mindenesetre a kazán tisztításáról egy picit megfeledkezett. Ez azért sem volt szerencsés, mert a kéményt viszont kitakarította (ezt onnan is tudjuk, hogy elfelejtette visszazárni az egyik kukucskáló-nyílást), meg onnan is, hogy az égéstérbe hulló trutyi jól eltömítette a kondenzvíz-elvezetést, úgyhogy ott, ahol a fincsi olajnak kellett volna égnie, most (kis túlzással) könyékig érő víz állt. Belül, a kazánban, persze.

A szerelő jó fej volt, kijelentette, hogy bizony itt a probléma, hogy a kéményseprő nem rendesen végezte a munkáját, majd szépen kipucolt mindent amit kellett. Közben lőtt pár jól sikerült képet is, dokumentálandó az esetet. Sőt, még a kéményseprő cégét is megpróbálta felhívni, de sajnos ők már elhúztak a karácsonyi pulykát megvásárolni.

Másfél óra múlva a kazán már vígan duruzsolva fűtött, én meg kicsit megtépázott idegekkel nyugtáztam, hogy akkor másnap utazhatunk mi is karácsonyozni.

A januárt mindig keményebb számlákkal kezdjük, most persze jött plusz kettő: a kéményseprős, meg a kazánszerelős. Némi tanakodás után úgy döntöttem, hogy megpróbálom svájciasan intézni az ügyet. Befizettem mindkét számlát, majd írtam egy kellően drámai hangú emailt a kéményseprős cégnek. Leírtam nagyjából a fentieket, becsatolva a szerelő által készített képeket bizonyítékként, meg megadva a szerelő elérhetőségét, ha esetleg kérdéseik lennének, és kértem hogy minimum a kazánszerelő számláját térítsék meg, akkor vagyunk ott, mintha ők elvégezték volna a munkájukat rendesen.

Meglepetésemre másnap reggel kilenckor már jött is a válasz! Elnézést kértek a kellemetlenségekért, természetesen megtérítik a kazánszerelő díját, és egy munkatársuk hamarosan felkeres minket személyesen is az esettel kapcsolatban.

A szám is tátva maradt a meglepetéstől, ennél azért egy kicsit több és anyázósabb hangvételre számítottam a levél elküldésekor, vagy esetleg csak annyira, hogy bocs, ezt megszívtad, mi nem tehetünk semmiről.

Pár nappal később a megtérített számla összege megérkezett a számlánkra, és a napokban mesélte Frau Igyli, hogy becsengetett hozzánk a munkás, aki anno elszaboltálta a munkát. Bocsánatot kért, és hozott ajándékba egy céges esernyőt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2017.12.18. 10:49 igyli

A jövő napja, avagy a Zukunftstag és az a híres svájci flexibilitás

Címkék: munka gyerekek iskola svájc flexibilitás Zukunftstag

A Zukunftstag egy szuper talalmány. Eredetileg Tochtertag volt a neve, és valami olyasmiről szólt, hogy az ötödikes-hatodikos lányokat apuka vigye magával a munkahelyére, hátha így sikerül minél több lányt idejekorán olyan szakmák felé terelni, amik alapból nem kifejezetten lányosak, vagy nem kifejezetten vonzóak a lányok számára. Ebből nőtte aztán ki magát a Nationaler Zukunftstag (azaz kb. nemzeti jövőnap), ami már nem csak a lányoknak, hanem minden pályaválasztáshoz közeledő gyereknek szól. A lényeg még mindig ugyanaz, a gyerekek egy-egy napot eltöltenek apukával vagy anyukával a munkahelyükön, ahol némi képet szerezhetnek arról, hogyan (lehet pl. egész nap szoftverfejlesztés címén Indexet olvasni) telik egy adott szakmában egy tényleges munkanap. Az idei szórólapon amit az iskolából kaptunk, az állt, hogy kifejezetten javasolják, hogy a fiúk menjenek anyukával, a lányok apukával, hogy ezzel is bővöljün a látókörük.

Mivel Svájcról van szó, nyilván ez nem csak úgy durrbelebumm módon megy, ráadásul ugye ez egy tanítási napon zajlik, szóval hivatalos lógás lehetősége forog fenn. Ki van tehát jelölve egy nap, általában november első hete környékén, az iskolák küldenek róla információkat, van kitöltendő lap, hogy kinek a munkahelyére megy a gyerek, mi a képviselt szakma, stb., legtöbbször az iskola igazolást is kér a cégtől, hogy fogadják a gyerekeket. Az ifjúság sem ússza meg munka nélkül, nekik általában riportolni kell az eseményről, interjúkat kell készíteni, munkanaplót írni, egyszóval le kell rendesen papírozni mindent, na.

Nyilván ha mi is svájciak lennénk, akkor már fél évvel előre lezsíroztam volna ezt előre, de hát nem vagyunk (még, annyira) azok, ezért bár nagyobbik Igyli-fiú papírját miszerint jön a munkahelyemre már leadtuk az iskolában, de én bizony még nem jelentkeztem a munkahelyi hivatalos programra, mondván, ejj, ráérünk arra még, meg úgyis ezer gyerek van mindig itt, nem lesz semmi gond. Párszor láttam már, hogy zajlik ez itt a cégnél, csinálnak csoportokat, aztán körbevezetik őket a gyártáson, IT-n, meg a látványosabb helyeken, ahol azért valami megfoghatót csinálnak.

Aha, képzeltem én, aztán valamikor október végén felvilágosítottak, hogy hát sajnos nem tudják a gyereket fogadni, mert betelt az összes hely. Hogy mi? Néztem nagy értetlen bociszemekkel, hiszen ahol elfér ötven gyerek, ott azért plusz egy talán nem akkora gond, de ugye az a híres flexibilitás megint. Mondjuk ez még a főnököm szemeit is fennakasztotta, pedig ő nagyon durván büszke svájci, úgyhogy mondtam is neki, hogy én azért behozom a kölyköt, legfeljebb majd elprogramozgat velem, ahelyett hogy a hivatalos csapatokban lófrálna a cégnél. Szerencsére mi a fejlesztésnél azért elég lazán vagyunk fogva, úgyhogy már máskor is volt velem ifjabb Igyli, nem kellett ehhez Zukunftstag sem.

Így is lett, a kérdéses napon együtt vágtunk neki a munkának, apja meg fia, és mivel hivatalos kísérő nem volt, ezért én "szórakoztattam" egész nap. Gondolom ez nyilván megérte a cégnek, ahelyett, hogy lepasszoltam volna az ijfúságot annak a néhány gyakornoknak akik kísérgették őket, gyakorlatilag egész nap vele foglalkoztam: ha már Zukunftstag, akkor tanítgattam egy kicsit programozni, eljött velem meetingelni, közben a laptopján meg írogatta a naplót, megcsinálta az interjút. Két dolog volt a hivatalos programból, amit nem akartam kihagyni: az egyik a gyártás, ami tele van brutál menő robotokkal, meg mindenféle egyéb kütyükkel, a másik pedig az IT, mert ott mindig készülnek néhány szétszedésre vagy éppen összerakásra váró PC-vel, alkatrészekkel, szóval elég izgi. A terv tehát az volt, hogy kihasználom az őszülő halántékom adta tekintélyem (muhaha), és valamelyik csoporthoz hozzácsatolom a gyereket akik éppen ezekre a helyekre igyekeznek. Na ez az ami nem jött őssze, illetve csak részben, mert az első akinek mondtam, hogy itthagynám a gyereket vele, rögtön össze is csinálta magát, hogy nincs rajta a listán, most mi lesz, blabla, meg kell kérdezni a ... na jó, szóval akkor ott is hagytam gyorsan azt a nyomit, és úgy döntöttem, hogy jövök én is, akkor nem szólhatnak semmit, úgyhogy gyártáslátogatással ellőttem egy újabb jó órát a munkanapomból. A második próbálkozás az IT-s csapatnál viszont várakozáson felül ment, itt ott is hagytam a gyerkőcöt, aztán mikor vége lett, mentem érte, de az itteni srác még meg is kérdezte, hogy jön-e velük tovább is a fiam. Hát igen, ugye pont erről beszéltem, kutyát nem zavarná eggyel több gyerek... Akkor már nagyjából úgyis mindegy volt, ezért inkább elmentünk és megtanítottam forrasztni (ez még úgyis jól jöhet később :)), felhasználva némi régi elektronikát ami a szekrényemben kallódott.

Ekkor már lassan négy órához közeledtünk, gondoltam, az iskolai tanításnak is vége lenne már, úgyhogy e szép, rövidített munkanap végén el is indultunk haza.

És hogy Igyli-fiúnak mi maradt meg ebből az egész napból a legjobban? Frau Igyli kérdésére a következő volt a válasz: tök jó apa munkahelye, mert amikor csak akar, elmehet teázni. :)))))

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása