igyli

Hosszú őszi szünet után ma újra volt mukitorna. Gondoltam, hogy már arra a bizonyos mukitorna fesztiválra fogunk készülni, így is lett. Sok-sok tornaszőnyeg egymás után lerakva, 3 magasugró szekrény összekötve egy-egy paddal úgy, hogy a padok jó másfél méter magasságban voltak, ezen út végén pedig egy nagyon vastag szivacs. Nem kellett hozzá nagy képzelőerő: a fiam pillanatokon belül ugrik másfél méterről.

A mukitornanéni a helyszínen fogott bele az előadás koreográfiáját kitalálni. Végülis a hosszú szőnyegen végigbukfenceznek a gyerekek, majd ha végigsétálnak négykézláb azokon a magasított padokon leugranak szépen a szőnyegre. Hát ennyi. Csak éppen ki kéne jönnie valahogy a zeneszám végéig. ...közben az anyukák is csinálnak ám valamit, de azt nem árulom el, mert Herr Igyli így is könnyes szemekkel vihorászik, mikor arra gondol, hogy hamarosan a svájci népesség 20%-át szórakoztatom egy szép szombati napon. Ja, és nem szakmabeli dologgal, merthát a közönség előtti szereplés nem újdonság nekem, hanem sportos tevékenységgel. Mit mondjak, én is röhögök magamon: 3 és fél éve ha nem éppen terhes vagyok, akkor szoptatok, testi adottságaim nem éppen megfelelőek egy tornabemutatóhoz.

Mikor a mukitornanéni megmutatta a zenét, majd közben csinálta, amit az anyukáknak kell csinálni, odafurdultam az előttem ülő anyukatársamhoz és megkérdeztem, hogy hányan is jönnek el erre a bemutatóra. Értette, hogy a bemutató láttán némi kétely volt a hangomban, majd felhúzott szemöldökkel mélyen a szemembe nézve válaszolt: "Sokan." kis hatásszünet, majd: "Nagyon sokan.". Hűha, Herr Igylire gondoltam, aki fekve, könnyes szemekkel fog röhögni rajtam. A fényképezőgépet el kell addig dugnom valahova, már fenyegetett vele, hogy felveszi az előadást.

Az óra végén megkaptuk a jegesmedve jelmezt (mégis jól értettem, jegesmedvék lesznek a gyerekek :) ), egy anyuka volt oly kedves és megvarrta mind a 15 maciruhát. (Ifj. Igyli valamiért bele is nyalt, így neki a nyelve is fehér szőrös volt egész este.) ...félve mondom: az anyukák lesznek az eszkimók. További infót nem adok ki... Borzalom, rosszul vagyok már most!

Íme a zene.  ...képek a bemutató után SEM lesznek :).

Eljött az a nap is, mikor találkoztam Svájcban élő rokonommal. A Bácsi végülis a nagyanyám unokatestvére. Hosszas családfa elemzés után így tűnik számomra érthetőnek a rokonság közöttünk. 75 éves, nyugdíjas jégmester. Hobbija a családfa írása és élő rokonok felkutatása, felkeresése.

Felhívtam egyik este, hogy itt van nálam Édesanyám, ha ráér jöjjön el hozzánk. Még azon az estén visszahívott, hogy eljön, megnézte hol lakunk és egyik internetes térképes oldalon pontosan beazonosította az utcánk, sőt, házunk színét is megmondta.

Másnap délelőtt beült -szintén magyar- feleségével az autójukba, 200 km-ről idejöttek. Kedves, jókedélyű pár.

A Bácsi elhozta laptopját, azon gyűjti a fotókat a rokonokról. Megmutatta dédnagyapám, akit nem ismertem, elhagyta a családját és -talán- ezért soha nem is beszéltek róla a családban. Pár éve halt meg szegény, fotót elnézegetve vonásai kifejezetten családtagjaimra emlékeztettek, ettől aztán olyan volt, mintha ismertem volna. Sajnálom, hogy előbb nem is jutott eszembe, hogy egyáltalán ki lehett a dédapám, sokáig élt, akár találkozhattunk is volna.

A Bácsi és felesége politikai menekültekként érkeztek Svájcba. A Bácsi jégmesterként dolgozott egy hokipályán (micsoda szakma :)). Szeretek olyan nyugdíjasokkal találkozni, mint Ők, annyira más mint amit megszoktam: interneteznek, elmennek ide-oda, élvezik az életet. Régi -mármint itt Svájcban- szomszédaink is sokban hasonlítottak Rájuk. Közös volt még idáig mindegyik idősebb magyar párban, hogy egyik sem beszéli akcentussal a magyart.

A Bácsit azóta meghívtam az iwiwre, regisztrált is, remélem sok-sok családtagot megtalál ott is :).

Nagy nap volt a tegnapi, főleg hangfalépítészeti szempontból. Csekély fél év alatt asztalosipari munkáim elérkeztek ahhoz a ponthoz, amikor is az egyik doboz bekerült a nappalinkba. Egyelőre csak egy belsőépítészeti kompatibilitás-próba okán, azaz megkérdeztem Frau Igyli-t, hogy "Szerinted nem lesz ez túl csúnya ahhoz, hogy bevigyük a lakásba?", erre ő felajánlotta (egy angyal :)), hogy vigyük be, és próbáljuk ki! Persze csak kinézetileg, mert a végkifejlet -azaz, hogy meg is szólaljon- még nagyon messze van, de azért megragadtuk és becipeltük az egyiket, a régi hangfalak mellé.

Két dolog derült ki: az egyik, hogy egyáltalán nem néz ki vészesen, a benti fényviszonyok segítenek az apróbb hibák jótékony enyhítésében, és a világos nyír szín nagyon kellemes pasztell-szerű hatású, klasszul megy a vajszínű függönyökhöz. A másik, hogy brutálisan nagy, az eddigi dobozka teljesen eltörpül mellette.

Valami egészen szuper érzés leülni vele szemben a kanapéra, és csak nézni... ha még meg is szólalna egyszer...