A rettegett lakásátadás. Amikor majdnem öt éve először költöztünk svájcon belül, akkor viszonylag egyszerű dolgunk volt. Jó kapcsolatunk volt a házmester házaspárral, ők ellenőriztek le mindent, és vették át a kulcsokat. Annak a társasháznak a tulajdonosa egy fiatal testvérpár volt, akik szüleiktől kaptak (ehhh) egy-egy kilenclakásos házat. Elég lazák voltak, így pl. beköltözéskor nem is töltöttük ki az itt általános átadás-átvételi protokollt, amin minden egyes karcolást, leverődött festéket, nem működő dolgokat fel szoktak jegyezni, hogy aztán visszaadáskor a különbözetet jól ráverjék az emberre.
A mostani lakásban viszont volt részletes jegyzék. Picit púpos parkettál az ablakoknál a nedvesség miatt, két karcolás (!) az üvegkerámia főzőlap szélén, egy nem működő roló, ilyesmik. Igazából nagyon rendesek voltunk (mindig azok vagyunk), és egyáltalán nem laktuk le a lakást. A gyerek kisasztalánál kicsit (jobban:) festékes lett a fal, de már korábban jelezték, hogy mindenképpen festés lesz az új lakó beköltözése előtt, szóval ez nem volt gond. Amitől viszont tartottam, az a fürdőszobában az egyik mosdókagyló volt. Az ugyanis elrepedt. Nem nálunk, hanem valószínűleg az előző lakónál, aki ezt alattomban alulról valami ragasztóval meghekkelte, viszont az szépen lassan nem bírta a strapát, és az addig egyáltalán nem (vagy alig) látszó repedés most már szépen meglátszott, de nem csepegett, vagy ilyesmi. Nos ez viszont nem volt rajta a hibalistán, úgyhogy itt rosszul állt a szénánk. A másik necces pont a parketta szegélyléce volt, ami az ablakok alatt elég csúnyán beázott. Ezt viszont egyszerűen nem tudtuk megakadályozni, mert a hatalmas ablakokon mindig rengeteg pára gyűlt össze, akármennyit szellőztettünk, és akkor bizony ott folyt le a víz.
Szóval miközben Ifjabb Igyli éppen összeroppant az iskolai búcsú súlya alatt, mi lélekben tuningoltuk magunkat a csatára az ingatlanos csajjal. Mire mi az iskolából visszaértünk, Frau Igyli már egyszer körbement a lakáson vele. Innen vettem át a fonalat. A szemét picsa persze rögtön megtalálta a takarításunk egyetlen gyenge pontját: a szárítógép alján levő szűrőt, ami elég rosszul nézett ki, annak ellenére, hogy két kezemen meg tudnám számolni, hányszor használtuk. Nyilván tudta, hogy mivel lehet szívatni a népet. A takarításról még annyit, hogy a bevándorlók jelentős része szerintem abból él itt meg, hogy kb. 1000 frankba (!!!) kerül egy lakás végtakarítása átvételi garanciával (wtf!). Nos, ezt mi jól megspóroltuk, hála Frau Igyli anyukája hathatós közreműködésének.
A végén az sült ki, hogy persze belekötött a mosdókagylóba, mire mondtam neki, hogy az egészen biztosan nem mi voltunk, úgyhogy ha erről nem tudott eddig, akkor érdeklődjön az előző lakónál (aki egy utcával lakik most odébb). Erős a gyanúm, hogy tudott róla, mert nagyon gyorsan ejtette a témát. Viszont kegyetlenül belekötött a szegélylécekbe, azzal, hogy nem szellőztettünk eleget. Végül némi alku után megegyeztünk, hogy méterenként 20 frankot fizetünk, és slussz passz.
Visszaadtuk a kulcsokat, lepapíroztunk mindent. A kauciót kamatokkal visszautalják (mínusz szegélyléc).
Aztán hazaautóztunk, hazabicikliztünk.
